Városunk egy újabb színfolttal gazdagodott, s most, a színfolt szót határozottan színes foltnak is érzem, hiszen Dóri kávézójában különböző színű és formájú sütemények várják az ide betérőket. Ahogy benéztem a kirakatablakon, máris összefutott a nyál a számban, annyi féle íz és szín keveredik a hűtőpultokban, hogy legszívesebben az egészet végig kóstolnám. De ellenálltam a kísértésnek és a süti kóstolás helyett (vigyázva az alakomra ?)inkább a szőkehajú, filigrán, ezerrel pörgő Nagy Dóri mestercukrászt, az üzlet tulajdonosát faggatom.
Dóri, miért pont itt, ebben a városban nyitottál cukrászdát?
Azaz igazság, hogy adott volt az épület, tehát nem kellett máshol keresgélnem esetleg horrorisztikus áron bérelnem valamit. Számomra egyértelmű volt, hogy ide jövök. Az elején még csak a műhelyt csináltam, ami fent van itt, a cukrászda emeletén. Utána jött az ötlet, hogy nyissunk egy cukrászdát.
Nem volt benned félelem a nyitáskor, hogy hátha nem jönnek majd a vásárlók?
Még az elején megfordult a fejemben, van az emberben egy ilyen félelem, de ha nem vág bele, akkor soha nem tudja meg.
Az egyik „szék” egy hinta, miért?
Mert nagyon szeretek hintázni. Ebből soha nem nővök ki.
Gyerekként is bent éltél a konyhában?
Abszolút – nevet – eleinte csak gyümölcstortát, egyszerűbb dolgokat készítettem, de ahogy rájöttem a szakma „ízére” már neki mertem állni bonyolultabb sütiknek is.
Akkor adott volt, hogy ezt a szakmát választod?
Azt hiszem igen. Gyerekkorom óta bennem volt a gondolat. Nem tudom honnan jött, de mindig cukrász szerettem volna lenni. A Krúdyban végeztem, Siófokon. Utána a Kistücsök étteremben dolgoztam, majd Pestre kerültem egy étterembe. Mondjuk azt, hogy a cukrászdám Tabon lesz, azt nem gondoltam. Mindig nagyvárosban szerettem volna egy cukrászdát. Egyszer megtaláltam egy papírt is, amire leírtam magamnak, kb. 10 évesen, hogy én cukrászdát szeretnék nyitni.
Emlékszel rá, hogy mit sütöttél életedben először?
A legegyszerűbbet, egy hagyományos, pudingos gyümölcstortát – nevet – de finom volt.
Hogy zajlik egy átlagos napod?
Általában öt óra, fél hat körül felkelek. Aztán lejövök, össze szoktam rakni a pultot, gépeket, aztán lassan megjönnek a kollégáim is. És akkor nekiállunk feltölteni a pultot tortával, sütivel.
Megtervezed egy hétre előre, hogy mivel kényezteted a vásáróid?
Meg – újabb jóízű nevetés -, csak soha nem úgy jön össze. Sokszor nem jön meg az áru időben, vagy esetleg valami hiányzik, és akkor futnunk kell a boltba. De azért van egy terv, amit próbálunk tartani. Hétvégén a tortáké a főszerep, de hét közben leginkább süteményeket sütünk, rendelésre is. Próbálom ötvözni a házias ízeket a modernebb külsővel, no meg a feltöltéshez is minimum háromadagnyira van szükség. Nincs túl nagy hűtőkapacitásunk. Úgyhogy, szinte azt kell mondanom, hogy napról-napra dolgozunk, de így legalább minden, mindig friss. Nekem az nagyon fontos volt, akárhol dolgoztam, hogy csak friss alapanyagokkal dolgozzak és ne használjak port a sütikhez. Mindig arra törekszem, hogy jó minőségű desszerteket készítsek, állati eredetű termékeket használok, vajat, 35%-os tejszínt, mindenből a legjobbat. Erre nagyon figyelek.
A legjobb alapanyagokat használod, ez nagy befektetés. Megtérül ez neked? Nem sokalják az áraid?
Nem, nem sokalják és természetesen megtérül, hiszen visszajárnak a vevőim. Ma már a minőség többet számít az embereknek. Ráadásul azt látom, hogy máshol is elkérnek ennyit pénzt egy süteményért, és abban esetleg por van. Ezért oda nem mennek vissza a vásárlók, de hozzám igen!
Mi motivál a hétköznapokban?
Kettő dolog is; az egyik az, hogy úgy érzem, sikerült egy olyan munkhalyet teremtenem magamnak és az itt dolgozóknak is, hogy szeretnek itt lenni. Ez egy fiatalos munkahely, jókedvűen végzi mindenki a dolgát. Nincs feszültség, jól vagyunk egymással is és a munkával is. A másik, hogy nagyon sok a pozitív visszajelzés kaptam és kapunk, ezek megerősítenek abban, hogy érdemes csinálni.
Mi volt a legnagyobb kihívás eddig, amivel meg kellett birkóznod?
Valójában maga a hely okozta a legnagyobb kihívást és nem az, hogy a süteményespult mindig tele legyen. Az engedélyek, a papírok, hogy minden meglegyen, na, az nagyon nehéz volt. Szerettem volna egy saját cukrászdát, és hihetetlenül bonyolult volt a rengeteg engedély megszerzése. Nem gondoltam volna, hogy ez ekkora mennyiségű papírmunkával jár.
Nem fordult meg a fejedben, hogy ilyen szorgalommal, meg ilyen kitűnő sütikkel külföldön könnyeb lenne?
Voltam már külföldön. Négy évig Máltán éltem. Azért, mert angolul tudtam, de Angliába nem akartam menni. Máltán egy évben 300 napsütéses nap van, van tengerpartja, és ott máshogy telik egy szabadnap, mint itthon, mondjuk télen. Igazából nem volt könnyű, hiszen egyedül mentem egy hátizsákkal. De akkor valahogy elegem volt abból, ami itthon volt, és arra is vágytam, hogy megismerjem önmagam. Hogy tudjam, egyedül mire vagyok képes. Aztán elért engem is a honvágy, így aztán hazajöttem.
És Máltán is cukrászkodtál?
Igen, szállodában, étteremben. Különböző helyeken. Voltam olyan 3 csillagos szállodában, – ahol a 2000 személy fért el, és olcsón kellet kihozni a desszerteket és nagyon sokat. De voltam 5 csillagos hotelben is, ahol egy francia cukrász-séffel dolgoztam együtt.
Hogy tervezed a jövődet?
Nekem ez itt a jövő – mutat körbe -, ez volt a nagy álom. Úgyhogy, ebbe próbálom az összes energiámat fektetni.
Köszönöm a beszélgetést!
