Új Örökös Tagjai köszöntésével és saját alapítású díjainak átadásával emlékezett meg szerdán, a jubileum előtt néhány nappal a Magyar Opera Napjáról és a Balett Világnapjáról a Magyar Állami Operaház. Az esemény helyszínéül az Andrássy úti dalszínház Medgyaszay Istvánról elnevezett, új multifunkcionális rendezvénytere szolgált, amit ebből az alkalomból avattak fel. Az Operaház elmúlt ötéves felújítását követően a dalszínház saját tervei alapján hozta létre Medgyaszay terem néven új, 430 m2-es multifunkcionális rendezvényterét. A helyiség névadója az épület 1912-es átalakítását vezető, ekkor még pályája elején járó fiatal építész, a később a vasbeton magyar atyjaként is ismertté vált Medgyaszay István, aki az Andrássy úti front felöli tetőzet fedélszékében betonoszlopok beépítésével hozta létre azt a teret, ami több mint száz éven át jelmezraktárként működött. E funkció Eiffel Műhelyházba költözésével jöhetett létre a rendezvények, kiállítások, dalestek, kamarakoncertek, ifjúsági programok, ének- és gyermekkari próbák, dedikálások – jelen esetben díjátadók és sajtótájékoztatók – megtartására alkalmas, kb. 100 fő befogadóképességű tér, ami a karzatlépcsőházakon keresztül és az ott található liftek segítségével is megközelíthető. Az átadás alkalmából köszöntőt mondott Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

A Balett Világnapján elsőként Szőnyi Nóra Liszt-díjas balettművész, érdemes művész vehette át a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja-címet igazoló oklevelet. Szintén az OPERA legrangosabb elismerésében részesült Sümegi Eszter Kossuthdíjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, akinek az előadásában a terem fizikai és akusztikai felavatásaként a résztvevők meghallgatták Wagner Tannhäuser című operájából a Csarnokáriát (zongorán kísért: Szennai Kálmán). A Posztumusz Örökös Tag-oklevelet Horváth Bálint operaénekes érdemes művész nevében özvegye, Mészöly Katalin vette át, míg Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző és kiváló művész nevében özvegye, Kodály Zoltánné, egy későbbi időpontban veszi át az elismerést. Az örökös tag-oklevelek Katona Lászlóné kalligráfus művész alkotásai.A magánénekesek közül a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek odaítélhető Melis György-díjat Szemere Zita és Palerdi András, az ösztönös tehetséget és színpadi személyiséget elismerő Sudlik Mária-díjat Perencz Béla vehette át az ünnepségen. A Závodszky Zoltán-díjban, amelyet a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészek kaphatnak meg, Szántó Andrea és Rácz István részesült.

Az énekkari, zenekari tagok, valamint a balettmesterek és táncosok titkos szavazása alapján az évad énekkari művésze László Tünde szoprán és Kovács Gyula tenor, zenekari művésze Rácz Ottó oboaművész, kartáncosa Takamori Miyu és Cottonaro Geatano grand sujet-k lettek. Az évad művészei idén az OPERA stratégiai partnere, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi, a Magyar Opera Napjára készített porcelán kitűzőket vehették át.

Az operai háttérszakmákban dolgozóknak járó Vasfüggöny-díjat Pergel Dániel, a világítási- és vizuális tár vezetője, valamint Bertók László főgondnok vehette át, „Az előadásokért” emlékérmet Tóth Erika játékmester és Schaul Imre díszítő, zsinórmester kapta meg. Az adminisztrációban dolgozókat elismerő Dárday Andor-emlékplakettet Csiki Gábor énekkari karigazgató és Kákay István művelődésszervezési és képzési osztályvezető kapta meg. Az OPERA ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak az intézménynél.

Idén második alkalommal adta át a Magyar Állami Operaház az általa alapított Opera Corpus sajtódíjat. Az elismeréssel az intézmény olyan újságírók, médiumok és kommunikációs szakemberek munkáját kívánja jutalmazni, akik az elmúlt évtizedben a kulturális sajtó szűkülő piaci lehetőségei ellenére is önzetlen munkával segítették a dalszínház eseményeinek, művészeinek publicitását, illetve példaértékű nyitottsággal, alapossággal és tárgyilagossággal számoltak be az intézmény produkcióiról. Az elismerésben idén Kondor Kata, a Fidelio komolyzenei és operai rovatvezetője részesült.

A Magyar Állami Operaház 2013 óta ünnepli a nemzeti romantikus opera megteremtője, Erkel Ferenc születésnapjának – 1810. november 7 – évfordulóján a Magyar Opera Napját, 2015 óta pedig ehhez a naphoz kapcsolódva jelenti be új Örökös Tagjait, valamint adja át azon elismeréseit és díjait, amelyeket korábban az évadnyitó társulati ülésen vehettek át az intézmény művészei és munkatársai. A díjazottaknak a Ghraoui Csokoládé díszdobozos csokoládéválogatásokkal kedveskedett.