Óriási sikerrel, telt ház előtt mutathattuk be egyszemélyes vígjátékunkat, melynek címe: PaSiráM és NőMérŐ. A következőkben arra voltam kíváncsi, hogy színkörünk egyik tagja, az Ádámot játszó Gyimesi Péter hogyan érezte magát a szerepében.

Péter te nem vagy színész. Mi vett rá mégis arra, hogy belekóstolj ebbe a szakmába?

Ha jól belegondolok, az egész folyamat nagyon szervesen és természetesen ment végbe, mintha csak a sors is ezt akarta volna. A színpad és a közönség előtti megjelenés nem idegen tőlem, több mint tíz éve már, hogy rendszeresen vállalok műsorközlői, műsorvezetői feladatokat felkérés alapján, elsősorban városi rendezvényeken. Részben ebből, részben pedig ismeretségünk okán is keresett meg több mint három évvel ezelőtt Orbán Erika azzal a kéréssel, hogy olvasnék-e híreket az SK Színkör akkor készült, A Zokni című vígjátékához. Természetesen azonnal igent mondtam, a felvételek elkészültek és pár hét múlva a premieren a közönséggel együtt izgultam a karzaton a szereplőkért és az előadás sikeréért. Aztán az eredeti ötlet továbbfejlődött és a felvételek helyett már személyesen mondtam el a híreket a közönségnek. A hihetetlenül jó csapat és az első olyan előadás, ahol konkrétan is a színpadra léptem, azonnal egyértelművé tette számomra, hogy ebben a csodában, amit a színkör visz végbe, mélyebben is részt szeretnék venni és ki szeretném próbálni magam egy önálló szerepben is. A többi pedig – ahogy mondani szokták – már történelem.

Hogy érzed mit tesz hozzád az, hogy néha más ember bőrébe bújhatsz?

Azt hiszem ennek a kérdésnek két oldala van. Egyrészt ez a fajta átváltozás felszabadító hatással van rám, a napi munka és a hétköznapok terhei mellett egyszerűen élvezem, hogy végre valaki más lehetek és ezzel örömet okozhatok a nézőknek. A szerepeim segítenek kikapcsolódni, egy-egy előadás pedig energiával tölt fel és úgy érzem sokkal inkább helyt tudok állni a feladataimban. Másrészt pedig úgy gondolom a színjátszás önfegyelemre nevel és megtanít helyesen értékelni saját magunkat. Minden szerep és minden előadás egy újabb folyamat az önreflexió és a tanulás útján, hiszen nincs két egyforma színdarab, mint ahogy egyforma közönség sem. Mindig és mindenki számára a maximumot kell nyújtani és felelősséggel tartozunk a kollégák felé is azzal, hogy a lehető legjobban elősegítjük a más által játszott karakter kibontakozását is. Habár ezek a dolgok nagyon komolynak és szigorúnak hangzanak, mégis sokat adnak hozzá az ember életéhez, hiszen folyamatos teljesítményre ösztönöznek és alázatra tanítanak. Hálás vagyok a kollégáimnak, hogy ezeket a dolgokat a színkörben megélhetem.

Milyen szerepekben láthatott már a közönség?

A Zokni című vígjátékban televíziós és rádiós hírolvasó vagyok, illetve beugróként játszom a Doktor szerepét is. A Fületlen tetem című darabban a Fekete Péter bankigazgatót alakítom, az Eltűnt Férjekben pedig dr. Simonics Dénes ügyvédet. Legújabb produkciónkban, a PaSiráM című egyszemélyes darabban pedig Ádámot alakítom.

Nagy sikere volt a most futó PaSiráM egyszemélyes vígjátéknak. Mit gondolsz miért?

Azt gondolom, hogy a darab sikere abban rejlik, hogy Ádámban egy kicsit mindenki felfedezheti önmagát. A történet főszereplője és a vele megtörténő események amellett, általános karaktereket és szituációkat jelenítenek meg, így mindenki egy kicsit magáénak érezheti azokat. Mindannyian dolgozunk valahol, mindenkinek vannak munkahelyi és magánéleti konfliktusai és ezeket mindenki máshogy próbálja fel- és megoldani. A humor a lelki egyensúly megteremtésének egyik legfontosabb eszköze, ez a darab pedig azzal, hogy a humor szemszögéből közelíti meg a mindennapi problémákat, segít abban, hogy magunkat és konfliktusainkat kinevetve előre tudjunk lépni ezeknek a szituációknak a megoldásában. A siker másik összetevője pedig szerintem az a személyesség, amit egy ilyen egyszemélyes darab a műfaji sajátosságokból fakadóan magában hordoz. A kamaraszínház intim hangulata, a szereplő közvetlensége, a közönséggel való szoros fizikai és szellemi kapcsolattartás segít abban, hogy bevonódjunk a történetbe és az elhangzó igazságokat a magunkénak érezzük.

Ezt a darabot még a pandémiás időszak alatt kezdtük próbálni online – technikailag mit jelentett ez neked? Könnyebb volt, nehezebb? vagy…?

Az online próbák eleinte nagyon furcsák voltak, nyilvánvalóan meg kellett szokni az új szituációt. Rövid idő után azonban kialakult ennek a gyakorlata és mindannyian megszoktuk ezt az új fajta metódust. Sőt, mondhatom azt is, hogy a magam részéről meg is szerettem az online próbákat, hiszen sokkal rugalmasabb tervezést tesznek lehetővé. Természetesen számtalan kellemetlenséggel jár az ilyen módon történő munka, de mindennek ellenére leginkább a technika egy újabb csodájának tartom azt, hogy ezt ilyen módon meg tudtuk oldani. Ennek a próbafolyamatnak vannak ugyanakkor korlátai is, a színpadi mozgások begyakorlására, kialakítására már nem feltétlenül alkalmas. Ezért is jelentett hatalmas megkönnyebbülést, amikor végre visszatérhettünk a világot jelentő deszkákra és véglegesíthettük az egyes részjeleneteket.

Hogy érzted magad, az előadás után?

Lélekben húsz kilóval könnyebben, testben pedig tíz kilóval nehezebben… A viccet félretéve: valóban nagy megkönnyebbülés, hogy a premierek lezajlottak és hogy a közel egy éves munkánk gyümölcse beérett. Semmivel nem összehasonlítható, felszabadító érzés, amikor az ember áll a színpadon, teszi a dolgát és egyszer csak azt veszi észre, hogy az előadás a végéhez közeledik, miközben azt érzi, hogy csak most kezdődött. Ez a fajta téren és időn kívüliség az, amit szerintem csak egy egyszemélyes darabban lehet igazán átélni.

Nagyon büszke vagyok arra, amit közösen elértünk ezzel a darabbal és hálás vagyok a csapat valamennyi tagjának, akik segítettek abban, hogy mindez megvalósulhasson.