És közben valami új születik, mondja Kiss Emőke, aki japán kokeshi babákat készít és a II.Dr. Gáz Kupa Nemzetközi Kyokushin karate versenyen találkoztunk. Ez a nap nem csak a versenyzésről szólt, de láthattunk egy, a japán kultúrát bemutató kiállítást is. Itt találkoztam életemben először a kokeshi babákkal, és azonnal megfogott a szépségük. Finomak, elegánsak és érezhetően bennük él a japán kultúra szelleme. Kíváncsi voltam, hogy egy magyar ember, hol találkozik a japán kultúra e részével.

Kokeshi babák

Emőke, avasson be bennünket ebbe a találkozásba.

Első találkozásom a kokeshi babákkal 2010-ben egy aprócska londoni üzletben történt. Hasonlított a matrjoska babára, de nem tudtam honnan származik, mi a története, de szerelem volt első látásra. A lakás fő helyére került, nagy becsben tartottam és tartom a mai napig. Addig keresgéltem, hogy hol lehet még beszerezni, hogy eldöntöttem, keresgélés helyett magam készítek. Felkerestem egy esztergályosmestert, aki a tradicionális formának megfelelően fából faragta és 2013-ban elkészültek az első saját darabok. Ma már a legkedvesebb időtöltésem a kokeshi festés lett. 

Mi jellemzi ezeket a babákat?

A kokeshi, a keleti kultúra ihlette lakberendezési elemeinek gyöngyszeme. Minimalista stílusa lehetőséget ad arra, hogy a maga egyszerűségében legyen teljes. A kötött geometrikus fa testét borító apró részletek, színek és motívumok, illetve arcának szerény vonásai adják meg a kokeshi egyéniségét. Saját egyéniségük mellett a kokeshi babák nyugalmat és stabilitást sugároznak. A kokeshi nem csak egy baba, hanem saját személyiséggel rendelkező remekmű. Megvan benne a múlt bölcsessége, a természet öröksége, összeköt eget és földet, mint egy jó mester.

Mi határozza meg, hogy egy-egy baba milyen ruhát kap?

Az inspiráció nap, mint nap megtalál, legyen az a természet változatos megnyilvánulása, egyedi textilek, művészeti alkotások, festmények, az élet apró történéseiből elkapott pillanatok vagy újabban, egyedi kérések. Az alkotás öröme mellett jelentős motivációvá vált a boldog tulajdonosok mosolya.

Kokeshi workshop

Úgy tudom táborokat, workshopokat is vezet, ahol megismerteti a résztvevőkkel a kokeshi babákat. Mekkora az érdeklődés ezekre és kik a résztvevők? Hol lehet jelentkezni ezekre, ha valaki szeretne?

Egyre népszerűbbek a workshopok, ahol az érdeklődők pár órában kipróbálhatják a kokeshi festést, emellett japán témájú gyerektáborokban tartok festést, ahol egy egész napot szentelünk a kokeshi megismerésére, tervezésére és megalkotásra. A felnőtteknek szervezett workshopokon a fiatal felnőttektől, az idősebb korosztályig részt vesznek, emellett még a férfiakat is vonzza ez a világ. Volt olyan workshop, ahol nagy meglepetésemre, az első három résztvevő 50 év körüli férfi volt és csodás kokeshiket készítettek. Azt mondanom se kell, hogy a gyerekek óriási lelkesedéssel és örömmel csatlakoznak. Szívet melengető érzés, amikor 10 gyermek ül egy asztalnál és csendben, átszellemülten merülnek az alkotás rejtelmeibe.

Jelentkezni a hello@kokeshi.hu e-mail címen lehet. A jelentkezőket felírom és értesítem őket a következő workshop időpontjáról.

Kokeshi babák

Aki szeretne egy ilyen babát, annak mi a teendője?

Honlapomon www.kokeshi.hu megtekinthetők a készleten lévő babák, illetve korábbi munkáim. Rendelést, valamint egyedi igényeket e-mailen lehet leadni.

Hogyan képzeli el a jövőjét?

A kokeshi babák életem részét képezik, nem tudnám alkotás nélkül elképzelni a jövőmet.

Köszönöm a beszélgetést.