Ha egy város eléri a negyedszázados évfordulóját, azt hiszem, számvetést készítenek a lakói és a város vezetői is. Erre igazán jó apropót adott Hajdrik Sándor, aki a képeivel megörvendezteti Lajosmizse lakosságát.

Olyan jó dolgom van, hogy el sem tudom mondani! Kapom a meghívókat Lajosmizse Város Művelődési Házától és Könyvtárától színházi előadásról, kiállítás megnyitóról, író-olvasó találkozóról. Ez azért nagyszerű, mert egyébként, még az sem biztos, hogy az öles betűkkel kiírt hirdetést észrevenném. Pedig nagyon szeretek színházba járni, olvasni (és találkozni a szerzővel), festményt vagy fotót nézegetni. Szóval panaszra most sincs okom.

Haidrik_be_1

Ma is részt vehettem egy kiállítás megnyitón, ahol Hajdrik Sándor képeit láthattuk városunk múltjáról „Lajosmizse Anno” címmel. Az első pár percben a Lajosmizsei Városi Kamarakórus örvendeztetett meg bennünket egy csokor dallal Berta István vezetésével, majd Basky András, polgármester úr, méltatta a művész tevékenységét. Sajnos van egy kis hátrányom a tősgyökeres lakosokkal szemben, hiszen én mindössze 13 éve élek a városban, vagyis az ennél régebbi képeket – épületeket nem ismerem fel sajnos. Amit viszont felismertem, ott ujjongtam. Jó érzés volt! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fotók többségén a régi, néhol düledező épületeket látjuk és nem a gyönyörű Művelődési Házat vagy a Városházát, de ez nem baj. Ugyanis, ha ezeken a fotókon nem lett volna megörökítve például az a kis ház, ami anno a Penny helyén állt, akkor sokan már nem is tudnánk erről.

Művészet

Még többet a kultúráról ITT olvashat..

Összességében egy nagyon kellemes órát töltöttem a Művelődési Házban a képek „beazonosításával”. Nyilván még nagyobb élmény és öröm annak, aki itt született és itt nőtt fel. Mindenkinek teljes szívből ajánlani tudom.

Köszönöm szépen a lehetőséget!

Kövess bennünket a FACEBOOKON is!