A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a Nemzetközi Nőnap és a Családok Éve 2018 tiszteletére 2018. március 8-án pályázatot írt ki a „Legjobb Női Munkahely 2017” díj elnyerésére.

Ferenczi Andrea az MNKSZ elnöke hangsúlyozza, hogy a szövetség célja, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontján túl a nők alkalmazásának gazdasági szükségszerűségére, és jó példákat mutasson be, amelyeket más munkáltatók is átvehetnek. Arra a kérdésre, hogy miben látja ennek a pályázatnak a létjogosultságát, az elnökasszony elmondta, hogy az ENSZ-ben tanácsadói státusszal („UN-Ecosoc -Consultative NGO Status”) rendelkező, közhasznú Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) kiemelt magyar munkaadók közvetlen bevonásával, a foglalkoztatás bővítésében és az esélyegyenlőség megteremtésében tenni tudó szervezetek (ENSZ, EU, kormányzat, gazdasági és tudományos szféra, civilek, média) részvételével olyan eszmecsere-fórumot hozott létre, amely segíti a női foglalkoztatás bővítését, az esélyegyenlőség fokozottabb érvényesülését. Ezzel szeretne hozzájárulni a munkaerő-piac bővüléséhez, hatékonyabbá válásához, a gazdasági versenyképesség erősödéséhez. Céljuk, hogy Projektjeiket EU-s és ENSZ szinten is bemutassák, mint magyar „jó példákat”.

Ebben az évben is olyan munkáltatókat keresnek, ahol a legtöbbet tesznek a női munkavállalókért. Pályázni két kategóriában lehet: 20-250 fő közötti és a 250 főnél több dolgozót foglalkoztatók jelentkezését is várják. A verseny értékelési szempontjai között kiemelt szempontként szerepel a családi élet és a munkahely érdekeinek összehangolása, a gyermekvállalásból visszatérő anyák integrációja és az 50 év feletti nők életút programjának alakítása. A szervezők nem csak a munkahelyek jelentkezését várjak, hanem szívesen veszik azoknak a munkavállalóknak az ajánlását is, akik úgy érzik, munkahelyük sikerrel pályázhatna a díjra.

A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy azokban az országokban mernek a szülők több gyermeket vállalni, ahol a magas szintű foglalkoztatás mellett az állam kiemelt segítséget nyújt a szülőknek ahhoz, hogy a család és a munka frontján is meg tudják állni a helyüket. Ahhoz, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek, a jövendőbeli és jelenlegi szülőknek biztonságra, hosszú távú stabilitásra, kiszámítható egzisztenciára van szükségük. Ezzel ma már nagyon sok munkahely tisztában van, mi több tiszteletben is tartja. Lássuk hát ki, melyik munkahely az, aki az idén a legtöbbet tett női dolgozóiért.

 

A „LEGJOBB NŐI MUNKAHELY – 2017” PÁLYÁZAT BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE:

2018. október 12.

A „Legjobb Női Munkahely – 2017” Díjak ünnepélyes átadására 2018. 4. negyedben kerül sor.

 További információ:  www.legjobbnoimunkahely.hu