Körülbelül egy éve, egy kedves, újságíró barátnőmtől hallottam róluk először. Már akkor elhatároztam, hogy írni szeretnék róluk. Június közepén sikerült végre eljutnom hozzájuk. Egy kellemes, nagyon jó hangulatú délelőtt után, Pajkó Andreával, az ötlet megálmodójával (háromszoros közgazdász) beszélgettem.

 Mikortól datálódik a „Vállalkozónő Reggeli” és mi is ez tulajdonképpen?

Tavaly februárban tartottuk az első reggelit, azóta is a vállalkozásfejlesztés, a kapcsolatépítés és az inspiráció áll a középpontban. Többszörös közgazdászként fontosnak tartottam, hogy az üzleti reggelik kötelező elemén, a bemutatkozásokon túl képezzük magunkat és a vállalkozóinkat olyan fajsúlyos témákban, mint marketing, szervezetfejlesztés és pénzügyek. A finom falatok mellett persze jókat beszélgetünk, és hetekre elegendő energiával, ötlettel látjuk el egymást. Már a reggeli előtti években is szorgos pókként szövögettem a kapcsolati hálókat, de úgy éreztem, hogy hatékonyabb lenne, ha intézményesíteném ezt a tevékenységemet, mert akkor sokkal többen profitálhatnának belőle. (csillog a szeme).  Így született meg a reggeli.

Trend_be

Vagyis ez egy lehetőség a különböző szektorban dolgozó vállalkozó hölgyeknek, hogy a saját üzletüket/szolgáltatásukat bemutathassák a többieknek, illetve, hogy megismerhessék a többiek vállalkozását.

Így igaz.

Kicsit sem féltél belevágni?

Dehogynem, féltem, hogy kudarc vagy bukás lesz a vége. 2 évig hezitáltam rajta, hogy vajon lenne-e rá igény, és amikor már rágta a lelkem a frusztráció, akkor vettem egy mély levegőt, és pár napos szervezőmunka után meghirdettem az eseményt. Nem volt honlapom, még arculatom sem – pedig ezekre mindig nagyon adok -, de gyorsan létrehoztam egy Facebook oldalt és a Facebook eseményt, amire meghívtam az ismerősöket.  Tartottam tőle, hogy kevesen leszünk, de szerencsére telt házzal indultunk. (Nem volt ez másképp a legutóbbi találkozón sem – a szerk.) Nagyon jó visszajelzéseket kaptam, mégis kellett pár alkalom, hogy elhiggyem, ez valóban egy hiánypótló, iránymutató kezdeményezés. Tizenöt reggelin vagyunk túl, és egy igazi közösség alakult ki a reggeli résztvevőiből. Bár én indítottam útjára az eseménysorozatot, enyém volt a kockázat, de a siker közös: a vállalkozónői reggeli csak a keretet adja, az időt, a teret és a vezérfonalat, de a kecskeméti vállalkozónők töltik meg élettel.  A vállalkozásfejlesztési témákon és a vállalkozásunk bemutatásán túl együtt nevetünk, ha kell, együtt sírunk. Nekem az az egyik legnagyobb öröm, ha bemegyek egy kávézóba, és két asztalnál is olyanok ülnek, akik itt ismerték meg egymást a reggelin. Vagy amin meglepődtem: többen is minket kértek ajándékba karácsonyra a férjüktől.

Anikótól tudom, hogy nagyon sokoldalú vagy.

Kevésbé köztudott, de van két vállalkozásfejlesztési csoportom is, a tagság nagy része innen, a Vállalkozónői reggeliről kerül ki. Ezek marketing fókuszú mentor csoportok, ahol sínre tesszük a vállalkozásokat. Például marketingtervet, termékpiramist, egyperces bemutatkozást készítünk. Legutóbb nem üzleti, inkább magánjellegű elakadásokat észleltem a csoporttagoknál, ezért az eredeti menetrendet felborítva, inkább OH kártyáztunk egy megoldásközpontú coach segítségével. (mosolyog, én meg azon kapom magam, hogy tagja szeretnék lenni a csoportnak).

Trend_be_1

Működtetsz egy online magazint is. Erről is mondanál néhány szót?

Négy évvel ezelőtt hoztam létre egy online magazint Kecskeméten és környékén élő nőknek. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága egy helyi női magazinnak. Vállaltan hibrid modell ez is, blog is meg nem is, sok uniszex tartalommal. Mivel nem a média világából érkeztem, kívülállóként mertem valami mást csinálni. A magam főnöke vagyok, nem kötnek bennünket szabályok: olyan a magazin, mint maga az alkotógárda. Arról írunk, amit szeretünk, olyan programot ajánlunk, ahová mi is szívesen elmennénk, olyan receptet teszünk közzé, amit már mi is megfőztünk, leteszteltünk.  Panaszkodó liga helyett nálunk a hangsúly a pozitívumokon és a helyi értékeken van. Szeretjük másképp megmutatni a várost és azokat is, akik – bár nem ismertek – mégis olyat hoztak létre, amire érdemes figyelni és melléjük állni.

Hogy bírod összeegyeztetni a feladataidat az anya és feleség szereppel?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű. Egy barátnőm szerint az egyensúly sokszor egy tollpihén imbolyog: hol az egyik, hol a másik terület irányába mozdul el, és az is előfordul, hogy az ember elfárad és egyik helyen sem tud jól teljesíteni. Nagyon sok minden történt velem az utóbbi másfél évben karrierfronton, úgyhogy ezen a nyáron leginkább a családommal szeretnék törődni, illetve feltöltődni, hogy majd újból tudjak inspirálni másokat.

Hogy működik a rendszer? Eljöhet bárki és csatlakozhat?

Nyitott és befogadó közösség vagyunk, örömmel látjuk az új résztvevőket is. Bár szervezőként kényelmesebb és biztonságosabb volna, nálunk még sincs éves tagdíj, bérletrendszer viszont igen. Vagyis, ha valaki úgy gondolja, hogy garantálni szeretné a helyét, akkor 3-6 hónapra vagy akár egy évre is megválthatja azt. Van egy népes „kemény mag”, aki szinte mindig itt van, és fantasztikus érzés, hogy hónapról hónapra visszajárnak hozzánk.

Trend_be_2

Miben más ez az üzleti reggeli, mint a többi?

Vállaltan és tudatosan nem szeretnénk túlzásba vinni a formalitást. A hangulat kimondottan csajos és oldott, a témák viszont komolyak (legutóbb a digitális pénzügyi megoldásokról esett szó, és tanúsíthatom, mind nagyon jól éreztük magunkat! – a szerk.) Bár ez egy női esemény, nem vagyunk diszkriminatívak: időnként felbukkannak férfiak is a reggelin, olyanok, akik tudnak kapcsolódni a zömében női célcsoporttal dolgozó vállalkozásokhoz.

Az érdeklődök hol és hogyan tudnak jelentkezni?

Érdemes követni a Facebook oldalunkat, ahol mindig közzétesszük az aktuális havi programot, bejelentkezni pedig a honlapunkon lehet az eseményekre.

https://www.facebook.com/TrendalelkeReggeli/

http://reggeli.trendalelke.hu/

Másfél éven vagytok túl. Merre tovább?

A nyár vízválasztó lesz. Tervezek újdonságokat, sok ötletem van, amit nyáron szeretnék formába önteni. Hosszú távon az a küldetésünk, hogy lebontsuk a vállalkozói léttel kapcsolatos tévhiteket, mítoszokat, és növekedési pályára állítsuk a döntően egyszemélyes vagy mikró vállalkozásként működő női cégeket.  A reggelin túl is vannak nagyszabású rendezvényterveim, szóval nem fogok unatkozni az elkövetkezendő években.

Köszönöm a beszélgetést!