Milyen igaza volt Konfuciusznak. Műtősnőként sikerült megtalálnom ezt a munkát! Ebben a szakmában soha nem lehet unatkozni, itt mindig történik valami, közben megvan az a jó érzés is, hogy nap, mint nap jót teszünk. Csak egy valamire kell nagyon figyelni: a lelki egyensúlyunkra. Akarva, akaratlanul rárakodik vállunkra betegeink fájdalma. Sokszor látom kollégáimat, ahogyan görnyedve cipelik ezeket a terheket, közben pedig fel sem tűnik, hogy én is hajlott háttal közlekedek.

Rés_2

Tudtam, éreztem kell valami, ami segít megakadályozni, hogy előbb- utóbb nehogy bádogemberré váljak én is. Ugyan évekbe és sok-sok kudarcba került mire megtaláltam azt a hobbit, ami pont ott ad, ott tölt fel, ahol a másik kimerít. Lenyomatokat készítek, melynek a technikáját Németországban tanultam és idén februárban egy újabb kurzusra megyek Palkó fiammal együtt. Pocak lenyomat készítést is fogok a sok új technika mellett tanulni. Mára a lenyomat készítés igazi szerelem lett. A babák apró kezecskéiknek megmunkálása felér az összes nyugtató tabletta hatásával. Jegyes párok, barátok, szülő-gyermek páros kézlenyomatánál külön élmény, maga a mintavétel is. De volt olyan 4 tagú család, amikor percekig nevettünk a mintavétel előtt, mert a gyerekek olyan aranyosan próbáltak helytállni.

Rés_1

És hogy miért is olyan különleges ez a lenyomat készítés?

Mert szinte 100% pontossággal adja vissza a valóságot. (Volt vendégem, akinek először a lenyomaton tűnt fel, hogy milyen száraz a bőre.) Gyerekeknél nem, a felnőtteknél viszont beállítom a pozíciót, mégis mindkét esetben érdekes, hogy a pillanatot fogja megörökíteni épp úgy, mint a fotó! Ezt a pillanatot nem gipszbe – mint ahogyan sokan hiszik – hanem műkővel öntöm ki. Így egy picit tartósabb, strapabíróbb lesz. Egy-egy lenyomattal még kb. 3 óra utómunka van, ahol eltüntetem az apróbb  hibákat. Ebben a fázisban sokat segít a fiam is, akinek végtelen türelme és nagy igénye  van a precizitásra. Esténként, amikor egymással szemben ülve dolgozunk, hol csacsogva, hol szavak nélkül, akkor érzem igazán, hogy kész vagyok a holnapra, jöhet a következő kövekkel teli hátizsák.

Rés Zsuzsanna

www.happymemories.hu
FB: Happymemories
E-mail cím: kezlablenyomat@gmail.com