Mindjárt elején örömmel nyugtáztam: Xantusi Barbara pont olyan közvetlen, derűs és jó humorú, mint amilyennek képzeltem. Ráadásul a népszerű színésznő készségesen és őszintén mesélt: aktuális feladatokról, a jelenlegi társulatáról, pályakezdésről… Meg arról is, hogy eredetileg tanárnak készült. És milyen a sors! Merthogy a szálak előbb-utóbb összeérnek: Barbara ugyanis bő egy évtizede színjátszó szakkört tart diákoknak. Két évvel ezelőtt pedig ő maga is beült az iskolapadba, és elmondása szerint hihetetlenül élvezi az egyetemi életet.
Közeledik a színházi szezon vége. Milyen évadot zársz?
Tartalmasat és mozgalmasat! Különösen az évad második fele telt pörgősen, merthogy egymást érték a premierek. A Turay Ida Színházban februárban mutattuk be a Férj nélkül tökéletes! című Neil Simon-vígjátékot Juhász Róza rendezésében, amit azért is szerettem, mert jólesett végre egy mimózát játszani (mosolyog)… A márciusban műsorra tűzött Rocknagyit Szurdi Miklós állította színpadra, majd áprilisban következett A férfiak a fejükre estek! folytatása, A nők (is) a fejükre estek!: a zenés vígjátékot, csakúgy mint az első részt, Sztárek Andrea vitte színre. Az említetteken kívül játszom még az Édes bosszú, az Égben maradt repülő, a Francia szobalány és a Janika című előadásokban is.
Maradjunk egy kicsit a legutóbbi bemutatódnál. A két éve futó A férfiak… nagy sikerére alapozva érthető, hogy az alkotók tovább gondolták az egyébként is roppant aktuális történetet: az első rész ugyanis három olyan középkorú asszonyról szól, akit a férje egy fiatalabb nő kedvéért hagyott el…
A második rész két évvel később játszódik, és ugyanolyan mulatságos meg szórakoztató, mint az első, azzal a különbséggel, hogy a folytatásban a szerzők elénk, nők elé tartják azt a bizonyos görbe tükröt. Ami a három gráciát illeti, a csapat nem változott: Petrát ezúttal is Détár Enikő játssza, Dianát Sztárek Andrea, én pedig Nikit alakítom. Mindannyian nagyon szeretjük ezt az előadást, én pedig remek ötletnek tartom, hogy igenis, kacagjuk ki a nők hülyeségeit is! (nevet).
A történet szerint Niki egy nála jóval fiatalabb férfiba szeret bele, amivel egyrészt kivívja a hozzá közel állók nemtetszését, másrészt magát is nehéz helyzetbe sodorja, merthogy nem igazán meri felvállalni az érzelmeit, és emiatt gyötrődik rendesen.
Épp ezért hosszú ideig komoly konfliktusban álltam a karakteremmel. Ahogy mondani szoktam, én már rég lekevertem volna neki egy nyaklevest, amiért folyton „nyekereg”, miközben fülig szerelmes a srácba. Én úgy gondolom, hogy ha tetszik neki a fiú, akkor igenis szeresse őt, függetlenül attól, hogy másoknak mi a véleménye a románcról. Nem értem, hogy Niki miért hagyja magát lebeszélni erről a kapcsolatról, illetve annak a lehetőségéről. Hasonló esetben én biztosan nem hagynám, hanem mindenképpen adnék egy esélyt neki. Aztán ha mégsem működik a dolog, akkor legfeljebb beismerném, hogy igaza volt az ellenzőknek, de akkor is kipróbálnám. Szóval, én sokkal több esélyt adok magamnak a boldogságra, mint Niki, és amúgy másokkal szemben is jóval megengedőbb, elfogadóbb vagyok, mint az emberek többsége. Nem ítélkezem csak azért, mert egy párkapcsolat eltér a szabályosnak, illetve normálisnak vélttől. Egyébként is, semmire nincs se biztosíték, se recept… Számomra a boldogság a lényeg, az egymásra hangolódás, és az, hogy működik-e a kémia a két ember között.
2015-ben csatlakoztál a Turay Ida Színház társulatához. Milyen érzésekkel gondolsz vissza az elmúlt négy évadra?
Kezdettől fogva sok feladatot, szép szerepeket kaptam és kapok, amiért igazán hálás vagyok. Nagyon jól érzem magam a csapatban, mert egy igazán összetartó társaság, jó kis közösség a miénk. Szeretetteljes légkörben dolgozunk, odafigyelünk egymásra és segítünk egymásnak, ha kell. Nyilván nálunk is akadnak nehézségek, de azokat együtt, közös erővel le lehet küzdeni.
A középiskola elvégzése után az ELTE bölcsészkarának magyar-francia szakára jártál, majd az egyetemi évek alatt jelentkeztél a Gór-Nagy Mária Színitanodába, ahova felvettek, méghozzá a Színművészeti Főiskolával egy időben. Te mégis a Tanodát választottad, de egyáltalán, a bölcsészkaron miért kezdtél el a színészi pálya felé kacsintgatni?
Az egészről Balázs Ági kolléganőm tehet (nevet), akivel együtt kezdtük az egyetemet, majd egy évvel később Ágit felvették a színművészetire. Bennem pedig tizenkilenc évesen fogalmazódott meg a gondolat, hogy én is színész szeretnék lenni. Illetve valószínűleg már korábban ott bujkált bennem ez a vágy, csak egészen addig nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy ezt kimondjam. Onnantól kezdve viszont ötször felvételiztem a színműre, és ötödszörre vettek fel, ami után végül mégiscsak is a Tanodát választottam…
Mi lett a bölcsészkarral?
Végül nem végeztem el, pontosabban, minden szigorlatomat megszereztem, de nem diplomáztam le, mert közbejött a Família Kft., és mire véget ért a sorozat, addigra kifutottam az időből, és nem engedélyezték, hogy leállamvizsgázzak. Később elvégeztem a Kodolányi János Főiskolát, ahol andragógiát szakra jártam, és nagyon élveztem, már csak azért is, mert rengeteg hasznos dolgot tanultam.
Ha magyar-francia szakos tanár nem is lettél, azért jó ideje van lehetőséged-alkalmad kamatoztatni a pedagógiai vénádat.
Annak idején a Família Kft. befejezése után és a székesfehérvári társulatban töltött éveket követően is színészileg egy csendesebb időszak következett a pályámon. Akkor csöppent az életembe a tanítás, és most már több mint tíz éve szervezek gyerekeknek színjátszó és dráma foglalkozásokat. Jelenleg egy soroksári iskolában próbálok 9-13 éves diákokkal. A következő tanévben egy mesemusicalt készülünk színre vinni, és decemberben az iskolai karácsonyi ünnepségen fogjuk bemutatni a produkciót. Jó látni, hogy a gyerekek milyen lelkesek, hogy milyen sok örömet ad nekik ez a szakkör, és közben megannyi sikerélménnyel is szolgál. Úgyhogy bármilyen fáradt is vagyok, egyetlen foglalkozást sem hagyhatok ki, mert a tanítványaim mindig alig várják a találkozást, és számítanak rám. Legutóbb a délutáni csúcsforgalom miatt késtem bő tíz percet az óráról, hozzáteszem, rögtön elvittem a srácokat egy „kompenzációs” fagyizásra (mosolyog), ahol is az egyik kislány azt mondta: „Azt hittem, hogy ma nem jössz, és ezen nagyon elszomorodtam, mert nekem ez a szakkör a hét fénypontja.” Az ilyen és ehhez hasonló visszajelzések hihetetlenül inspirálnak. A gyerekek szeretete és ragaszkodása a legstrapásabb időszakban is új lendületet ad, és megsokszorozza az energiámat.
Sosem bántad meg, hogy annak idején végül nemet mondtál a színművészetire?
Most, hogy újból beültem az iskolapadba és ráadásul a színiegyetemre járok, nincs mit megbánnom (mosolyog).
Merthogy 2017-ben jelentkeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos képzésére.
Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott nekem ez a lehetőség, mert azt azért nem tagadom, hogy volt bennem némi hiányérzet ezzel kapcsolatban: bizonyos értelemben lezáratlannak éreztem ezt a vonalat az életemben. Azzal együtt is, hogy a közönség részéről folyamatosan pozitív visszajelzéseket, reakciókat kaptam: a Famíliában megszerettek a nézők, és aztán kíváncsiak voltak rám a színpadon is: a színházba is bejöttek értem-miattam, és ez hatalmas ajándék! Ugyanakkor az utóbbi időben különösen sokat foglalkoztatott az a kérdés, hogy vajon hol tartok most a szakmában. Az, hogy felvettek az egyetemre, számomra egyfajta megerősítésként is szolgált, mondván, hogy volt értelme mögöttem lévő huszonöt évnek, és hogy a pályám ezek szerint mégiscsak jó irányba halad. Ez az egyetemi képzés fontos állomása a szakmai életemnek, és úgy érzem, hogy az az osztályvezető tanárunkra, Kiss Csabára nagy szüksége volt a színészetemnek. Másrészt valamilyen módon „csekkolni” szeretném azt, hogy hol tartok a pályámon, hogy miben lehetnek még hiányosságaim, illetve, hogy mi az, amiben érdemes lenne jobban elmélyednem ahhoz, hogy szakmailag fejlődhessek, és hogy színésznőként minél több oldalamat megmutathassam. Hab a tortán, hogy amióta az egyetemre járok, a filmszakos hallgatók kvázi felfedeztek maguknak: ebben a félévben már három vizsgafilmben szerepeltem, ami számomra nagyon sokat jelent. Mert bár a pályám során rengeteget televízióztam, és tényleg büszke vagyok arra, hogy hány sorozatepizód van mögöttem, de azért a film az egészen más…
Szavaidból ítélve nagyon „bejött” neked ez a képzés.
Valóban, hihetetlenül élvezem minden percét. Felfrissülök és feltöltődöm tőle!
A jövő évadban milyen munkák várnak rád?
A Turay Ida Színházban két új bemutatóban játszom, a Girls – Swing: A tánc az életünk! című musicalben, valamint az Osztrigás Mici-ben. A következő szezonban nem lesz több premierem, amit nem is bánok, mert az egyetemen jövőre fogok diplomázni, és egy monodrámát kell létrehozni, az lesz a diplomamunkám. A szakdolgozatot a nyár folyamán megírom, legalábbis most így tervezem. Közben dolgozni is fogok, mert több előadásunkkal a nyári hónapokban is járjuk az országot, de mindenképpen szeretnék nekiveselkedni az írásnak.
