Kiss Lászlóné (Botos Ildikó), Vezetőségi tag

Kiss Lászlóné (Botos Ildikó), Vezetőségi tag

Ildikó miután végzett a csurgói szakközépiskolában, óvónőként diplomázott a kaposvári főiskolán, azóta is ez a hivatás a főfoglalkozása. Az évek során a gyermekeknek számos olyan műsort szervezett, amiben szerepelt is, így hát elmondható, hogy a színpad számára sem idegen.

2018 decemberében alapító tagja volt az Alkotónők Kulturális Egyesületnek, amelyen belül létrejött az SK. Színkör. A színkör tagjai saját kezűleg végeznek el minden feladatot, amiben Ildikónak is óriási szerep jut, hiszen amellett, hogy különböző karaktereket formál meg, igazán kreatív, a színkör nagyon sok mindenben támaszkodhat rá a háttérmunkálatok során.

Ám Ildikó nem csak a színkörben brillírozik, de már nyolc éve vezet egy zumba csoportot is, ahol szintén szép sikereket mondhat a magáénak.

Szerepei

Tollfosztás
Irénke – nagyhangú pletykás falusi asszony

A zokni
Tüncike – a doktor elvtárs szeleburdi asszisztensnője

A fületlen tetem
Lujza – Fekete bankigazgató kissé már korosodó, ámde igen gazdag felesége

Eltűnt férjek
Panni – az egyik aggódó, ugyanakkor kikapós feleség