Lamit már sokan ismerjük. Ismerjük és csodáljuk hihetetlen munkabírásáért, jobbnál jobb ötleteiért, és csodálatos kreativitásáért. Most ismét egy olyan ötlettel rukkolt elő, ami megfontolásra érdemes minden olyan anyuka számára is, akinek tinédzser gyereke éppen az útkeresés hálójában vergődik. A sorok között rengeteg bátorítást, inspirációt kap az olvasó hogyan menjen előre, hogyan valósítsa meg az álmait, és hogyan szerezzen bevételt a kreatív tevékenységével.

Lami_be

Lami, jól érzem, hogy ez a könyv kiút lehet a tiniknek is abból a cél nélküli világból, melyben ma a legtöbben szenvednek?

Nagyon jól látod. Mindenféleképpen szól azoknak is, akik most szeretnének elindulni a művészeti pályán, így a tiniknek is. Ők azok, akik a legjobban formálhatók, hisz keresik az útjukat, és ehhez „némán” kérnek támogatást, hisz azért az mégis ciki lenne részükről, ha ezt ki is nyilvánítanák.  A művészeti pálya önbizalmat ad. Mivel nagyon sokan le akarják majd beszélni erről a választásról őket, ezért ha mégis elér lépésről lépésre sikert valaki, akkor ott aztán igazán nagy büszkeség lesz úrrá rajta. A másik pedig a technikai bravúr, és annak fejlesztése, mely szintén növeli egy ember önértékelését.

Valójában kinek, miért írtad meg ezt – én azt mondanám – segítő könyvet?

Rengeteg kérdést kaptam nap, mint nap, hogyan lehet megélni művészetből. Nemcsak a festészettel foglalkozóktól, hanem több kézműves is érdeklődött, tanácsot kért tőlem az előbbre jutása érdekében. Nagyon szívesen tettem mindezt, viszont arra gondoltam, mennyivel egyszerűbb lenne nekik is – meg nekem is – ha minden megtapasztalt, a gyakorlatban már megélt ötletemet egy könyvbe raknám össze. Bármikor fellapozhatja, erőt meríthet belőle, lépésről lépésre megvalósíthatja soraimat.

Mi az, amit a könyv lapjain keresztül meg tudsz mutatni, át tudsz adni az olvasónak?

Hülye nagy szavak jutnak eszembe, de enélkül nemcsak a művészeti, hanem egyetlen pályán sem lehet kiteljesedni a sikerig. Szenvedély. Hit. Alázat. Elhivatottság. Céltudatosság. Szeretet. Szorgalom. Kitartás. És egy baromi boldog élet.

Vannak-e már visszajelzések és milyenek a könyvedről?

Oltári ciki, de az egyik élő videóban, amit hetente leadok, majdnem elsírtam magam a meghatottságtól, amikor arról kezdtem beszélni, hogy micsoda pozitív visszajelzések érkeznek a könyvről, egy pár olvasói véleményt másolnék ide:

-„semmi “ cukimuki, ugyuli-putyuli”, hanem frankon odamondja, amit gondol.”

-”Ez nagyon bejött – érthető, nem mellébeszélős, és semmi süket marketing duma nincs benne”

-„Szívemhez szólt. Olyan olvasmányosan és egyszerű szavakkal, hogy izgalmamban két ültő helyemben végigolvastam…

-”Ez a könyv életszerű magyarázattal segít felvállalni magad, erőt és motivációt találni egy újrakezdéshez önmagadban.”

Lami_be_1

A könyvírás mellett mi tölti még ki a napjaid?

Vezetem a Lami Art Magazint, amit egyrészről magam írok, másrészről viszont egy 10-15 fős kézműves csapattal együtt készítjük el a cikkeket. Technikákat, eszközöket mutatunk be, illetve művészekkel, alkotókkal adok le cikkeket. Másrészről pedig gyerekeket tanítok rajzolásra, festészetre csoportos és egyéni oktatás keretén belül. Az egyik legtökéletesebb visszaigazolása első kérdésednek, hogy a tinik, a gyerekek mennyire fogékonyak egy irányt adó művészeti foglalkozásra.

Beavatnál bennünket a távlati terveidbe?

Tyűha… vannak… Először is szeretnék általános iskolák felső tagozatosainak és középiskolásoknak amolyan osztályfőnöki órát tartani. Többek közt arról, hogy mit ad emberileg a művészet, illetve miért értékeljenek másokat, akik ebből élnek. Folyamatban van a könyvemmel kapcsolatban országos szintű művésztalálkozó, ahol interaktív módon először én tartok előadást, utána pedig kérdéseiket tehetik fel az alkotóművészek.Könyvemet több nyelvre szeretném lefordíttatni, hogy eljusson a világ több tájékára.Kiállításokra felkéréseket szívesen veszek továbbra is, és a tanítást is folytatom, amit felnőtteknek élő online formában indítjuk be januártól. A magazin köré pedig a kézműves csapat mellett egy kreatív író csapatot is ki akarok építeni, akik ennek marketing vonalát is viszik velem együtt. És festeni, festeni és festeni.

Hálás köszönetem a kérdésekért és az érdeklődésért.

Lamiról többet ITT tudhat meg!

 

Mi köszönjük Lami!

Kövesd a magazint a FACEBOOKON is!