Goldmark Károly Sába királynője című művével mutatkozik be tel-avivi Izraeli Operaházban 2019. szeptember 10-én a Magyar Állami Operaház. A főbb szerepeket Gál Erika, László Boldizsár és Sümegi Eszter alakítja, az előadás karmestere Kocsár Balázs. A koncertszerű előadás a Magyar Kulturális Évad Izraelben 2019. programsorozat keretében valósul meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelt támogatásával.

Opera Sába királynője

135 éves története során a Magyar Állami Operaház először látogat a zsidó országba, amelyre a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett emlékév teremt lehetőséget. Az Opera vezetésének régóta dédelgetett terve volt, hogy a 2015-ben, Goldmark Károly halálának centenáriumán Káel Csaba rendezésében bemutatott főművét az izraeli közönséggel is megismertesse. A ritkán hallható mű Sába királynőjének Salamon királynál tett látogatását Asszád, a jeruzsálemi katonatiszt tragikus történetén keresztül mutatja be, aki jegyesét és istenét is megtagadja az egzotikus uralkodónő iránt érzett olthatatlan szerelemétől vezetve. A francia nagyopera hagyományait követő romantikus alkotás zenéjén jól érezhető a kortársak, köztük Wagner, Mendelssohn, Verdi, Liszt és Gounod hatása, de Goldmark egyéni stílusjegyei, különösen az orientalista és zsidó zenei motívumok terén is jól érzékelhetők.

Opera Sába királynője

A jelmezes, vetítéssel kísért koncertszerű előadás főszerepeit Gál Erika (Sába királynője), László Boldizsár (Asszád) és Sümegi Eszter (Szulamit, a főpap lánya) alakítja, akik az Opera 2018-as New York-i vendégjátékán kivívták a közönség és kritika osztatlan elismerését. Ennek köszönhetően az előadás az év 10 legjobb komolyzenei produkciója közé választotta a New York magazin kulturális portálja. A további szerepekben Szemerédy Károly, Palerdi András, Töreky Katalin, Cserhalmi Ferenc és Rezsnyák Róbert hallható, az Opera Zenekart és az Énekkart (karigazgató: Csiki Gábor) Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényli.