A december az Operában egyet jelent a Diótörő-fesztivállal: az intézmény Csajkovszkij által ihletetett adventi vására a II. János Pál pápa tér Erkel Színház elé eső területén kíván meghitt, ünnepi hangulatot teremteni előadásai előtt egészen az év végéig. Eközben bent az épületben jótékonysági programok, Puccinihez köthető jubileumi est és egy operacsemege koncertszerű előadása is alkalmat ad a látogatásra.

A színház épülete előtt sorakozó kis házikókban idén is megtalálhatók lesznek a népszerű adventi finomságok: egyedi mézeskalácsok, különböző ízű kürtőskalácsok, sült gesztenye és forró italok várják az erre járókat és az előadások közönségét. Ez utóbbiak árusításába az esti előadások előtt egy órával a fesztivál kezdetétől karácsonyig az Opera művészei is segédkeznek.

A fesztivál advent első vasárnapján, december 2-án 18 órakor a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának hagyományos mini koncertjével veszi kezdetét, majd Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója méri ki az első forró italokat az érdeklődőknek. Az ajándékozás, az adakozás szellemében a házikók bevételének egy része és az előcsarnokban megtalálható adománygyűjtő óriás mézeskalács házikók idén is jótékony célt szolgálnak, amiről az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik majd.

Az énekszó ugyancsak karácsonyig elkíséri az Opera ünnepi vásárát, mivel az Erkel Színház oldalában felállított színpadon tizenkét további estén amatőr kórusok járulnak hozzá énekükkel az ünnepi hangulathoz az aznapi előadást megelőző félórában. A család és a gyerekek számára adhatnak alkalmat egy-egy közös fénykép elkészítésére A diótörő szereplőit megformázó statiszták, akik az előadások előtt ugyancsak megjelennek a forgatagban, de remek fotótémával szolgál a színház előterében felállított ember nagyságú Diótörő-bábu, illetve a Csajkovszkij-balett főszereplőinek figuráit magukba foglaló hirdetőoszlopok.

Akik pedig szeretteiknek vásárolnának valamit a finomságokon kívül, őket nívós kiadványaival és más ajándéktárgyaival az Erkel Színház Bartók-termében kialakított ajándékbolt várja szeretettel. Az előadások előtt és azok első szünetében nyitva tartó OperaShop kínálatában ugyancsak megtalálhatók az Opera CD-, DVD- és könyvkiadványai, a zenéhez és tánchoz köthető művészeti albumok, valamint az előadásokhoz kapcsolódó változatos emléktárgyak.

A diótörő Csajkovszkij zenéjével, Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiájával, Oláh Gusztáv díszletei között és Rományi Nóra jelmezeivel összesen 24 alkalommal lesz látható december 14. és 31. között a Magyar Nemzeti Balett előadásában, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, az Opera Zenekar és az Operaház Gyermekkarának közreműködésével. Ezek közül a december 16-i matinéelőadás az MKB Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös szervezésében 1800 belföldi és határon túli gyermek számára teremt lehetőséget, hogy megismerje a népszerű mesebalett csodálatos zenei és látványvilágával.

Az ünnepi időszak másik népszerű előadása, a Bohémélet ugyancsak Oláh Gusztáv nevéhez fűződő, patinás díszletei között játszódik december 18-án két alkalommal az Opera művészeinek karitatív előadása is, a Bohém Kiskarácsony, amely Aczél András rendezésében, Kőrösi András, Rőser Orsolya Hajnalka, Szemere Zita és Molnár Zsolt, valamint az Opera Sziget Kamarazenekara, a Magyar Nemzeti Balett szólistái, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara közreműködésével eleveníti fel operameséket és teremti meg a karácsony varázslatát. A szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű vagy testi fogyatékkal élő gyerekek számára meghirdetett előadásban az Opera művészei minden évben fellépti díj nélkül vállalnak szerepet.

A „Puccini Itáliája” nevet viselő tematikus évadban hat alakalommal lesz látható a Bohémélet december 8. és 27. között, ezek közül a december 21-i előadása pedig éppen az olasz zeneszerző születésének 160. évfordulójára esik. A jeles alkalmat egy kisebb megemlékezéssel és a zeneszerző legnépszerűbb, Nessun dorma kezdetű áriájával is megünnepli az Opera. A darab idén is kettős szereposztásban, Boncsér Gergely és Horváth István, valamint Horti Lilla és Létay Kiss Gabriella főszereplésével látható az Erkel Színházban, a Nádasdy Kálmán által több mint 80 éve színpadra állított produkcióban az Opera Zenekart Kesselyák Gergely és Alberto Veronesi dirigálja.

A „Puccini Itáliája”-évad és a Bohémélet-előadások alkalmat adnak egy különleges csemege bemutatására is: Leoncavallo, a Bajazzók szerzőjének talán méltatlanul háttérbe szorult ikerműve, a Bohémek koncertszerű formában csendül fel december 17-én. A Puccini-művel párhuzamosan született, a két komponista barátságát rivalizálássá alakító darab főbb szerepeit László Boldizsár, Horti Lilla, Haja Zsolt, Szegedi Csaba és Szántó Andrea énekli az Erkel Színházban. Az Opera együtteseit Fabrizio Maria Carminati vezényli.

A Diótörő-fesztivál partnere az A’Capella Szőlőbirtok, a Piarista Bor és a Skrabski Pincészet.

A Diótörő-fesztiválon forró italokat árusító művészek:

(a közreműködők névsorával kapcsolatos esetleges változásokat megtalálhatják a www.opera.hu oldalon)

dec. 4.(k) 18:00–19:00           Megyesi Schwartz Lúcia és Palerdi András operaénekesek

dec. 5.(sze) 18:00–19:00        Sáfár Orsolya és Balczó Péter operaénekesek

dec. 6.(cs) 18:00–19:00          Kriszta Kinga és Horváth István operaénekesek

dec. 7.(p) 18:00–19:00           Ducza Nóra és Szegedi Csaba operaénekesek

dec. 8.(szo) 18:00–19:00        Balga Gabriella és Haja Zsolt operaénekesek

dec. 9.(v) 18:00–19:00           Nánási Helga és Biri Gergely operaénekesek

dec. 10.(h) 18:30–19:30         Sándor Csaba és Nagy Zsófia operaénekesek

dec. 13.(cs) 18:00–19:00        Fodor Beatrix és Hábetler András operaénekesek

dec. 14.(p) 18:00–19:00         Melnik Tatiana és Leblanc Gergely balettművészek

dec. 15.(szo) 17:00–18:00      Sarkissova Karina és Radziush Mikalai balettművészek

dec. 16.(v) 18:00–19:00         Rácz Rita operaénekes és Medveczky Ádám karmester

dec. 17.(h) 18:00–19:00         Bátori Éva és Keszei Bori operaénekesek

dec. 18.(k) 18:00–19:00         Ivanova Sofia és Oláh Zoltán balettművészek

dec. 19.(sze) 18:00–19:00      Kim Minjung és Lagunov Ievgen balettművészek

dec. 20.(cs) 18:00–19:00        Felméry Lili és Balázsi Gergő Ármin balettművészek

dec. 21.(p) 18:00–19:00         Wiedemann Bernadett és Kálnay Zsófia operaénekesek

dec. 22.(szo) 17:00–18:00      Kosyreva Diana és Timofeev Dmitry balettművészek

dec. 23.(v) 18:00–19:00         Zavaros Eszter és Szemerédy Károly operaénekesek

 

A Diótörő-fesztiválon fellépő kórusok:

dec. 6.(cs) 18:30–18:50          Fővárosi Énekkar

dec. 7.(p) 18:30–18:50           Momento Kamarakórus

dec. 8.(szo) 18:30–18:50        Zalaszentgróti Kamarakórus

dec. 9.(v) 18:30–18:50           Golgota Gospel Kórus

dec. 10.(h) 19:00–19:20         Street Art Choir

dec. 13.(cs) 18:30–18:50        Budapesti Műszaki Egyetem Vegyeskórusa

dec. 14.(p) 18:30–18:50         Holdkórus

dec. 15.(szo) 17:30–17:50      Soroksári Pedagógus Kórus

dec. 16.(v) 18:30–18:50         Delicanto Énekegyüttes

dec. 21.(p) 18:30–18:50         XII. kerületi Solti György Zeneiskola Leánykara

dec. 22.(szo) 17:30–17:50      NeverGiveUpGospel

dec. 23.(v) 18:30–18:50         Jumbó Tubaegyüttes