A cím nem véletlen, Ladányi Bea és a lánya közösen dolgoznak azért, hogy önbizalomba öltöztessenek bennünket. Azt mondják anya-lánya párosként a Mit vegyek fel? – Önbizalomba öltöztetve program megálmodóiként, különböző női generációk képviseletében együtt munkálkodnak azért, hogy a mi életünkben is elinduljon a pozitív változás.
Bea mesélj nekünk egy kicsit erről a programról. Mi az, amit ti kitaláltatok?
Bea: – Mint annyian mások, én is a saját
életemből hoztam az alapokat. Jelen esetben, az első elrontott házasságomból. Akkor
még nem rendelkeztem megfelelő önbizalommal, és teljes mértékben alávetettem
magam a férjemnek. Az évek során ebből kialakult egy elnyomó, bántalmazó
párkapcsolat. Ekkor kezdtem el előbb a saját önismeretemmel, később emberekkel
foglalkozni, hogy megtaláljam a miértekre a válaszokat. Sok mindenre rájöttem
mind a lélek, mind az önismeret, mind a pszichológia területén, de úgy éreztem
többet kell tudnom, ezért beiratkoztam az Integrál Akadémiára (Európa első
szisztematikus integrál pszichológiai képzőhelye – a szerk.), ahol megkaptam
a megfelelő tudást és ami rávilágított arra is, hogy a külső és a belső
szorosan összefügg. Itt éreztem először, hogy sokat foglalkoztam a belsővel, ideje
lenne foglalkozni a külsővel is. Hiszen az önbizalomhiány meglátszik az
öltözködésünkön is! Mi a lányommal világéletünkben imádtunk szépen öltözködni, s
ebből nőtte ki magát az ötlet, hogy hozzunk létre egy programot, ahol a hozzánk
fordulók lelki és stílustanácsadásban is részesülnek. Ez lett az –
Önbizalomba öltöztetve.
Hogy vontad bele a programba a lányodat Karinát?
Karina: – Nekünk az a közös sztorink ezzel kapcsolatban, hogy világéletünkben az anya-lánya időtöltés a plázázás volt. Mi nem játszótérre mentünk, vagy színházba (jó, hát az is volt) – neveti el magát. De alapvetően, ha megkérdezte anya, hogy mit csináljunk, akkor azt kértem, hogy menjünk el valahova üzletekbe, nézelődni. Így elmentünk valamelyik plázába, körbenéztünk, megnéztük a ruhákat. Ez nem feltétlen jelentette azt, hogy vásároltunk is, de ott a plázában ültünk be fagyizni, az összes boltot végig jártuk, úgyhogy ez egy amolyan igazi ösztönös, szívből jövő szórakozás volt.
Bea: -Igen, Karina így került bele a stílus és öltözködés világába, de a programot már együtt találtuk ki. De egyébként nagyon sok mindenben azonos az érdeklődésünk. Őt is érdekli az emberi belső világa, ezért tanul az ELTE pszichológia szakán. Habár én mondtam neki, hogy azért ne legyél pszichológus, mert én ilyen dolgokat tanulok. De ő kitartott emellett még azután is, hogy beült egy-két előadásra az Integrál Akadémiára. Azt hiszem a gyerekek hajlamosak a szüleik példáját követni. Mindenesetre mindketten imádjuk a külsővel való foglalkozást, ugyanakkor nagyon komolyan foglalkoztatnak minket az emberi élet rejtelmei is.
Azt mondjátok, hogy generációkat akartok önbizalomba öltöztetni. Milyen generációk fordulnak meg nálatok?
Bea: – Teljesen változó, több korosztályból vannak ügyfeleink. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a 15 éves kislánytól a 60 éves nyugdíjas hölgyig keresnek bennünket. Azért is neveztük meg, hogy különböző generációk, mert remekül összepasszol az én élettapasztalatom Karina fiatalságával. Nekem meg vannak az emlékeim, hogy mi számít 20-30 évesen, Karina viszont remekül szót ért a fiatalabb korosztállyal.
De, hogy tudtok ebben segíteni? Tehát odamegyek hozzátok 16 évesen vagy akár 18 évesen, és azt mondom, hogy figyelj, én se ilyen, se olyan nem akarok lenni, de gőzöm sincs, hogy én ki akarok lenni, akkor azzal mit tudtok kezdeni?
Karina: – Hosszan-hosszan beszélgetni. Nagyon kevés az olyan ember, aki tudatos, és azt mondja, hogy én most azért jöttem, hogy tapossatok a lelkem mélyébe, hogy kiderüljön ki is vagyok én. Tehát elindulunk az öltözködés kapcsán, hogy milyen öltözködési stílusokat szeret, kiről mit gondol, mit társít egy-egy stílushoz, ez azonos-e azzal, amit ő meg akar mutatni, amit el akar érni 5 év múlva, hogy sikeres üzletasszony legyen, vagy nagyon jó anya, aki csak a családjáért él. Nagyon nem mindegy, hogy a hozzánk fordulóknak mi a célja az életben.
Hogy vannak felosztva a munkák, vagy mindent együtt csináltok?
Bea: – A gyakorlati munkát, tehát a stílustanácsadást, és a lelki dolgokat együtt csináljuk Karinával. Ha egy hosszabb folyamatról van szó, tehát önismereti gyakorlatokat kell végezni közösen az ügyféllel, akkor azt én végzem. Ebbe majd később beszáll Karina is, ha majd megszerzi hozzá a megfelelő tudást. És van egy harmadik társunk, Anikó, aki sokat segít az ötletelésben, a blog írásban, és abban, hogy olyan nőket mutassunk meg és be, akiktől tanulhatunk. Megmutatjuk, ők hogyan élnek, hogyan csinálják, hogyan gondolkodnak életről, munkáról, önbizalomról. Szervezünk és csinálunk előadásokat, amelyeken Anikó is részt vesz. Ezek amolyan beszélgetős műsorok, ahol beszélünk mindenféléről öltözködésről, önbizalomról, életről, munkáról és természetesen lehet bennünket kérdezni is.
No és a fiúk?
Karina: – Idővel szeretnénk őket is bevonni. Illetve gyerekekkel már dolgozunk is. Nyilván nem olyan komolysággal, mint a felnőttekkel. Úgy gondoljuk, sokkal fiatalabb korban el kell kezdeni felépíteni a gyerekek önbizalmát. Ezt felismerni látszik az iskola is, számtalanszor hívtak bennünket különböző iskolákba kisebb programokra, hogy meséljünk, arról, hogy mivel foglalkozunk és hogy ezzel kapcsolatos kérdésekről beszélgessünk a gyerekekkel. Azt látjuk, hogy nagyon fogékonyak rá, sokkal inkább, mint a felnőttek.
Szóval nem a ruha teszi az embert…
Karina: – DE! Mi a ruhával kommunikálunk. Nem én vagyok a ruha, hanem a ruha a kifejező eszközöm. Mondanánk, hogy nem a ruha teszi az embert, mert nagyon fontos a belső világ is, csakhogy a mai vizualitásra épülő világban nagyon meghatározó az első benyomás. Tehát ha én rendben vagyok magammal, akkor az öltözékem is rendben van rajtam, úgy, ahogy van, és abban a ruhában azt kommunikálom, amit valójában szeretnék. Ha nem vagyok rendben, a ruha is rosszul kommunikál rajtam, és ebből már tudjuk, hogy valami hiba van a belső lelki világban is. Igaz, hosszú távon megváltozik az első benyomás, de itt tényleg hetekről-hónapokról van szó, és erre már nem mindig van időnk a mai világban.
Mi lesz a jövő? Hova akartok eljutni?
Bea: – Elmondom a legidealisztikusabbat, jó? – mosolyodik el. Miután realizálódott bennem, hogy tényleg ezzel akarok foglalkozni, észrevettem, hogy más szemmel nézem a nőket. Még nyaralás alkalmával is őket figyelem, hogyan öltözködnek, hogyan viselkednek stb. Döbbenetes, hogy más országokban mennyire más a mentalitás. Amerikában láttunk olyan hölgyeket, akik abszolút nem voltak vékonyak, sőt! És jó volt látni, hogy milyen önfeledtek, milyen magabiztosak. Itthon, ha végig mész az utcán és rámosolyogsz valakire… az szinte megijed. Más országokban sokkal oldottabbak az emberek, pedig a magyar nők tényleg nagyon szépek, de rá van írva az arcukra, hogy mennyire szomorúak, mennyire boldogtalanok, mennyire nem elégedettek magukkal… Jó lenne úgy végig menni az utcán, hogy azt látod, hogy az a sok szép nő elhiszi magáról, hogy szép, hogy értékes. Ha úgy tudnának kilépni az utcára, hogy ragyognak. Nem tudom ez valaha megvalósul-e, ezért mondtam, hogy elég utópisztikus.
Kedves olvasó, mi úgy hisszük ez biztosan megvalósul. Ha nem hiszi járjon utána ITT, ahol sok értékes tanácsot és tippet kaphat Beától és Karinától.
