Rendhagyó irodalmi est. Az Értékek Világnapja évente megismétlődő esemény sorozat azért, hogy az egész világ figyelmét felhívja az értékek tudatosságának és gyakorlásának a növelésére. Ez a nap lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk a nagyon mélyen bennünk lévő értékekről, azok felfedezéséről, és ezek alapján cselekedjünk a magunkkal és másokkal való kapcsolatainkban.
![Anyám, az álmok nem hazudnak - Irodalmi est](https://alkotonok.hu/wp-content/uploads/2020/10/Kép_1.jpg)
Mondhatnánk, hogy e megfontolásból jött létre, azaz irodalmi est, melyet egy mondattal így lehetne összefoglalni: Hét novella, hét vers, melyet összeköt a zene. E páratlan est megálmodói; Orbán Erika, Czobor Éva, Siroki Edit és Gelb Miklós
![Anyám, az álmok nem hazudnak](https://alkotonok.hu/wp-content/uploads/2020/10/Könyveim_átlátszó.png)
Orbán Erika hozta az ötletet, nevezetesen, hogy Czobor Éva festményeihez választott saját prózáiból szöveget, majd ezt fűszerezték Éva verseivel. A sok munka pedig meghozta gyümölcsét, és kialakult egy hangulatos irodalmi est váza. Erika prózái szerelmes öleléssel simultak Éva képeihez és verseihez. Ám az áradó prózák és a csilingelő versek kiteljesedése csak a negyedik művészeti ággal, a zenével lehetett teljes. Felkérték Siroki Editet és Gelb Miklóst, hogy zenéjükkel színesítsék az előadást. A zenész páros örömmel vállalta a felkérést, s meg is zenésített Éva versei közül néhányat, melyek kacér kacsintásokkal játszottak a prózákkal a versekkel, és magával a közönséggel. Íme hát meglett a csapat is, és a közös munka gyümölcse, az: Anyám, az álmok nem hazudnak című irodalmi est.
![Irodalmi est](https://alkotonok.hu/wp-content/uploads/2020/10/Evi_2.jpg)
Az est érdekessége volt, hogy kortárs, író, költő és zenész tárta a nézők elé irodalmi, képzőművészeti és zenei munkáikon át saját belső világuk titkait. E kitárulkozást az esten résztvevő közönség könnyekkel, nevetéssel és tapssal honorálta.
![Anyám, az álmok nem hazudnak](https://alkotonok.hu/wp-content/uploads/2020/10/Kép_2.jpg)
Az est értékét talán úgy fogalmazhatnánk meg a legjobban, hogy az alkotók saját belső világukat osztották meg a közönséggel, kinyújtották a kezüket, tenyerükön ott csillogott lelkük egy darabja. A közönség, pedig – aki ebben a járvány terhes időben volt olyan bátor, olyan kíváncsi, hogy elfogadja a kinyújtott kezet – magához ölelte a másik embert, s kettejük öleléséből kinyílott az egymást megértés virága.