Mi adja az ember erejét? Az a képesség, amellyel látszólag reménytelen helyzetekben is optimisták maradunk és megbirkózunk bármilyen helyzettel. A köznyelvben keljfeljancsinak a szakmai nyelven rezilienciának nevezzük ezt a képességet. Ez az erő valamennyiünkben ott rejtőzködik, de nem használjuk mindannyian. Sokan hasonlítanak a nádszálhoz, meghajolnak, de nem törnek. A rezilienciakutatás azt hivatott kideríteni mitől függ, hogy egyesek minden válságos helyzetben talpon maradnak, sőt még erősebben jönnek ki belőle, míg mások hasonló helyzetben padlóra kerülnek.

Reziliencia

Az R-faktor

A német pszicoterapeuta és író, Micheline Rampe a belső erő titkát R-faktornak nevezi. Az R a rezilienciát jelenti, amit magyarul nehéz egyetlen szóval tökéletesen leírni, nevezhetjük a minden nehézséggel minden körülmények között való megbirkózás képességének. Vonatkozhat emberi lélekre, társadalomra, ökoszisztémára, a rendszer képes túlélni a változásokat majd újra szervezve önmagát tovább működik. Reziliens személy, aki megküzd súlyos betegséggel vagy sorscsapással és új terveket kovácsolva mindig talpra áll. Vannak nézőpontok, amely szerint nagy szerepet játszanak ebben a génjeink és a minta, amelyet a felmenőinktől lestünk el. Számos példa mutatja, hogy a környezet, amelybe beleszületünk nem meghatározó tényező, választhatunk mást. Számos olyan ember van, akik pozitív adottságokkal születtek és boldog gyermekkoruk volt így könnyen irányítják a saját sorsukat. Azok számára kik ezt nem mondhatják el magukról jó hír, hogy bárki tehet érte, hogy növelje a saját belső erejét. Ennek érdekében képesnek kell lennünk arra, hogy foglalkozzunk a saját személyes adottságainkkal. Hajlandónak kell lennünk felkutatni és használni a saját személyes erőforrásainkat. A gyakorlatban felismerhetjük, hogy a mondás igaz: „Ami nem öl meg az megerősít!” Minden válsággal egyre erősebbé válhatunk.  A kutatók technikákat is fejlesztettek ki erre a célra, amelyekkel fejleszthetjük a megküzdő képességünket akár reziliencia tréning keretében is.

Optimizmus

A megingathatatlan optimizmus segít benne, hogy bármilyen nehéz helyzetben kitartsunk. Az optimistára jellemző, hogy irányítják az életüket és a nehézségeket nem leküzdhetetlen csapásként élik, meg inkább lehetőséget látnak benne az újrakezdésre. Az optimizmus is fejleszthető az élmények újra elemzésével. Ha a pozitív élményeinket további ösztönzésre használjuk, a negatívakat pedig feldolgozzuk, akkor mindent rózsásabb színben látunk majd.

Reziliencia

Elfogadás

Ha elfogadjuk azokat a dolgokat, amelyeken nem tudunk változtatni azzal nagyon sokat, teszünk azért, hogy erősek maradjunk. Választhatnánk a depressziót, például, ha elhagytak, de egy más nézőpontból tulajdonképpen új esélyt kaptunk egy jobb kapcsolatra. Elkezdhetünk kicsit jobban befelé, magunkra figyelni és nyitottabbá válni új emberek társaságára. Ha azt megértjük és elfogadjuk, hogy a változások, a negatív változások is az életünk részei azzal jelentősen megkönnyíthetjük a dolgunkat. Utólag általában kiderül, hogy a krízis a legjobbkor jött ahhoz, hogy az életünk szekerét új irányba fordítsuk. Az elfogadással visszavesszük az irányítást és új lehetőségeket kereshetünk a tovább lépésre.

 Megoldáskeresés

A nehéz helyzetekkel azok tudnak legkönnyebben megküzdeni, akik megoldásközpontúan gondolkodnak. Egy felmerülő probléma esetén nem dőlnek siránkozva a saját kardjukba, hanem megoldás után kutatnak. Mivel a megoldás éppen ezt várja, hogy elkezdjék keresni ezért rövidesen fel is bukkan.

Siránkozás helyett tettek

Bármilyen nehézség bukkan, fel az életünkben ez a valóság cselekvő megoldásokat kíván. Találjunk rá mi az, amit abban a helyzetben önmagunkért megtehetünk és tegyük is meg.

Felelősségvállalás

Ha vállaljuk a felelősséget önmagunkért és a tetteinkért bármilyen helyeztbe is kerüljünk, azzal sokat teszünk a személyiségünk rezilienssé tételéért.

Reziliencia

A közösség megtartó ereje

A pszichikailag erős emberek is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy egyedül nem képesek tovább lépni, de ők tudják, mikor kérjenek segítséget és hová fordulhatnak. A képesség, hogy más emberekkel kommunikáljunk és támogassuk őket a reziliecia egyik további kulcsa. Ha erős kapcsolati hálóval rendelkezünk, akkor bármi történik mindig lesz támaszunk.

Legyenek terveink

Akik aktív szerepet vállalnak a saját életükben, válságos időkben is hamar rábukkannak a megoldásokra. A nehézségek nagyon kreatívvá tehetnek a megoldáskeresés terén. A belső erő titka valójában egyáltalán nem titok. A természet mindannyiunkat ellátott az eszközökkel, amelyekkel menedzselhetjük a krízis helyzeteket. Vannak, akik ezeket ösztönösen képesek használni, másoknak meg kell tanulniuk.  Maga a tudat, hogy rendelkezünk, ezekkel már önmagában erősebbé tesz.  

Katona Andrea

www.keresoseo.hu