Édesapám emlékére, aki ma lenne 59 éves. Isten éltet apukám, íme egy történet rólad. Tizenkét éves voltam, természetesen lángoló szerelemmel éltem egy mogyorószemű Zoltán iránt. Ő 14 éves volt. Szerencsés szülőkkel megáldva, sohasem kellett titkolnom szerelmeim sok színűségét, személyét, könnyeit és úgy általában az ezzel járó csetepaték összességét. Pedig a szívügyeim sosem voltak egyszerűek.
Olvasd el EZT is – a szerző egy másik története
Nagyon szerettem volna elmenni egy koncertre, ahova 500 Ft volt a belépő. Apukám még reggel odaadta nekem a jegyárát. Hatalmas katasztrófa történt, hiszen elhagytam a pénzt. Volt ám sírás és lelkiismeret furdalás… És a felismerés: „Nincs pénz, nincs Zoltán.” Telefon és zokogás.
Én: „Apa elhagytam a pénzt”.
S jött a válasz. A mindig bölcs, apai üzenet, amik csak évekkel később kerültek a helyükre.
Apa: Kislányom tudod miért jó, ha üres a zsebed?
Én: Nem, apa nem tudom…
Apa: „Sose bánd, ha elhagysz valamit, sose bánd, ha kiürül a zsebed, arra kell a hely, hogy új dolgok kerüljenek bele. Aminek menni kell az úgy is megy… ne bánd. Engedd. Az üresség, ami utána marad, arra való, hogy betöltse az, ami boldoggá tesz…”
Természetesen egy új ötszázassal a zsebembe, végig nézhettem, ahogy Zoltán egy másik lánnyal csókolózik. Ellenben megtanultam a leckét, s hagyom, hogy azt, ami nem szolgál… engedem, hadd jöjjön az ami boldoggá tehet! S nem mondom, hogy nem szomorkodom, ha üres a zsebem, de aztán mindig eszembe jut…mennyi hely van benne(m)…
Szigeti Annamária
