Az elmúlt másfél hónapban rengeteg felajánlás érkezett különböző cégektől, szervezetektől a kórházak munkatársai számára. Ételekkel, szállásokkal, maszkokkal támogatják a mindennapi hősöket, akiknek nemcsak fizikailag, hanem lelkileg és mentálisan is helyt kell állniuk a stresszes, fárasztó és túlfeszített időszakban. Ezúttal a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága ajánlja fel szolgáltatását, még hozzá olyan módon, hogy önkéntes szupervíziós támogatást nyújtson számukra. A szupervízió a hivatásgondozás és a munkahelyi lelki egészségvédelem hatékony eszköze.

Az egyészségügyben tevékenykedők azok, akik most nem maradhatnak otthon. A legfontosabb, hogy holnap is helyt tudjanak állni, miközben egy rendkívül gyorsan változó környezetben kell most teljesíteniük. Ilyenkor úgy érezhetik, hogy túl sok minden halmozódik fel, és szükségük van arra, hogy fellélegezhessenek. Ebben segít most az egyesület tagjai által felajánlott ingyenes szupervízió. A szupervízió olyan rendszeres időközönként történő beszélgetés, ahol a szakember folyamatos figyelmet kap a szupervizortól. Célja, hogy segítse megtartani a résztvevő szakember munkabírását, stresszkezelési, stressztűrő képességét, motiváltságát, együttműködési képességét.

Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Online térben (például Skype-on, telefonon vagy Messengeren) az egészségügyben dolgozó és a szupervizor közötti személyes beszélgetéseket, melyek alkalmanként 45-60 percesek, és igény esetén rendszeres időközönként ismétlődhetnek. A beszélgetés során bármilyen szakmai helyzetet, nehézséget meg lehet osztani a szupervizorral, és a hívó a szakmai beszélgetés során ennek érzelmi terhét le tudja tenni, friss levegőhöz, energiához juthat. Az egészségügyi dolgozók részére felajánlott ingyenes támogatáshoz 51 szupervizor csatlakozott. Amennyiben élni szeretne a lehetőséggel, kattintson ide, ahol megtekintheti a szabad kapacitással rendelkező kollégák adatlapját, bemutatkozását. Válassza ki azt a szakembert, akivel szeretne együttműködni, és keresse/hívja bátran a megadott elérhetőségeken.

A részleteket az alábbi weboldalon találják meg az érdeklődők, érintettek:

https://szupervizorok.hu/szupervizio-hu/pro-bono