Mondja Tóth Ildikó Jászai Mari és Prima Primissima díjas, érdemes és kiváló művészt. Napjainkban – tekintve a járványt – leginkább a Bátrak Földje című sorozatban láthatjuk.
Világ életemben csodálattal néztem és nézem a mai napig a színészeket, színésznőket, ahogy belebújnak más ember bőrébe, s ahogy eggyé válnak a figurával. Mindig is nagyon érdekelt, hogyan képesek ezt megtenni. Erről faggatjuk most hazánk egyik legnépszerűbb művésznőjét.
Ildikó nagyon köszönöm, hogy időt szakított ránk és őszinte szívvel gratulálunk a március 15-e alkalmából önnek ítélt Magyarország Kiváló Művésze címhez, melyet a kialakult helyzet miatt majd csak később vehet át. Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy önnek ítélték ezt az elismerést?
Az az igazság, hogy korábban már volt erről egy közzététel a színházi társaság részéről, hogy kiket ajánlanak erre a címre. Így aztán elég régóta tudtam róla, de mivel már akkor érezhető volt, hogy ez a járvány hozzánk is megérkezik és majd ezt lassítani kell, valahogy kiszorult a gondolataim közül. Amikor megkaptam természetesen óriási boldogságot éreztem, és azt kell mondjam szinte a meglepetés erejével, örömével ért.
Öt éve a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának a tagja. Mi hozta ide, ebbe a városba, ehhez a társulathoz?
Nagyon sokáig szabadúszó voltam. Aztán valahogy az évek során azt éreztem szükségem lenne a lelki biztonságra, arra, hogy kötődjek valahova. És akkor jött a lehetőség, hogy leszerződjem Székesfehérvárra. Nagyon örültem ennek, hiszen pesti lakos lévén Székesfehérvár még egy utazható távolság, de ezen kívül sokat jelentett az, hogy számos olyan ember van a társulatban, akiket korábbról ismertem, együtt dolgoztam vele. Nem egy vadidegen csapatba kerültem, hanem egy olyan csapatba, akik engem is ismertek, tudtuk egymásról, tudtuk hogyan, milyen szempontok szerint dolgozunk. Kicsit olyan érzésem volt, hogy haza megyek.
Sokféle szerepben láthattuk az elmúlt években, s ezekben a szerepekben ön mindig teljesen más. Mi a titka, hogy egy-egy alakításakor a nézőnek eszébe sem jut, hogy aki ma Csizmadiáné a Bátrak földjébe, az tegnap a dadus volt a Rómeó és Júliában?
Ez egyrészt a jó szövegkönyv titka, mert abban nagyon jól meg van írva egy-egy szerep. A figurának nagyon jó összetartó, koherens élete, vagy jellemtulajdonságai vannak és akkor ennek a karakternek a törvényszerűségei mentén bontakozik ki egy történet. Ugyanakkor, minden ember maga az univerzum, minden ember magában hordozza a mindenséget, a teljességet. Az, hogy ki, milyen ember lesz, hogy milyen tulajdonságok jellemzik őt, az nagyon sok mindentől függ. Egyrészt, hogy hova születik, milyen földrajzi környezetbe, milyen szociális háttérbe, milyen kultúra, milyen műveltség által fejlődik. Nagyon összetett és bonyolult, hogy ki, milyen emberré válik. De pont emiatt a teljesség miatt azt gondolom, hogy minden ember, mindenféle tulajdonságot és mindenféle érzést magában hordoz. Én lehet, hogy alapvetően nem olyan vagyok, mint a Csizmadia Zsuzsa a Bátrak földjéből, de a karakterének a főbb vonásai bennem is megtalálhatók. Ilyenkor én egészen egyszerűen egy szerep elemzés által megtalálok kulcsokat, fontos alapmotívumokat és még ha rám nem is azok a főbb jellemző tulajdonságok, vagy nem azon gondolatok mentén élem is az életem, de akkor is ki tudom magamban keresni Zsuzsa, vagy más karakter jellemét. És természetesen nagyon sok minden segíti az embert, a fantáziája, az intuíciója, az, hogy elemzi a szerepet a karaktert, az, hogy milyen érzéseket és indulatokat társít hozzá… ezek összeségéből fakadhat az, hogy egy színész képes arra, hogy különböző figurákat formáljon meg. Ezekben természetesen még egyéb külső tényezők is segítenek, mint például a kor, amiben játszódik, vagy a jelmez és így tovább.
Azon szerencsések közé tartozom, akik számos alakítását láthatták. Ezekben az alakításaiban az tűnt fel, hogy mintha az eszköztelenség lenne játékának védjegye…
Amikor főiskolás voltam, akkor azt mondták nekem, hogy nagy előnyöm vagy erősségem az, hogy nagyon hitelesen tudok ott lenni egy-egy szerepben. De azt is mondták (nevet), hogy ez azért majd nem lesz elég. Ezt, akkor fiatalon nem is nagyon értettem, ha hiteles vagyok és őszinte, akkor az miért nem elég?! Aztán persze az ember az évek meg a tapasztalatai során, rájön, hogy mivel a színpadi lét egy sűrített világ, bizony szükség van olyan eszközökre, amelyek segítik a játékát. Ezeket én igyekeztem és igyekszem is megtanulni, mert szerintem ez egy olyan pálya, ahol a tanulásnak soha nincs vége. Ugyanakkor arra is nagyon, nagyon törekszem, hogy mindazt, ami nekem már úgymond a puttonyomba, mint tapasztalt és tudás, azt úgy kommunikáljam, vagy úgy csináljam, mintha ott, akkor, abban a pillanatban születne meg. Ez is az egyik varázsa a színházi előadásnak, hogy az ember ezt a képességeit is fejlessze úgy, mintha azokat a mondatokat ott és akkor, abban a pillanatban mondaná ki először életében.
Mennyi munka van egy-egy figura megformálásában?
Ez is nagyon változó, függ attól is, hogy az az egy szereplő, milyen viszonyrendszerben van az egész történettel. A színésznek vizsgálnia kell, hogy a saját történetét, a saját szerepét és az egész történetet. El is kérem mindig, még egy sorozatban is az egész anyagot, hogy mindenről tudjak, hogy mindenről halljak. Hogy mennyi munka van egy-egy karakterben az függ attól is, hogy a történetben milyen fajsúlyos egy szereplő az egész történet, vagy a dramaturgia szempontjából és mennyire gazdagon van megírva, tehát egyáltalán milyen lehetősége van a színésznek benne.
Ha önre osztanak egy szerepet, mindig elvállalja? Egyáltalán egy színész beleszól, beleszólhat abba, hogy milyen szerepet kap?
Az, hogy az ember mit vállal el, abba egy színész beleszólhat. Jobban mondva, ha valaki egy társulatnál van és le van szerződve, akkor minden évadban, amikor erről folyik a szó, hogy számítanak-e egy színész munkájára, illetve a színész számít-e arra, hogy tovább maradhasson egy társulatnál, akkor beszélnek erről. A színházban eltelt munka alapján mindannyian tudjuk, hogy milyen fajta világszemlélet mentén vagy milyen filozófia mentén boncolgatunk darabokat. A színész tudja, hogy milyen profilú színházhoz szerződik. Amikor én leszerződtem Fehérvárra, tudtam, hogy a város megyeszékhely, s az itt lévő színház nem választhat magának egy szűk ösvényt, amin halad. Ennek a színháznak sokkal szélesebb úton kell haladnia, hiszen nagyon sok féle műfajt kell kínálnia, viszont pontosan ezért nagyon magasra kell tenni a mércét. Amikor az ember mindezt tudja, akkor már eltudja dönteni, hogy igent mond-e a színháznak, tud-e azonosulni a színház irányvonalával. Természetesen, ha az embert olyan szerepre kérik fel, amit nagyon nem szeretne, arról lehet beszélni. De amikor az ember egy ilyen tudással, vagy egy ilyen közös bizalommal van együtt egy csapatban, akkor ezek nem nagyon kérdőjelződnek meg.
Azt hiszem két korszak lesz az életünkben; a vírus előtt és a vírus után. Milyen szerepre készült a vírus előtt? És tudja-e már, milyen szerep várja a vírus után?
Az elmúlt három évben, még a nyarakat is hozzászámolva nagyon, nagyon zsúfolt volt ez az időszak. Sok munka lett a színházban is, két- vagy három éve volt egy nyári színházi előadásunk is, amit én ritkán szoktam vállalni a családom miatt. Az elmúlt nyáron a mostani sorozatnak az epizódjait vettük fel, november végén volt egy bemutatóm és január közepéig nagyon sok előadásom volt. Mint egy kisdiák vártam a január végét, február elejét, hogy lazuljon kicsit a munka, hiszen ekkor „csak” az előadásaimat kell játszanom, és majd csak márciusban kezdünk el próbálni új darabot. Egyetlen egy munka maradt el, amelyik kicsit rendhagyónak mondható az én életemben. Szikora János rendezett volna az operával egy közös produkciót az Eiffel Palotában. Karol Wojtyła (II.János Pál Pápa) Az aranyműves boltja című műve, amely egy a házasság szentségéről, a nő-férfi kapcsolatról szóló darab. Ehhez Krzysztof Eugeniusz Penderecki lengyel zeneszerző zenéjét felhasználva készült volna egy oratórikus előadás. Ennek bemutatója április harmadikára volt kitűzve, és amit a nagyhéten, csütörtök, péntek, szombat is játszottunk volna. Szerencsére nem marad el végleg, majd valamikor, amikor mindannyian túl leszünk ezen az őrületen, akkor előadásra kerül.
Ha nem dolgozik, mivel tölti leginkább a szabadidejét?
Valóan elég sok szabadidőm lett. Most végre tudok olvasni, eddig csak a munkámhoz kapcsolódó dolgokat tudtam olvasni, azzal tudtam foglalkozni. Most sort tudok keríteni azon könyvek elolvasására is, amit én szeretnék, amit én kedvelek. A régi restanciákkal most tudok foglalkozni. Együtt vagyok a családommal, szerencsére olyan helyen lakunk, ahol van kert, így ott is lehet munkálkodni. És még egy gondolat, jó lenne, ha tudnánk ebből a helyzetből tanulni. Látni lehet képeket, hogy a nagyvárosok felett kitisztult az ég. Jó lenne, ha ez így maradna.
