Több fronton kell dolgoznunk, de fokozatosan, mert ha agresszíven nyúlunk valamihez, akkor nem lesz sikeres. Lehet, hogy drasztikusan kevés étellel rövid távon fogyunk, de a leadott súly kamatostul visszajön, így több kárt okozunk magunknak, mint hasznot. Hogyan lehet ezt kiküszöbölni?

Katus Attila, fogyókúra

„Egyformán nagy hangsúlyt kell fordítani a mozgásra és az egészséges étkezésre, nem utolsó sorban pedig a pihenésre, a gondolkodásmódra, a külső környezeti hatásokra és az egészségügyi állapotra; a KatusAktív programom is e hat pilléren nyugszik. Mintegy 3-500 kalória deficittel számoljunk – vagyis ennyi legyen a bevitt és felhasznált energia közötti különbség –, mert ha másképp csináljuk, akkor a szervezet védekezik és elraktározza a zsírt. Próbáljunk 3 óránként étkezni, vigyünk be plusz vitaminokat és rostot a szervezetbe, valamint csökkentsük a zsír és szénhidrát mennyiségét. A test működése akkor lesz ideális, ha mozgunk, és akkor indul be a fogyás is. Mindezek mellett pedig pihenjünk sokat. Erre sokan nem fordítanak elég nagy figyelmet, pedig roppant fontos, hogy a test egyik napról a másikra regenerálódjon; fel tudja dolgozni azt, ami történt vele” – mondja Katus Attila fitness edző, aerobic világbajnok.

Sokan azt vallják, hogy ha legalább 21 napig csinálunk valamit, akkor szokássá válik. Az aerobic bajnok egyetért ezzel, igaznak érzi a sportra és az egészséges étkezésre vonatkozóan is. Ha 21 napon keresztül rendszeresen mozgunk és egészségesen étkezünk, egyre jobban beépül a mindennapokba, szokássá válik és nehezebben hagyjuk abba. Az ember át tud struktúrálódni, ami az elején nehezen megy, később lendületet vesz, mint amikor toljuk az autót. Azonban a folyamat nem lineáris, szakaszok vannak, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel.

Katus Attila, fogyókúra

„Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy mindig életmódváltoztatásban és ne fogyókúrában gondolkodjunk. Tapasztalatom szerint az étkezés és a mozgás közül az egészséges, szénhidrátcsökkentett táplálkozást tudják nehezebben tartani az emberek. Hiszen általában mindenki szereti az eredetileg magas szénhidráttartalmú ételeket, ezért nagy ajándék, ha találnak olyan alternatívát, ami megoldja ezt a problémát. A KatusFood ételeit – főként a pizzákat és süteményeket – Dia-Wellness lisztekből készítjük, mert kevés szénhidrátot és sok rostot tartalmaznak. Ha valaki otthon szeretne sütni-főzni, könnyen megteheti, mert ezek az alapanyagok már széles körben elérhetőek, és óriási segítséget nyújtanak azoknak, aki figyelnek az egészségükre és a súlyukra” – hangsúlyozza Katus Attila.

Katus Attila kedvenc pizzája

Hozzávalók a tésztához:

400 g Dia-Wellness sport pizza liszt

260 ml víz

10 g élesztő

Katus Attila, fogyókúra

Hozzávalók a feltéthez:

30 g Dia-Wellness paradicsomos pizza szósz

100 ml víz

100 g sonka

100 g gomba

80 g kukorica

80 g sajt

Elkészítés:

A tészta összetevőit egyben összegyúrjuk. A tésztát 1 órára hűtőszekrényben pihentetjük. Elkészítjük a pizzaszószt: 50 g (kb. két púpozott evőkanál) Dia-Wellness paradicsomos pizzaszószt összekeverünk 250 ml vízzel, majd néhány percig pihentetjük. Kinyújtjuk a tésztát és megkenjük a pizzaszósszal, majd rátesszük a sonkát, gombát, kukoricát és a reszelt sajtot (ízlés szerint). 250 °C-os sütőben – alsó és felső légkeverést bekapcsolva – megsütjük.