Az érett sajtok kora lejárt, mert semmi sem fogható ahhoz, amit R. Dale Guthrie főzött 1984-ben. A történet még 1976-ban kezdődött, amikor a Rumanok, egy bányászcsalád hihetetlen felfedezést tett egy alaszkai város, Fairbanks közelében. A család minden napi munkáját végezte miközben a kövek mosása közben a hegyoldalban, valami nagyon furcsa dologra lettek figyelmesek. Egy állat feje tűnt elő a sárból. Szerencsére a család tudta mennyire nagy jelentőséggel bírhat ez a lelet, így azonnal értesítették Dale Guthriet, az Alaszkai Egyetem paleontológus professzorát. Dale azonnal a helyszínre sietett és miután kiszabadították az állatot a sár alól meglepődve látták, hogy jégbe fagyva, egy hím, sztyeppei bölény tökéletesen konzerválódott testére bukkantak.
A sztyeppei bölény kB 700000 évvel ezelőtt fejlődött ki és kB 8000 évvel ezelőtt tűnt el a földről maga után hagyva a két ma ismert bölény fajt, az európai és az amerikai bölényt. A sztyeppei bölény teste jóval nagyobb ma élő társainál, a jégkorszakból jól ismert gyapjas mamuttal együtt sétált a fagyos vidékeken. Őseink vadásztak rájuk, jól ismerhetjük a fajtát az altamirai barlangrajzokról. Sok lelet maradt ránk fosszíliák és csontvázak formájában, de ilyen tökéletes maradvány egy sincs. Amikor a bölényt megtalálták Alaszkában egész testét kék ásványi kristályok borították. Az egyik ember, aki jelen volt a kiemelésénél azonnal elnevezte Blue Babe-nek (Kék Babának) mivel az állat csillogó kék színben pompázott. Miután az állatot elszállították, radiokarbon vizsgálatnak vetették alá, amely kiderítette, hogy a bölény 36000 éves. Halálát nem a fagy, hanem a hátán és a nyakán található tátongó sebek okozták, amit valószínűleg egy rég kihalt jégkorszaki oroszlán támadása során szerzett. Ez minden valószínűség szerint télen történhetett, mert az állat teste szinte azonnal megfagyott és az évezredek során rárakódott jég és hórétegek képesek voltak megvédeni teljes testét addig a pillanatig, amíg Guthrie kiemelte és az alaszkai egyetemi múzeumba szállította az állatot.
A csapat mindent megtett az állat teljes konzerválására és ez nem volt egyszerű, hiszen a bölényt ki kellett olvasztani több ezeréves jégpáncéljából. Ez veszélyes művelet, hiszen a csodás, páratlan lelet bármelyik pillanatban megsemmisülhetett volna. Miután Blue Babe előbújt igazi valójában a jég alól eljött a perc, hogy előkészítsék a nagyközönséggel való találkozásra. Ez a pillanat csak 1984-ben vált valóra 8 évvel a felfedezés után. Guthrie és csapata az év közepén végre behelyezte Blue Babet a neki készült légmentes üveg dobozába, mikor arra lettek figyelmesek, hogy az állat hátán hús is konzerválódott. Az oroszlán nem volt mohó, hagyott a paleontológusoknak is egy viszonylag nagy darabot.
Ekkor Guthrienek olyan ötlete támadt, ami soha senkinek azelőtt. Vajon ehető-e az a hús? Levágtak egy darab húst a bölényről majd zöldségekkel ízesítve pörköltet főztek belőle. Az alaszkai pörkölt nagyon hasonlít a mi gulyás levesünkhöz. Azt ma már mindenki tudja, hogy a romlott hús nagyon megbetegítheti az embert, sőt a vacsora akár halálos kimenetelű is lehet. Vajon képes a jég ilyen sokáig frissen tartani a húst? Vajon képesek lennénk-e mi ellenállni ilyen csábításnak, hisz ilyen lehetőség csak egyszer van egy életben és csak nagyon kevés embernek jut belőle. Guthrie és csapata vállalta a veszélyt és megvacsoráztak a 36000 éves pörköltből. Sem fejfájást, sem gyomorrontást nem tapasztaltak az étkezés után, semmi jele nem mutatkozott az ételmérgezésnek.
Guthrie később elmondta, hogy a bölény húsa nagyon finom volt, hasonlatos a mai bölényekéhez. Bár az íze némileg földes jellegű volt és a hús kissé rágós. Ma Blue Babe-et bárki megtekintheti az Alaszkai Egyetemi Múzeumban. Ott áll ez a kék szépség bizonyítva, hogy akárhogy változik a világ az állatok nélkül nem létezhet az ember.
Döbrössi Adrienn
