Advent első vasárnapján Dr. Cer-Palkovics András polgármester, Spányi Antal megyéspüspök, Bencze András evangélikus lelkész és Szikora János igazgató együtt gyújtották meg a Vörösmarty Színház adventi koszorújának első gyertyáját a nagyszínpadon, majd elkezdődött a VIII. Újszövetség Maraton.

Vörösmarty színház advent

Az idén megújult VIII. Újszövetség Maratonon a négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával elevenedett meg Jézus élete meghitt körülmények között. A négyórás családi programon felolvasott az egyházi vezetők mellett Dr. Cser-Palkovics András polgármester is, a felolvasást Dr. Szikora János igazgató és családja zárta. Az országosan is egyedülálló programon a felolvasások között a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium tanárainak és diákjainak zenei betétei segítették az elmélyülést. A gyerekek Kerkay Rita, Varga Lili és Németh Mariann vezetésével karácsonyi képeslapokat és egy mini Betlehemet alkothattak.

Vörösmarty színház advent

A VIII. Újszövetség Maraton alkalmából rajzpályázatot is hirdetett a Vörösmarty Színház, amelyre számos intézményből közel 60 alkotás érkezett. A pályamunkákat nemcsak a színház előcsarnokában lehet megtekinteni 2020. január 6-ig, hanem advent első vasárnapján, az Újszövetség Maraton felolvasói mögött voltak kivetítve, így illusztrálva az egyes Biblia részleteket. A 10 legszebb rajz alkotójának a munkáját Szikora János ajándékokkal ismerte el, köztük A Pál utcai fiúkra szóló belépőjegyekkel. Díjazott alkotók: Polák Hanna, Bodzsár Vanda, Reichardt Angéla és Parall Orsolya, Árva Zalán és V. Szabó Bence, Vara Emma, Kluge Ida Berta, Vízvári Tünde, Kulcsár Szófia, Szigeti Orsolya és Kovács Erika Enikő.