A Manna Produkció, mint független produkciós iroda lehetőséget biztosít független alkotóknak, hogy előadásokat hozhassanak létre, és a hosszútávú működés érdekében a szakértői háttér segítségével menedzseli is a létrejött előadásokat. Gáspár Anna ügyvezetővel beszélgetünk.
Mikor és milyen céllal alakult a Manna Produkció?
Tíz éve lesz idén nyáron, hogy tíz színházi szakember elhatározta, hogy létrehoz egy egyesület, ami lehetőséget ad majd önálló előadások létrehozására. Az alapító tagok közül azóta szinte mindenki készített előadást a Manna égisze alatt. Független színházi produkciós irodaként működünk, ha nagyon hivatalosan fogalmazok. Egyébként pedig azt mondanám, hogy olyanok vagyunk a színházban, mint az „álomépítők”. Az egész úgy kezdődik, hogy megjelenik nálunk egy művész, akinek van egy álma, amiért mindent megtenne, hogy színpadra kerüljön, szinte látja maga előtt. Mi azért vagyunk, hogy ezek az álmok megvalósuljanak. Ezek a színházi előadások – amiket a mi segítségünkkel hoznak létre a társulatok – tele vannak szeretettel, vággyal, lendülettel, energiával. A velünk dolgozó színészek nem csupán a munkájukat végzik, hanem az álmaikat valósítják meg. Bár a nézők nem tudják ezt, mikor beülnek a bársonyszékekbe, mégis kapunk olyan visszajelzéseket, amikből kiderül, hogy érezhetően más egy ilyen előadás kisugárzása. A közönség is érzi azt a belső erőt, ami a művészeket egybe kovácsolja a színpadon.
Anna álmodta meg ezt a fajta támogatást/együttműködést a színészekkel/alkotókkal?
Az első évek után kiderült, hogy a hozzánk fordulók közül nagyon sokan pályakezdők, akiknek nem csupán szakmai támogatásra, hanem mentorálásra is szükségük van. Így indultak a tehetséggondozó programjaink, az Ugródeszka – ami végzős rendező hallgatóknak ad lehetőséget – és a Találkozások program, ami pályázati alapú, és bárki jelentkezhet. Nem az én ötleteim alapján születnek az előadások és az együttműködések, sokkal inkább a művészek vágyai, álmai határozza meg az irányokat. Nekünk egyetlen kritériumunk van, a minőség. A lajosmizsén a közelmúltban bemutatott Edith és Marlene című előadásunk Botos Éva színésznő ötlete alapján született, aki nagyon szerette volna Piafot alakítani ebben a darabban. Összeszervezte a csapatot, Nagy-Kálózy Esztert, aki Marlenet játssza, és megkérte Mészáros Mártát, hogy rendezze meg az előadást. A Mannát már ezek az alkotók együtt keresték meg, és a szervezet boldogan állt a produkció mögé. Egy igazán sikeres produkció született, Botos Éva elképesztő tehetségével, csodálatos kollégákkal, és már túl vagyunk az ötvenedeik előadáson.
Hogy néz ki konkrétan egy ilyen együttműködés? (Ha én most egy amatőr társulat tagja lennék, kereshetném-e? Milyen feltételekkel működhetnénk együtt?)
A pályakezdők ugyanúgy megtalálnak minket, mint azok, akik most szeretnének visszatérni, vagy abszolút a pályán vannak, csak épp önálló produkcióban gondolkoznak. A fő szempontunk a minőség, és leginkább az az együttműködés alapja, hogy tudunk-e kapcsolódni ahhoz az ötlethez, gondolathoz, amivel megkeresnek. Vannak olyan területek, amikre ritkán merészkedünk, ilyen a kortárs tánc, vagy a zeneművészet világa, hiszen a Manna a színházban van igazán otthon. De boldogan segítjük a teljes előadó-művészeti területet a munkánkkal, ha adódik rá lehetőség. Az együttműködés úgy kezdődik, hogy belép az ajtón a művész, elmondja a tervét, megbeszéljük, hogy látunk-e esélyt a közös munkára. Gyakran előfordul, hogy akár hónapokig ebben a tervezgetős fázisban maradunk, mert nagyon összetett dolog egy előadás mögé pénzt, helyszínt, reklámstratégiát, esetleg további szakembereket találni. Azt szoktam mondani, hogy ha valaki eljön a harmadik találkozóra is, abból lesz együttműködés.
Hol és milyen darabok futnak mostanság? Melyik a kedvence?
A Mannának most több, mint harminc futó előadása van, amelyeket nem csak a fővárosban, hanem számtalan vidéki színpadon is játszunk. Nehéz választani egyet, amire azt mondanám, hogy az az egyetlen kedvencem. A legtöbb előadásunkat fővárosi színházakban játsszuk, a Tháliában, a Szkénében, a Bethlen Téri Színházban, de rendszeresen fellépünk Győrben, a Menház Színpadon is. Emellett minden hónapban legalább 6-8 vidéki helyszínen is játsszuk az előadásainkat, minden korosztálynak. Az az előadás, ami most a leginkább magával ragad, és a szervezését is élvezem, a Kortalan Kortárs címet viseli, és a kortárs irodalomból válogat szöveget egy téma köré három színésznő. Minden hónapban egy új előadást visznek színre, kortárs írók kifejezetten nekik írnak szövegeket, és minden előadás nagyon friss, mai és húsbavágó témákat érint.
Mit jelent az, hogy „tantermi előadásokat” is szerveznek?
A közönség egyre „öregszik”, a fiatalabb generáció már nem jár színházba. Nagyon fontos, hogy az iskolásokhoz is eljuttassuk a színház élményét. Ha bemegyünk általános iskolai osztályba és megkérdezem, hogy ki az, aki volt az elmúlt egy évben színházban, a húsz gyerekből kettő teszi fel a kezét, és ha rákérdezek, hogy emlékeznek-e rá, hogy mit láttak, akkor kiderül, hogy sajnos nem tudják már felidézni. Emiatt csinálunk olyan előadásokat, melyet tantermekben is el lehet játszani, és talán közel hozza gyerekeket ehhez a műfajhoz.
„Saját társulatuk” is van?
Nincs társulatunk. Alkalmi társulatokkal dolgozunk, vagyis olyan csapatokkal, akik egy-egy előadás létrehozására szövetkeznek. Lehet, hogy csak egy közös munkájuk lesz, de az is lehet annyira összekovácsolódnak, hogy újabb terveket szőnek együtt.
Mi a legkedvesebb és a legszörnyűbb (ha van) emléke mióta ön a Manna Produkció Ügyvezetője?
Mivel egy nap van, hogy négy helyszínen is játszunk különböző előadásokat, így ha bármikor este hét óra körül csörög a telefonom, azonnal a szívemhez kapok, hogy vajon ki nincs ott, ahol lennie kellene? Persze a legtöbbször semmi gond nem adódik, de még mindig izgulok ilyenkor. Kedves emlék minden bemutató, hiszen minden álom valóra váltása hatalmas élmény.
Köszönöm a beszélgetést!
