Alighanem alaposan meglepte rajongóit néhány napja bemutatott új videóklipjével a Lucky Gentlemen. A Jurásek testvérektől korábban mindig derűs, pergő cselekményű klipeket láthatott a közönség, most azonban más vizekre eveztek az énekesek. Egy itthon kevéssé ismert, 1972-ben íródott francia dalt dolgoztak fel saját magyar szöveggel, a produkció a Mielőtt eljön a tél címet kapta.

Lucky Gentlemen

Gérard Lenorman dalát („Les matins d’hiver”) a magyar hallgatóság nagy része minden bizonnyal a Lucky Gentlemen verziójában hallja majd először. Az eredetitől eltérően a magyar változat a szerelemről, az újrakezdés vágyáról szól. 

Az együttes egyik tagja, Jurásek Dániel, aki a dalszöveget és a klip forgatókönyvét is jegyzi,elárult néhány részletet a dallal kapcsolatosan:

Lucky Gentlemen

– Már évekkel ezelőtt beleszerettem ebbe a csodálatos szerzeménybe, s mikor Balázs testvéremmel úgy döntöttünk, hogy a következő produkciónk egy romantikus dal lesz, nem volt kérdéses számunkra, mi is legyen az. A szöveg néhány nap alatt született meg, szinte magától értetődő természetességgel jöttek a gondolataim a csodálatos zene hatására. A tél motívuma az egyetlen közös pont az eredeti dallal. A hangfelvétel ezúttal is a Colony 872 Recording Stúdióban zajlott Kreisz József, hangmérnök barátunk irányításával. Tudtuk, hogy igazi kihívás lesz ezt a nagyívű dalt szépen elénekelni, a vokálokat kidolgozni, de úgy érezzük, sikerrel jártunk. Reméljük, a közönség is úgy véli, nem okoztunk csalódást. Lux Ádám, színművész közreműködését ezúton is szívből köszönjük, az ő hangja teszi teljessé a produkciót.

A videóklip, mely egy elhagyatott villa kertjében játszódik, fantasztikus képi aláfestést biztosít a dalnak. Az énekesek mellett mára kialakult egy állandó, lelkes baráti stáb, melynek tagjaira a testvérek mindig számíthatnak felvételeik során. A két szereplő, Szabó-Molnár Andrea és Pénzes Tamás emlékezetes alakítást nyújt, és a forgatócsoport is kitűnő munkát végzett. Lilli Szilárd, operatőr képei önmagukért beszélnek.

A duó másik tagja, Jurásek Balázs, aki egyébként a Retro Rádió műsorvezetője, és a klipet rendezte, így nyilatkozott a videóval kapcsolatosan:

Lucky Gentlemen

– Egy ködös, október végi napon forgattunk, a helyszín ismét szülőfalunk, Csolnok volt. Bár mindenki ázott-fázott, mégis úgy éreztük, ennél jobb időjárást nem is álmodhattunk volna, a borongós, mégis gyönyörű őszi színekben pompázó képek remekül illeszkednek a dal hangulatához. Változatos felvételekkel igyekeztünk a klip rejtélyes, romantikus, cselekményét megjeleníteni. Szereplőink mellett természetesen mi is felbukkanunk a klipben, s a „sztárvendég” maga az ódon ház, buja növényzetű, ősfás kertjével. Úgy érzem, csodálatos képek születtek.

A jelmezeket és kellékeket ezúttal is Odler Mónika, a tatabányai MonArt Stúdió vezetője biztosította, Andrea sminkjéről testvére, Molnár Anikó, a helyszíni világításról Kocsis József és Kreisz József gondoskodott. A szép, lassú folyású képeket Jurásek Dániel és egy 14 éves, tehetséges fiatalember, Hermán Csongor alakította kerek egésszé a vágási folyamat során.

A Mielőtt eljön a tél klipje titokzatos, romantikus, álomszerű történetét a nézők többféleképpen is értelmezhetik. A képsorok az érzelmes dallal együtt feledhetetlen élményt nyújtanak, s a záró jelenet után az érzékenyebb lelkületű nézők egy-két könnycseppet is elmorzsolhatnak majd.

A videóklip itt tekinthető meg:

A Lucky Gentlemen 2008 óta szórakoztatja közönségét vidám, nosztalgikus fellépéseivel országszerte. Az 50-es, 60-as, 70-es évek világslágerei voltak műsoraik alappillérei a kezdeti időkben, 2021-ben ismét visszakanyarodnak gyökereikhez, erre bizonyíték új daluk, klipjük is.

További információk:

http://luckygentlemen.hu/

https://www.facebook.com/luckygentlemen

https://www.youtube.com/channel/UCWae2ztGfqoonAlQ9ufi17Q

https://www.monartstudio.hu/