Endrei Juditot nagyon megviselte szülei halála. A gyászoló tévés azonban nem roskadt magába, változtatott. Rájött, hogy nem élhet úgy, mint szeretett anyukája, hiszen rengeteg terve van, sokáig szeretne teljes életet élni, ezért például egészségét immunregeneráló gyógynövényekkel erősíti.
![Endrei Judit](https://alkotonok.hu/wp-content/uploads/2021/02/Endrei_2.jpg)
„Édesapám távozásakor mindössze 27 éves voltam, akkor találkoztam először testközelből a halállal, sokkolt, és nagyon mélyen érintett. Édesanyám a mai koromból nézve korán ment el, 76 éves volt. Az ő elvesztése végérvényesen felnyitotta a szemem, és azóta tudom, hogyan nem szeretnék élni. Ő sosem mozgott, nem evett zöldséget, gyümölcsöt, inkább a hagyományos, nehéz ételeket szerette. Az étrend-kiegészítőket pedig hírből sem ismerte, sosem lehetett volna rávenni, hogy ilyenekkel támogassa a szervezetét, hogy vigyázzon magára. Mióta őt elveszítettem, a korábbinál is, még jobban odafigyelek magamra. A mostani helyzetben még inkább tudom, hogy mindent meg kell tennem, hogy erős maradjon a szervezetem. Elkezdtem keresgélni az interneten, és ennek köszönhetően találtam rá egy speciális gyógynövénykúrára. Pár hónapja szedem is, segít a szervezet védekező mechanizmusát megerősíteni, megküzdeni a vírusokkal és baktériumokkal, és most erre különösen nagy szükségem van. Korábban is sok vitamint szedtem, de a természetes módszerek mindig is közel álltak hozzám. Olyan erőben vagyok, mint a legfittebb éveimben” – magyarázta Endrei Judit.
![Az Endrei lányok](https://alkotonok.hu/wp-content/uploads/2021/02/Endrei_1.jpg)
„Nyugodt szívvel mondom, a családom végleg szakított a szüleim által megszokott úttal: a húgommal rendszeresen gyalogolunk, a lányaim mellett ő az egyetlen, aki megmaradt nekem, ezért mindent megtennék azért, hogy vigyázzak rá. Kis lelkiismeret furdalást érzek amiatt, hogy anyukámat nem noszogattam jobban, hogy éljen egészségesebben. Most a testvéremmel nem követem el ezt a hibát, nagyon figyelek arra, hogy például megóvjuk az ő immunrendszerét is. Szerencsére Erika hallgat is rám, szépen beveszi, amit adok neki, és sosem hagyja ki a közös mozgást sem. Mindig jó testvérek voltunk, és ez így van a mai napig is.” – tette hozzá az egykori televíziós.
Tanácsait fogadjuk meg mi is!