A KELLYS Hungary egy igazán sokszínű cég több ezer termékkel, amelyek mindegyike az életmódváltást hivatott segíteni. Az egészségünk érdekében nem elég csak egészségesen táplálkozni, vagy csupán rendszeresen edzeni, esetleg kizárólag organikus kozmetikumokat vásárolni. A teljes változáshoz mindezekre egyszerre van szükség. A Kellysshop pont erre kínál megoldást. Hogyan? Kutasi Kelly beavatott a vállalat filozófiájába, és a kezdetekről is mesélt.

Hogyan jött létre a KELLYS Hungary?

Ez egy egész érdekes, több szálon futó történet. Hét évvel ezelőtt elvesztettem a munkahelyemet, amit hatalmas csalódásként éltem meg. Korábban Budapest legnevesebb konditermének voltam a szakmai vezetője, de a gazdasági válság hatására ez az amerikai franchise vállalat kivonult Magyarországról. Munka nélkül maradtam, bár persze edzőként dolgoztam tovább több fitneszteremben, de erről a mélypontról nem igazán sikerült felállnom. Erőt is merítettem belőle: eldöntöttem, megcsinálom a saját stúdiómat, mert nem szeretnék másoknak dolgozni a továbbiakban. Hat éve megnyitottam tehát az első funkcionális edzőtermemet. A siker hamar jött, sorozatosan költöztem nagyobb és nagyobb helyekre, mert nőtt a vendégkör és az edzők létszáma is. A férjem, akivel jelenleg együtt dolgozunk a KELLYS Hungary koncepcióján, a vendégem volt, aki anno életmódváltásra jelentkezett hozzám. A filozófia, amit képviselek, nagyon szimpatikus lett neki, így összefogtunk, összeraktuk a tudásunkat, lelkesedésünket és a tőkénket, és három éve megalapítottuk a közös cégünket.

A Healthy Food & Drinks szektor apropója pedig az volt, hogy súlyos ételallergiával küzdök: nem ehetek búzát, glutént, tejet, szóját, tartósítószert vagy színezéket, állagjavítót tartalmazó ételeket, illetve a rostos ételeket sem igazán tudom megemészteni. Külföldön felkutattuk azokat az alternatív összetevőkből készülő termékeket, amiket én is megehetek, így a termékpalettáról 98%-ban én köszönök vissza. Szemfülesnek és alaposnak kell lenni ahhoz, hogy az ember értelmezze a különböző élelmiszerek címkéit. Például a laktózmentes termékek esete: sokuk tartalmaz kazeint, ami a tejfehérje, és a legtöbb ember erre allergiás, nem a laktózra, vagy a gluténmentesség, amiben még mindig van búzaszármazék. Nem könnyű ezzel együtt élnem, de már értem, miért lett az átokból áldás, mert azóta rengeteg embernek tudtam segíteni a szakmai tudás és a saját tapasztalatom által.

Kik alkotják a márka célközönségét?

A KELLYS Hungary azért született meg, hogy egy alternatívát biztosítson az emberek számára. Az a célunk, hogy fittségi és tudatossági szinttől függetlenül mindenkit ki tudjunk szolgálni. Jelen pillanatban több mint 60 márkát képviselünk, és több mint 4000 termékünk van. Vegán, organikus, gluténmentes, búzamentes, tejmentes, cukormentes, vegyszermentes termékeket is árulunk, így valóban mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt. Nem mondjuk meg, hogy csak ettől vagy csak attól lesz a vásárlónk egészséges, szeretnénk inkább azt hangsúlyozni, hogy minden nap egy kicsit többet kell tenni magunkért, az egészségünkért, attól függően, hogy ki éppen hol tart az életmódváltásban és az egészségtudatosságban.

Melyek a legnépszerűbb termékek?

Jelenleg a húzó ágazatunk a Healthy Food & Drinks, de szépen jön fel a kozmetikai ágazatunk is, a Naurel képviseletében. Kettő fitnesztermet is üzemeltetünk, ahol több mint 3 000 klubtagunk van és 22 edzőnk. Összesen pedig több mint 70 fő dolgozik nálunk. És hogy miért van ilyen sok divízió nálunk? Annak idején rájöttem arra, hogy nem tudok csak egy edzéssel, vagy csak egy táplálkozási tanácsadással segíteni. Az egészséghez hozzátartozik, hogy milyen ruházatot viselsz, milyen kozmetikumokat használsz, mennyit pihensz, mennyi folyadékot fogyasztasz el naponta, stb. Ahhoz tehát, hogy valóban segítsünk az egészséges életmód kialakításában, nem elég egy szektort lefedni.  Az egészségtudatosság összetett dolog, és ezt így is kezeljük.

A személyes átvétel vagy a futárral történő szállítás a népszerűbb?

A webáruházban az a tapasztalat, hogy inkább a futárral történő szállítás a népszerűbb, személyes átvételt a székhelyünkön biztosítunk. Még nincs saját boltunk, az jövőbeli terv egyelőre. Személyes vásárlás a fitnesztermeinkben lehetséges, illetve azokban a boltokban, amelyek viszonteladóink.

Mesélne egy kicsit a KELLYS Ételfutárról is?

Budaörsön található a konyhánk, és négy, korábban neves hazai étteremben dolgozó szakácsunk van, akik elég kifinomult gasztronómiai tapasztalattal rendelkeznek. Figyelünk arra, hogy milyen alapanyagokkal dolgozunk, de nem specifikusan vegán vagy például paleo a menü. Hatalmas igény van az egészségtudatosabb életre, és arra, hogy az emberek az irodában se egy pogácsát vagy egy szelet csokit nassoljanak. Távlati célunk az országos szintű lefedettség elérése, de folyamatosan emberhiánnyal küzdünk.

Tervezik a termékpaletta további bővítését?

Mi már nem keresünk több terméket, de a termékek megtalálnak minket, így most is folyamatosan bővül a webshop. Kizárólag alapos elbírálás után kerül be a KELLYS Hungary kínálatába egy termék: fő szempont az allergénektől mentesség, és nem feltétlenül az alacsony kalória- vagy szénhidráttartalom.

És hogyan kapcsolódnak a Rockstar magazinhoz? Mert a KELLYS Hungary gyakran feltűnik benne.

Kevesen tudják, hogy a rockzene szerelmese vagyok, és szabadidőmben rockkoncertekre járok, főképp külföldre. A Rockstar magazin szeretett volna bevezetni egy tartalmas, igényes, egészségtudatos rovatot, és mivel a férjem szintén rocker, valamint ismeri a tulajdonosokat is, kézenfekvő volt az együttműködés, így jelenleg 18 oldalon olvasható az 5 csillagos egészség by KELLYS.

A KELLYS történetét ITT olvashatják!

Mekkora hangsúlyt fektetnek a vásárlói visszajelzésekre?

Folyamatos összeköttetésben vagyunk a vásárlókkal: van ügyfélszolgálatunk, és online, e-mailben is elérhetőek vagyunk. Három év alatt, éjjel-nappal tartó munkával sikerült felépítenünk a céget, de természetesen még nem tökéletes, így folyamatosan dolgozunk azon, hogy ha van visszajelzés, javaslat, azt azonnal kezeljük. Szívesen fogadjuk az építő jellegű észrevételeket.

Ön szerint az utóbbi 5-10 évben elterjedt az egészségtudatosabb gondolkodás?

Egy kis százalék elkezdett preventíven gondolkodni: bár nincs még betegségük, igyekeznek hangsúlyt fektetni a megelőzésre. Életmód-tanácsadóként viszont azt látom, hogy az emberek nagyobb százalékban megvárják, amíg megbetegednek, és azután azonnali megoldást keresnek. Innen pedig már elég hosszú út vezet előre. Ezt persze az is okozza, hogy sokféle információ kering: paleo vagy vegán? Cukormentes vagy teljesen szénhidrátmentes élet? A szénhidrát az elsődleges energiaforrásunk, az agyunk és az izomzatunk ettől működik, de ezt kevesen tudják, és állandóan ki akarják űzni a cukrokat és a szénhidrátot az életükből… Fontos azt is kiemelni a táplálkozás területén, hogy az iparosítás, a tömeggyártás áldozatai lettünk, és a reklámok is megtévesztőek. Én úgy látom, ma az emberek többsége minőségi éhező, vagyis az elfogyasztott ételnek, például egy finomított lisztes, cukros ételnek nincs sok tápértéke. Az élelmiszeripar helyett ez a mi felelősségünk, nekünk kell tudatosan választani és vigyázni az egészségünkre. Ha jobban meggondoljuk, az életmódváltás egy önismereti túra, és komoly személyiségfejlődéssel is jár. Ezért szeretem a munkámat: az emberek teljes átalakulását követhetem nyomon.

Mi a márka sikerének a titka?

Amióta létrejött a KELLYS Hungary, csak ezzel a misszióval foglalkozunk. 4 éves korom óta sportolok, 17 éves korom óta vagyok edző, így ez idő alatt hihetetlen mennyiségű embert ismertem meg, illetve számtalan tapasztalatot gyűjtöttem, amit folyamatosan tudok kamatoztatni. Másrészt többen érzik, hogy nem akarják betegséggel vagy komoly túlsúllyal leélni az életüket, tenni szeretnének az egészségükért, a jólétükért. Mi pedig pontosan erre kínálunk számtalan lehetőséget.

Forrás: https://helloblackfriday.hu/blog-post/kellyshungary-kellysshop/

Galambos Dániel