Gyermekeink gyorsan felnőnek, ezért résen kell lennünk, hogy legyen kellő időnk beszélgetni a pályaválasztásról és középiskolákat nézegetni velük együtt.

Saját magunk is emlékszünk, hogy kisgyermekként milyen álomfoglalkozásokat képzeltünk el magunknak. Persze a mai gyerekek már más területeket tartanak vonzónak, mint például: informatikus, biológus, környezetvédő, de a hallhatatlan klasszikusok is megmaradtak még: tűzoltó, balerina, orvos, építész. Mit is jelentenek pontosan mindezek, különösen a kevésbé megfogható szakmák tűnhetnek rejtélyesnek és kevésbé kézen-foghatónak és lehet, hogy éppen ezért nem is olyan nagy rájuk az érdeklődés.  Mit takarnak a gyógytornász, hangtechnikus, humán-erőforrás gazdálkodó, PR- és marketingvezető, megújuló energia-gazdálkodási szakértő, konferencia- és rendezvényszervező, főkönyvelő kifejezések valójában és mélységeiben?

Pálya_be_1

Aki a fentiekre keresi a választ, azoknak javaslom az alábbiakat.

A Hungexpo területére érdemes ellátogatni a SzakMÁzz Budapest Pályaválasztási Kiállításra. Az egyes szakmák képviselőivel beszélgethetnek a tanulók és előttük mutatják be a foglalkozások lényegét. A tavalyi esemény háttereiről néhány tudnivaló:

http://event.hungexpo.hu/hu/news/ujra-szakmazz-budapest-palyavalasztasi-kiallitas

Az idei évi pontos időpontjáról tájékozódhattok szintén ezen a felületen.

Az alábbi oldalon rövid kisfilmeket nézhettek meg arról, mit is jelent valójában egy-egy szakma.

https://palyaorientacio.munka.hu/altalanos/film

Azok, akik már tizenévesen tudják, vagy szüleik olyan irányba terelgetik őket, hogy a középiskolán túl diplomát is szeretnének számos erős, akár 6 vagy 8 osztályos gimnázium közül választhatnak, vagy szakgimnáziumban, akár egy konkrét szakmát is elsajátíthatnak gyakorlati lehetőségek biztosításával az alapképzések mellett. Az előbbiek oktatási keretében kevesebb a közismereti és több a szakmai óra. Ilyenek lehetnek például: kereskedelmi, közgazdasági, informatikai, műszaki, művészeti szakgimnáziumok.

Pálya_be.png

Aki még ezek ellenére is bizonytalan a Nemzeti Pályaorientációs Portálon általános iskolás, középiskolás korosztálynak és akár felnőtteknek szóló teszteket is találhat, melyek a pár percestől a fél órán túli kitöltési időt is igénylő változatig is terjedhet. A teszteket röviden kiértékeli a rendszer, ezáltal nyújtva némi iránymutatást.

Számos, jól képzett pályaválasztási tanácsadó is működik hazánk területén, akik szintén segítségünkre lehetnek. Az Oktatási Hivatal – oktatas.hu honlapján találhattok tájékozatót a középfokú felvételi eljárásra vonatkozó jogszabályokról, közleményekről és letölthettek minta felvételi feladatsorokat, értékelési útmutatóval. Az alábbi lapon tájékozódhattok a Magyarországon található szakközépiskolák és szakgimnáziumok, gimnáziumok listájáról: http://www.iskolaklistaja.eu/tipus/kozepiskola/

Aki esetleg a rangsorokra is kíváncsi, íme az első 100 középoktatási intézmény listája:

 http://eduline.hu/cimke/100+legjobb+k%C3%B6z%C3%A9piskola

Nagyon fontos a nyelv szerepe, legalább egy idegen nyelvet szükséges elsajátítani a lurkóknak. Szerencsés, aki már a családi adottságok tükrében, vagy az óvodában is el tudja kezdeni az ismerkedést a nyelvekkel. Az általános iskolák mindegyikében folyik nyelvoktatás is. Néhány általános iskolában már lehetőség van emeltszintű, vagy akár nemzetiségi nyelvoktatásra, amikor minden egyes nap beiktatják az órarendbe a nyelvi órákat. Ebben az esetben a nyolcadik osztály elvégzése és az érettségi letétele után, akár érdemes megpróbálni a középfokú nyelvvizsgát is.

Szakértők

Még több CIKK szakértő rovatunkban!

Továbbtanulásnál pedig választhatunk két tanítási nyelvű iskolát.

A Te gyermeked tudja már, hogy hová menjen tovább?…

Válasszunk okosan és körültekintően….

Grega Viktória

alkotonok@alkotonok.hu