Orbán László, az SK. Színkör tagja

Orbán László, az SK. Színkör tagja

Laci Kaposváron született, de 1984 óta Tabon él a családjával. Tanulmányait Tabon, majd Kaposváron végezte, ott is érettségizett. A középiskolai évek alatt megcsillogtathatta tudását az iskolai színjátszókörben. Főállásban az Országos Mentőszolgálat bajtársa volt több, mint negyven éven át. Ma már nyugdíjas.
2007-ben alapító tagja volt a Tabi Íjász Egyesületnek és 2018 decemberében alapító tagja volt az Alkotónők Kulturális Egyesületnek, amelyen belül létrejött az SK. Színkör. A színkör tagjai saját kezűleg végeznek el minden feladatot, amiben Lacinak is óriási szerep jut a különböző karakterek megformálásakor, illetve kézügyességének köszönhetően a díszlet készítéséből is alaposan kiveszi a részét.
„Örömmel tölt el, hogy azóta is tagja lehetek két ilyen lelkes és összetartó csapatnak, ami nagyban hozzájárul Tab város hagyományőrző és kulturális életéhez.”

Szerepei

Róza
Férj – aki állandóan a feleségét ellenőrzi

A zokni
Miniszterelnök – szigorú, de igazságos ember az 1975-ös években

A fületlen tetem
Seres úr – kissé esetlen, de mindig jót akaró irodista

Eltűnt férjek
Suhajda Emil – az egyik aggódó, ugyanakkor örömmel eltűnő férj