A vonzó színésznő számára fontos, hogy nőként és a hivatását tekintve megtartsa szépségét. Ezért igyekszik megfelelően ápolni a bőrét, és belülről is táplálni. Nincs könnyű dolga, hiszen családanyaként kevés időt tud magára szánni, viszont igyekszik ezt minél hatékonyabban megtenni. Mivel érzékeny a bőre, ezért időnként kiütések is megjelennek az arcán. Gerda elárulja, hogyan tud megküzdeni ezekkel a problémákkal. 

Pikali Gerda

– Ha valami nem működik jól, akkor kiütés jelenik meg az arcomon. Sajnos a munkám miatt sok alapozó kerül rá. Sokszor reggeltől estig forgatunk, az előadásokon is rendszerint vakolat borít, ezért utána, amint lehetőségem van, azonnal lemosok minden festéket. Vitaminokat is szedek, mert a belső ápolás legalább olyan fontos. A kollagént kicsit vissza kell dolgozni, hiszen huszonöt év felett a bőr feszességéért felelős kollagén termelődése folyamatosan csökken, és ennek látható és érezhető jelei is mutatkoznak. Szerepet játszik a bőr szépségének megőrzésében, és ami jó hír, hogy amit már jó ideje fogyasztok, a Collagen Cocktail nagyon jó hatóanyagtartalommal rendelkezik. Azért szimpatizáltam ezzel a termékkel, mert egyrészt magyar, másrészt nagy szenvedéllyel alkották meg a saját terméküket, próbálták a legjobbat és legmagasabb hatóanyagtartalmút összeállítani, és ez nagyon becsülendő. Nagyon érződik ez rajta. Ha valami jó, akkor amellett ki kell állni. A CollAging arcszérumot és anti-aging krémet, valamint a CollAging szemkörnyékápoló gélt együtt használom a kollagénes itallal, ami nagyon jót tesz a bőrömnek. Nem jött ki semmilyen allergiám egyik terméktől sem, pedig nagyon érzékeny a bőröm – mesélt bőrápolási szokásairól Pikali Gerda.

Pikali Gerda

– Sajnos sportra kevés időm marad két gyerek nevelése mellett, folyamatosan rohannom kell. Otthon mozgok nagyjából naponta tizenöt percet, vannak súlyzóim, kötelek, amelyekkel végzek feladatokat, hogy egy kicsit mozgassam magam, és akkor egy kicsit a lelkiismeretemet is megnyugtathatom. A családdal időnként kimegyünk a szabad levegőre, van kertünk is, így a koronavírus nem annyira megterhelő számunkra. Ami a táplálkozásomat illeti, huszonegy éve vegetáriánus vagyok, ami inkább már a vegán kategóriába hajlik át. Próbálok gluténmentes dolgokat enni, és igyekszem mindentől menteni a testemet, hogy ne kerüljön bele tartósítószer. Nekem nem nehézség a húst mellőzni, sokszor át kell gondolni, hogy mit eszem.

Valamikor egész nap nem étkezem, mert elfelejtkezem róla, vagy nincs rá időm. Persze tudom, hogy ez nem tesz jót a szervezetemnek. Ha pedig valami gond van, a testem, a gyomrom rögtön jelez. Így derült ki, hogy nekem nincs olyan enzimem, amely lebontja a húst vagyis a fehérjét. Hát ezért nem tudtam fogyni semmilyen módon. Ahogy a húst elhagytam, onnantól kezdve teljesen jól működik minden.

Egy színésznőnek az egész élete a koplalásról szól. Mázlista az, akinek nem kell fogyókúráznia, de nekem nagyon oda kell figyelni, főleg amikor visszatérünk a színházba ősszel, hogy beleférjünk a ruháinkba. Nyáron sokszor elengedjük magunkat, és akkor nehezebben mennek fel a cipzárak, és figyelni kell, hogy visszafogyjunk – részletezte Gerda különleges életmódját, aki örül, hogy mostanában egy kicsit többet tud magával és a szeretteivel foglalkozni. 

Pikali Gerda

– Negyven éves korban már jönnek olyan gondolatok, amelyek kicsit megállásra késztetnek. Annyi minden összejött, hogy elveszek ebben a sok teendőben. Az én életemben mindenképpen jól hatott ez az egész mostani helyzet. Korábban nagyon szerettem volna már egy kis pihenőt beiktatni, de a szerződések miatt nem lehet leállni. Amíg le nem veszik a műsorról a darabot, addig játszani kell. Ezt a szünetet most megkaptam, nagyon sokat pihentem, aludtam, filmeztem a családommal, és a párommal is sok időt tudtunk együtt tölteni, és próbáljuk ebben a furcsa helyzetben megtalálni a jó dolgokat. Megváltozott ezáltal az életem, például az estéket már otthon tölthetjük, és nem éjjel érek haza. Az a jó, hogy egy kicsit emberi életet élhetünk.

Nyilván a színpadi életre születtünk, ez egy hivatás, de ez a kis szünet és csend most jólesik. Ha az ember ugyanis nem töltekezik, nincs miből adnia egy idő múlva. A forgatások újra zajlanak, és majd egyszer a színházakban újraindul az élet. Reméljük, nem felejtettünk el játszani, hiszen most nagy kimaradás volt. Minden esetre örülök, hogy több idő marad magamra, a bőrömre, hiszen eddig nem igazán volt énidőm a család mellett, most egy kicsit előrébb kerültem a sorban, kicsit feltöltődöm, helyrehozom magam.

Alkotónők magazin
MAGAZIN