Ha szélsőségesen demagóg és lázító hangulatomban lennék, nem is írnék mást, csak ezt a néhány mondatot: „Nő létére mennyi esze van!” „Nem is gondoltam, hogy nő létére így átlát rajtam!” „Ne beszélj bele, mert szép és okos nem lehetsz egyszerre!”

Lehet ízlelgetni, csócsálgatni… Ezek olyan szavak, mondatok, amelyet a közvetlen környezetemben élő nőtársaim az arcukba kaptak, mint egy vödör hideg vizet húsvét hétfőn nagyanyáink. A kép azonban most sem fekete vagy fehér, így amikor a nők ellen elkövetett diszkriminációról kezdtem anyagot gyűjteni, rögtön tudtam, hogy erről írni nem könnyű. Vagyis nekem nem az, elsőre semmiképpen. Tudom, hiszen megtanultam, hogy mit jelent. Ismerem, hogyan vívták ki a nők jogaikat, hogyan jutottunk el az egyenlő bánásmódhoz, mégis oldalakat lehetne megtölteni a közvetlenül, vagy közvetve tapasztalt atrocitásokról.

Diszkri_be

Én nem általánosságban akartam látni, nem akartam könyvszagú frázisokat pufogtatni, hogy azonos munkáért azonos bér, egyenlő bánásmód és társai. Én valóságot akartam… Legnagyobb félelmem a témával kapcsolatban az volt – és ez bármilyen vékony jég is, fenntartom – hogy a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetések egy részét maguk a nők követik el. Féltékenységből – irányulhat az a másik fél külsejére, szakmai tudására – vagy irigységből, frusztráltságból. Ha egy fiatal kollegina kerül a munkahelyre, gyakran találja szembe magát a többi nő, vagy egy bizonyos nő ellenállásával. Kiközösítik, esetleg megbélyegzik. Akik a nők egymás elleni áskálódásaira kíváncsiak, könnyen sokoldalú ismeretre tehetnek szert a különböző szappanoperákból. Ott aztán minden előfordul, és annak szöges ellentéte is. De lássuk mit élnek át a nők valójában? Hogyan nyilvánul meg a hátrány? Közvélemény-kutatást végeztem, saját mikrokörnyezetemben. Ahogy mondani szokás az eredmény nem reprezentatív, mégis hiszem, hogy képes megvilágítani a jelenlegi helyzetet.

Elsőként leszögezhetem, hogy a megkérdezettek közül mindenkinek volt már része női mivoltjához kapcsolódóan negatív élményben. Véleményem szerint az előítéletek és a hátrányos megkülönböztetés nem választható el egymástól, hiszen egyik a másiknak következménye.

A legtöbben arra panaszkodtak, hogy nőként nem vették őket komolyan. Például egy frissen induló vállalkozás során a 30 éves hölgy apjával intézte a tárgyalásokat, mert ez a módszer sokkal hatékonyabbnak bizonyult. Emellett mind a mai napig vannak olyan területek, amelyek „férfias” szakmának számítanak, így mind a nők, mind a férfiak nehezebben fogadják el, ha egy nő beszél műszaki dolgokról. Én magam például a házfelújítás során a beton rendelésekor éreztem azt, hogy ugyan rendes az eladó, segítőkész, de nem tekint egyenrangú félnek, hiszen mit értek én a betonhoz? Pediglen előtte a burkoló tökéletesen kiokosított, hogy milyen cementtartalmú és állagú anyagot rendeljek. Továbbra is létezik az emberek fejében a gondolat, hogy ha egy nő csinos/szép, akkor nem lehet értelmes, ha mégis büszkélkedhet valamilyen szakmai eredménnyel, az csakis annak köszönhető, hogy valakinek a valakije, vagy szexuális kapcsolatot létesített valakivel.

Diszkri_be_1

A társadalom továbbra is elhiszi, hogy a nők kevésbé jó sofőrök, és kevésbé terhelhetőek. Ha kiborulnak, akkor az minden bizonnyal a ciklusukkal függ össze, és nem a mindennapok, hetek során rápakolt terheknek, amelyeket általában három négy oldalról lapátolnak rá. Az előítéleteknél maradva, ha egy nő férfiasnak számító szakmát/sportot választ, akkor valószínűleg hormonzavaros, ha mégsem, akkor leszbikus.

Természetesen nem csak nőket kérdeztem meg, kíváncsi voltam a férfiak meglátásaira is. Vajon mit gondolnak a másik nemről, és az őket ért megkülönböztetésről? Mi fújjuk fel, vagy valóban létezik?

Volt köztük olyan, aki nem igazán értette, hogy miért sértő „a nő létére mennyi esze van!” mondat, amikor az érintettet ezzel éppen megdicsérték. Voltak, akik csak legyintettek, nem érezték fontosnak, hogy erről beszéljenek, de bizony voltak olyan hímnemű társaink, akik elmondták, hogy szerintük jelen van a nők elleni diszkrimináció a munkahelyen, vagy egy dolgozó kiválasztása során. Konkrétumként leginkább a gyermek születését és az ezt követő munkába való visszatérést hozták fel.

Összegzésként megállapítottam, hogy a nők elleni diszkrimináció jelen van, itt él, lebeg köztünk, de rajtunk nőkön is múlik, hogy mennyire hagyjuk ezt érvényesülni. Minél egészségesebb lélekkel rendelkezünk, annál kevésbé éljük meg drasztikusan munkahelyünkön vagy másutt női mivoltunkat ért esetleges sértéseket, hátrányokat.

Kövesd a magazint a FACEBOOKON is!