A napokban Szalai Klára festőművésznővel beszélgettünk a művészetről az életről és az Eresz Kultur Pontról, amit párjával Rádi Károllyal vezetnek. Klárinak nem csak a művészet fontos, hanem a kezdők számára indulási pontot nyújtani. Kedves, vidám természetével azonnal az ember szívébe lopja magát. Stílusa egyedi és lenyűgöző. A fantázia világába kalauzolja az embert.

Mikor kezdtél el festeni?

A történet két és fél éve kezdődött, mert szerettem volna, ha 70 éves koromra majd rendeznek valahol egy kiállítást a festményeimből, melyek akkor még meg sem születtek. Sokan vagyunk úgy, hogy nagyon szeretnénk valamit csinálni, de kell egy kezdő löket, hogy elinduljon és megvalósuljon az elhatározás. Évekkel ezelőtt a fióknak rajzolgattam, aztán Kedvesem, Rádi Károly úgy gondolta, hogy érdemes lenne kiállítani a grafikáimat, melyek eleinte leginkább portrék voltak. Azóta is Neki köszönhetem, hogy megteremti a feltételeket ahhoz, hogy azzal foglalkozhassak, amivel szeretnék. Időközben létrehoztuk az Eresz Kultur Pont nevű kiállító helyet Budapesten, akkor még a Lónyay utcában és az utam a festészet felé itt indult el. Sok művészt ismerhettünk meg kiállítóként vagy látogatóként és ezek egyike L. Kulcsár Erzsébet volt, akitől a kezdő olajfestékcsomagot kaptam, kb. 5 kg maradék festék formájában. Mondhatom, a legjobbak voltak ezek a festékek. Ezer szín és egy kezdőnek legtökéletesebb a próbálkozásra.

Miért a festészetet választottad?

Számomra sokkal gazdagabb, teljesebb, teltebb, tartalmasabb, mint a grafika vagy a pasztell és maradandóbb is. Imádtam rajzolni, de ebben többet látok. Folyamatosan ömlenek az új képek a fejembe és nagyon kevésnek tűnik a következő negyven év ezeknek a megfestésére…

Láttam tájképeidet, állat portréidat, illetve fantasy képeidet is. Tudnál választani, hogy melyik a kedvenced?

Hm… Nem. Mikor nekiálltam festeni, az álmom az volt, hogy csodaszép tájképeket fessek. Leginkább a fák és a felhők voltak fontosak. Gondolom nem is kell mondanom, hogy a legelső próbálkozások katasztrofálisak voltak és voltak, akik azt mondták, hogy ne erőltessem… De én nem adtam fel, mert nekem jó felhőt kellett festenem. Persze még mindig messze a cél, de nagyon élvezetes az út, amin elindultam. A portrék és a fantasy mindig közel álltak hozzám és a kettőt gyakran próbálom ötvözni. A portré az emberiség örök témája. Vagy azért, hogy visszaadja a valóságot vagy, hogy kifejezzen egy érzést, vagy valami egészen szép látványt hozzon létre. Amikor rajzoltam még, Gránicz Tamás festőművész azt mondta a portréimra “Nem szépít, csak szépnek lát.” Mindig keresem az arcokban a szép és szerethető vonásokat, kisugárzást, amit próbálok átadni. A fantasy, az a bőség. Imádom a gazdag mesevilágot, ami a fantasy mögött áll és azt, hogy bármilyen elképzelhetetlen dolgot elbír. Nem számít, ha valaminek öt feje van vagy kék a bőre, vagy a fizika törvényeinek ellentmondó helyzetben áll, az is belefér. A tájak is kimeríthetetlenek a varázslatos erdőkön át a tenger alatti ismeretlen világig, netán a sci-fibe áthúzódó futurisztikus képekig.

A fantasy témában született alkotásaid sokszor ijesztőek. A rossz és a gonosz vagy árnyék és fény témát boncolgatják. Ezek félelmeidet mutatják meg vagy inkább a gondolataidat foglalkoztatják?

Talán egyik sem. A fantasy alaptémái is ugyanolyan hagyományosak, mint más festészeti témák. Jó és rossz, szép és csúnya, gonosz és jó. Ezek ősi gondolatok és meghatározók az ember életében, tehát örök téma. A fantasy csak különlegesebb, mesésebb, varázslatosabb köntösbe bújtatja azokat, kicsit kiszakítja az embert a mindennapos látványból és el tudja varázsolni. Én szeretek ellátogatni más világokba.

Asztrológia témában kártyáid jelentek meg, amihez ezúton is gratulálok. Mesélnél kicsit ezekről a kártyákról?

A “Magdus kártyái” nagyon jó munka volt. Megismerkedtem Vadász Mária Magdolnával, aki asztrológus, kártyavető, spirituális tanító és már régóta dédelgetett egy álmot, hogy saját kártyacsomagot ad ki, amihez az évek alatt összegyűltek a magyarázó szövegei. Ez egy naponta húzható kártya, nem jóskártya vagy tarot, hanem útmutatót ad a mindennapokhoz. A Facebookon Mária Magdolna oldalán lehet bővebben olvasni róla és a munkájáról. Magdus férje régi osztálytársam volt és így találtunk egymásra Magdussal. Neki tetszettek a festményeim és felkért, hogy fessem meg a szövegeihez a kártyalapok képeit. Egymásra hangolódtunk és nagyon jó volt a közös munka, ami 3-4 hónapig tartott. Persze voltak olyan témák, amihez nehezebben születtek meg a képek, de többségében szárnyaltam. Azt hiszem, nagyon elememben voltam a legtöbb kép megfestésénél. A festészet mellet a nyomdai előkészítést is én végeztem, Magdus férje pedig a nyomdai kivitelezésről gondoskodott, ami szerintem nagyon szép lett.

Az asztrológia fontos szerepet tölt be az életedben?

Azt gondolom, hogy egy jó asztrológus sok mindenre választ tud adni és az asztrológia ismerete segít az emberek és saját magunk könnyebb megértésében, de ezt meghagyom a hozzáértőknek.

Az Eresz Kultur Pont létrehozója vagy pároddal Rádi Károllyal. Honnan indult a Kultur Pont ötlete?

2015-ben nyitottuk meg először az Eresz Kultur Pont kapuit Ferencvárosban, a Lónyai utcában. Létrehoztunk egy kiállítóteret, mert tudtuk, hogy nagyon sok amatőr művésznek nincs lehetősége megjelenni kiállítások formájában, ezért így jó lehetőséget adhatnánk. Már az elejétől próbáltuk a saját képünkre formálni a helyet, mert egyedit szerettünk volna alkotni. Nem csak megjelenésében, hanem hangulatában, alkalmanként extrém megvalósításában is. Azt hiszem sikerült is, a visszajelzések mindenesetre ezt mutatják.

Sok akár pályáját most kezdő tehetségnek adtok lehetőséget kiállításra. Ezt folytatni szeretnétek a jövőben is?

Természetesen! Nagyon jól működik most is az Eresz, már Eresz Klub néven Újbudán, a Fadrusz utca 5. szám alatt. Tavaly áprilisban költöztünk át a Feneketlen-tó mellé és azóta töretlen sikerrel működik. Nagyszerű embereket ismerhettünk meg, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot és rendszeres kiállítóinká, látogatóinkká váltak. Fantasztikus alkotásokat állíthattunk ki mindenféle műfajban. Láthatók nálunk hagyományos és modern festmények, steam-punk stílusú szobrok és festmények, fotók, de rendezünk irodalmi esteket és koncerteket is.

Mik a jövőbeli terveitek?

Leginkább ezen az úton szeretnénk tovább haladni és még több amatőr művésznek helyet és lehetőséget adni. Szeretnénk minél több egyedi, sajátos kiállítást létrehozni, nyilván a kiállítás témájához illően. Programjainkat is bővítjük, az idei évtől várható, hogy lesznek képzőművészeti oktatások is, ahol különböző technikákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az első ilyen jellegű alkalmunk február 23-án lesz, ahol Rudolf Piroska képzőművész a Paverpol technikát mutatja be és alkot közösen az erre vágyókkal.

Mostanában sokszor látlak Tiffany stílusban alkotni? Megragadott ez a vonal. Fellángolásként tekintesz rá vagy új út bontakozik ki ez által?

Próbálkozás. A “Tiffany stílus” titulust a facebook oldalamon kapták a hozzászólóktól ezek a képek. Ezek is csak portrék, de kicsit meghökkentőbb színvilággal és némi arany kontúrral, ami talán “tifanny”-sá teszi a képeket. Amúgy szeretek sorozatokat festeni, mert egy, soha nem elég. Amikor elkészítettem az első ilyen jellegű képet, már ott volt a fejemben a következő három és azt muszáj kifesteni magamból.

Mennyire tartod fontosnak a szociális média térnyerésével az igazi kézzel fogható kiállításokat?

Mindenképp fontosnak tartom, mert ahogy a legjobb barátnőm is mondta “Egész más élőben”. És tényleg. Arról nem is beszélve, hogy a művésszel is megismerkedhetünk, kérdezhetünk. A szociális médiában rengeteg fantasztikus képet és alkotást lehet látni, de ott nem érzed a még épphogy megszáradt festék szagát és az ecsetvonásokat sem tudod mindig megvizsgálni. Az olyan tapintható kiállításokról nem is beszélve, amelyeket például a Cédrus Művész Kör hoz létre vakok és gyengén látók számára is, ahol az alkotások direkt úgy készülnek, hogy megfoghassák, tapinthassák azokat.

Mit gondolsz sokat változtak a kiállítások a kezdetek óta?

Ha a mi kezdetünkre gondolsz, akkor mondhatom, hogy igen. Az elején még a viszonylag sablonos megoldásokkal dolgoztunk, de hamar rájöttünk, hogy sok kiállító már mást szeretne. A megnyitók nálunk leginkább egy élő interjú formájában zajlanak, ha a kiállító nem szeretné másképp, mert előfordul, hogy komplett programot hoz oda. Kedvesem, Rádi Károly a moderátor, a riporter, aki kifaggatja a művészeket az alkotás folyamatáról, a gondolataikról és a közönség is kérdezhet. De nem csak ebben más nálunk egy megnyitó, hanem a megnyitó időpontja is változhat. Nyáron volt egy nagysikerű éjszakai kiállításunk “Vérrel festett versek” címmel, ami igazán jól sikerült. Egy költőnő verseihez készült festményekből tartottuk a kiállítást, különleges látvánnyal és hangulattal. Nyitottak vagyunk minden extrém megoldásra és erre egyre nagyobb az igény.

Meddig engedhetjük a változásokat és mi az, amit nem engednél eltűnni a régi szokásokból?

Ahogy változik a művészet, nyilván a prezentációja is más kell legyen. Az a lényeg, hogy kellőképpen rugalmasak legyünk és az adott stílushoz alkalmazkodva mutassuk be azt. Napjainkban annyi féle stílus, eszköz áll rendelkezésre, hogy nagyon sok lehetőség van a kibontakozásra. Egy klasszikusabb műfajt is másképp tárunk a közönség elé, mint egy ultramodern installációt. És annak ellenére, hogy számos új stílus, művészeti forma van jelen a világunkban, a klasszikus sem tűnik el. Az új megoldásokkal csak több lehetőségünk lesz, bővül a tárház.

Művészként mi a legnagyobb álmod?

Egyre jobb szeretnék lenni. Ameddig látod, hogy van hova fejlődnöd és haladsz előre, addig meg van az inspiráció is. Mindig van egy új probléma vagy ötlet, amit szeretnék megoldani a munkáimban. Persze látom, hogy még nem olyan, amilyennek lennie kellene, de látom a fejlődést és jönnek az újabb megoldandó feladatok. Úgy vettem észre, hogy minél jobban halad előre az ember, annál több mindent akar megfesteni. Gondolom, majd más technikákkal is meg kellene ismerkednem, mert az is biztos ezer újabb utat biztosít, de egyelőre az olajfesték tart foglyul és nem látom a végét, mert ez egy nagyon hosszú, de örömteli és szép út…

Az Eresz Kultur Pont elérhetőségei:

1114 Budapest, Fadrusz utca 5.

Telefon: 0630/6882452

               0630/5477468

Email: ereszkulturpont@gmail.com

 

 

Döbrössi Adrien