Pünkösdkor egy újabb kulturális esemény várta az érdeklődőket Lajosmizsén, a Tanyamúzeumban. Skultéti Árpád (Honvéd Ecset díjas) festőművész, szebbnél-szebb tűzzománc alkotásaival és festményeivel örvendeztette meg a látogatókat.
Kevesen tudják, hogy a helyszín és az időpont választás nem véletlen: a Művész Úr, aki most töltötte 70. életévét, rokoni kapcsolatban áll az egykor itt élő tulajdonossal (erről Clos Enikőtől, a Tanyamúzeum kiállítóhely vezetőjétől, értesültem). A cím pedig abból a nosztalgikus érzésből (sajnálkozásból) született, hogy a tanyákon egykor tapasztalható hangulatok, értékek – csakúgy, mint bizonyos eszközök is – eltűnőben vannak.
Nagy örömmel fedeztem fel a plakátot a városban és az interneten is, ráadásul az égiek is kegyesek voltak hozzánk és meg tudtuk nézni a kiállítást.
Árpi bácsival rögtön az elején beszédbe elegyedtünk, még mielőtt alkalmunk lett volna végignézni a festményeket és tűzzománcokat. Sajnos nem ismertük őt előtte személyesen, most viszont nagyon kellemesen elbeszélgettünk és sok mindent megtudtunk róla, amit addig nem is sejtettünk. Árpi bácsi remek mesélő, órákig hallgattam volna még a történeteit.
Mint kiderült, az 1949-ben Ladánybenén született művész, ma már nyugalmazott rendőr alezredes és a nyolcvanas évek végén kezdett festeni (viszonylag későn, 38 évesen) – többnyire munka után otthon, virágcsendéleteket. Az életében addig nagy szerepet játszó „hobbi”, a sakk, sajnos megszűnt, így tudatosan fordult ebbe az irányba és kereste a kecskeméti művészek társaságát. Nem sokkal később csatlakozott is egy művészeti szakkörhöz, ahol különböző technikákkal ismerkedett meg. Még az sem szegte kedvét, hogy nála fiatalabb tehetségekkel kellett „összemérnie tudását”. Sokáig csak akvarellekkel foglalkozott, aztán érdeklődése a tűzzománc felé fordult, amit sikeresen el is sajátított Pap Gábor és Túri Endre irányításával.
Talán tudja a kedves olvasó, hogy Lajosmizsén, Ladánybenén és Helvécián is Árpi bácsi tűzzománc város és megye címere kíséri figyelemmel az esküvői szertartást az Anyakönyvi Hivatalban.
Árpi bácsi azonban még nem fejezte be a tanulást a tűzzománcnál, hiszen később lehetősége nyílt kipróbálni az olajfestéses technikát is – Bozsó János, Munkácsy díjas festőművész segítségével.
Végignézve az alkotásokat azt hiszem még annak is egyértelmű volt, aki eddig nem ismerte a Művész Úr munkásságát, hogy az Alföld, a puszta, a tanya szerepel központi témaként a képeken. Az egyik vendég így fogalmazott:”Árpádnak kiváló szeme van a régi, eltűnő világ megjelenítéséhez”. S míg az idősebb korosztály gyermekkorát idézhetik a képek, addig a fiatalabbaknak ismerkedési, tanulási lehetőséget, esetleg „kapcsot” jelenthet egy másik világhoz, nagyszüleik világához.
A művészet örök. És mi ezen a kiállításon nagyon sok festményt láthattunk. Csak néhány cím a teljesség igénye nélkül:
- Maszlik Pista szekere
- Legelésző tehenek
- Gulyás nagyapámék tanyája, (fénykép alapján, emlékezetből készült, a nagynéni kérésére.)
- Ildikó szőlőprése (Ildikó Árpi bácsi menye, műgyűjtő).
- A felújított múzeum (Kisjuhászné részére készült a kép, aki ebben a tanyában nevelkedett).
- A Pekár tanya
- Szüleim tanyája
- Tanyai köcsög tároló
- Répadaráló (ha még akad valakinél az általában birs alma daráláshoz használja).
- Galambdúc, (hiszen anno szinte minden tanyában akadt egy galambdúc, a betegnek pedig legtöbbször galamblevest főztek).
A tűzzománcok ezen a kiállításon különféle madarakat ábrázoltak a fakopáncstól a rigókon és cinkéken át a baglyokig. Szemet gyönyörködtető alkotások voltak, csakúgy, mint a festmények.
Bevallom, fájó szívvel és kicsit ambivalens érzésekkel jöttem el a múzeumból. Milyen jó is lenne, ha ezek a pillanatok és hangulatok még sokáig megmaradhatnának a valóságban is! Köszönjük, hogy Árpi bácsi a képek segítségével megőrzi ezt nekünk!
