Az elmúlt években Kovács Patrícia számtalan nagyszerű színdarabban, filmes alkotásban tűnt fel, de a különböző társadalmi szerepvállalásaival is kivívta a közönség figyelmét. A magánéletéről viszont keveset tudunk, ami egy tudatos döntés eredménye.

 

A színésznőt akkor találta meg először a bulvármédia, amikor elkezdett filmekben szerepelni. „Később összejöttem a férjemmel, aki politikus volt, ezzel szintén automatikusan együtt járt a nyilvánosság. Kétéves volt a gyerekünk, amikor utoljára lehetett őt látni egy újságban – akkor kezdett bölcsibe járni, és én magammal vittem egy címlapfotózásra. Azt láttam, hogy ez neki egyáltalán nem jó. És nekem sem volt jó. Ez egyedül a lapnak volt jó” – mondta el a GLAMOUR Bookazine-nak adott címlapinterjújában Kovács Patrícia. Hozzátette, akkor kezdte el meghúzni a határokat, és tudatosabban gondolkodni arról, mit enged ki a nyilvánosságba és mit nem. „Aztán elváltunk a férjemmel, amit nyilvánosan bejelentettünk. Kiadtunk egy sajtóközleményt, hogy véletlenül se leplezzen le senki senkit. A közleményben az is szerepelt, hogy nem akarunk erről többet nyilatkozni. Aztán fél év csönd után elkezdtek cikkeket írni arról, hogy miért mentünk szét.” Patrícia azóta próbálja kerülni a bulvármédiát, miközben volt több olyan előadása, ami önéletrajzi hátterű. Mint elmondta, ezek bátor vállalások voltak, de mindig olyasmikről mesélt, amiken már túljutott az életében. „Olyan is előfordult például, hogy műsorokban arról beszéltem, hogy jól, békésen váltunk el a férjemmel. Akkor az volt a fontos számomra, hogy edukáljam a nézőket, hogy az emberek lássanak példát arra, hogy egy kapcsolatot a másikat tisztelve is le lehet zárni. Amikor odaállok a szivárványcsaládok mellé, akkor szoktam beszélni a mi furcsa családunkról is, de csak azért tudok, mert ez már egy lezárt korszak az életemben. Ha úgy érzem, hogy azzal tartalmat, értéket közvetítek, szívesen beszélek az életemről – és ez történik a színházban is.” A színésznő az utóbbi években már a szakmájára is másként tekint, mint kezdetekben, nagyobb felelősségnek éli meg, hogy a színpadon állhat. „Nincsenek elvesztegetett estéim, már úgy élem meg az előadásaim nagy részét, mintha utoljára mennék fel a színpadra. Ráadásul egyre több klasszikusban játszom, amiknél nagy a tét, hogy a nézők ezekre is tudjanak rezonálni 2024-ben.” A lapszám kapcsán egy kötetlen reggeli mellett beszélgettek a szerkesztőség meghívott vendégei a Sunhill Bistro & Skybarban. Az eseményen megjelent többek között Kovács Patrícia, Epres Panni, Tóth Vera és Nagy Katica is.

A teljes interjú Kovács Patríciával a GLAMOUR Book tavasz-nyári lapszámában olvasható.