December van…
A természet már javában pihen, alszik. A növények a föld alatt várják a jobb időt, az állatok is megtalálták meleg odúikat, búvóhelyükön vészelik át a hideg hónapokat. Mi emberek is, a természet részeként kicsit megpihenni vágyunk. Rajtunk is úrrá lesz így év vége felé a fáradtság. Talán nem véletlen, hogy a tél az influenzák és a náthák ideje is, így jelzi a szervezet, hogy erőtartalékainak a végére ért és a lázas test meggátol bennünket a további teremtésben. Ösztönösen keressük a békét, a megnyugvást a jól végzett éves munkánk gyümölcsét szeretnénk kicsit élvezni, elengedni a gyeplőt, amivel egész évben tartottuk a lovakat. Hétvégén szívesen húzódunk be a meleg szobába egy jó könyvvel és egy habos bögre kakaóval. Figyelmünk fókusza átkerül a szeretteinkre, a családunkra, barátainkra. Az ünnepek közeledtével többet foglalkozunk idős szüleinkkel, nagyszüleinkkel. Talán a hideg idő eszünkbe juttatja azokat, akik nélkülöznek, utcán élnek, elindulnak a szeretetcsomagok, többet gondolunk idegen gyerekekre és mindannyiunk szívében felébred a segíteni vágyás.
Ahány vallás, annyi féle képpen ünneplik a Karácsonyt
Meggyújtják a Chanukka gyertyát, megszületik a fény és beborítja az utcákat, köztereket és a házakat, lakásokat is az ünnep hangulata. A keresztény vallásos házakban Jézus, a nagy tanító születésére készülnek, kinek szavai egyetemes igazságként ma is élő, zengő ércként hasítanak a hallani és látni vágyó EMBER lelkébe és fülébe. A nagy tanítók mindig kijelentették, hogy ne őt, hanem a tanítást kövesse a kereső ember, ezzel is utalva arra, hogy nem a vallási formaságok, szertartások vagy a tanító személyének tulajdonságai a lényegesek, hanem az egyetemes igazság, amit a lényével és szavaival közvetít. Az egyetlen igazság, mely életet ad és fent tudja tartani a világot. (Én vagyok az igazság, az út és az élet.) Szavai új reményt élesztenek a szívekben, mert a megbocsátást hirdeti a bosszú és a szemet szemért, fogat fogért elve helyett. Lássuk be, hogy a vallásoknak is van egy evolúciója, ami nem jelenti azt, hogy egyik vallás jobb lenne a másiknál, csupán annyit jelent, hogy a tanítás meghaladja önnön igazságait.
A hit a lényeg és nem a vallás!
A nagy tanító születése, a lélek születésének szimbóluma is. Egy esély az embernek, hogy felismerje létének mélyebb okát a Földön. Kezdete egy új szövetség megszületésének, melyet Isten az emberrel kötött. A szövetség jelentése, hogy ha megtér az ember abból a képzetből, hogy az anyag több, mint a lélek s lemond annak istenítéséről, (arany borjú imádata) megismerheti azt a teremtő FORRÁST, mely a szemek számára láthatatlan, ám az ártatlan szívek számára élő és teremtő valóság, maga az egyetemes szeretet, minden élő forrása és végső oka, mely folyamatosan szüli a világot. Az ünnepek átirányítják a figyelmünket a teremtésről, az élet anyagi síkjáról a lélek finomabb birodalmára, ahol az ideák, az ősképek és azok a kollektív, egyetemes minták élnek, melyek olyan kapaszkodók, útmutatók, amik sok ezer éve adnak irányt a világtól elfáradt keresőnek. Azoknak, akik megfáradtak az anyagi világtól, kiábrándultak, fásultak az élet taposó malmától, csalódottak és talán remény vesztettek újra és újra ott a lehetőség, ami, mint egy óriási kéz lenyúl az anyagba ragadt szenvedő EMBER – lelkek felé. Előtérbe kerül a csend, a béke keresése. Ez csodálatos és idillikus kép, de ha körbe nézünk, bizony azt is látjuk, hogy ha nem éltünk év közben lelki életet és nem kerestük a csendet, nem adtuk át magunkat egy magasabb irányításnak, nem fürdettük meg a szívünket időről időre a lélek szelíd és mély, hittel teli óceánjában, nem lesz vágyunk a csendre és a magunkba szállásra, a számvetésre, hogy hol tartunk most az életünkben. Helyette továbbra is a tárgyi világ és az anyag köti le a figyelmünket, hiszen nem tudunk róla, hogy létezik a lélek birodalma, mely gyermekként még teljesen valóságos volt, tudtuk, hogy léteznek a csodák, az angyalok, mert a lelkünk még tiszta és ártatlan, a szemünk pedig lényeglátó volt. Láttuk a szüleinken, ha szomorúak, mérgesek vagy boldogok, sőt éreztük minden rezdülésüket. Lehet, hogy pont az a kéz lökött el magától, amiben a legjobban bíztunk s pont akkor hagytak cserben, amikor a legjobban szükségünk lett volna a biztatásra. Aztán a sok keserűség miatt elfelejtettük a lelkünk birodalmát és zsigereinkben ráhangolódottunk a szüleink világára. Érzéseink, intuíciónk helyét átvette a ráció, a tanulás, az adatok halmozása, a vélemények sokasága, azaz elkezdtük megtanulni, hogy hogyan éljünk túl az élet kínzó polaritásában. Okosak lettünk, mert ez volt a túlélés egyetlen esélye és persze kritikusak magunkkal és másokkal.
Elfelejtettük a szeretet egységét, mely minden létezőt összeköt
Az ünnepek megélése mindig egy lehetőség, hogy visszataláljunk eredeti érzéseinkhez, amikor még nem ítéltünk, csak megfigyelőkként voltunk jelen a világban. A fény születése előtt a legnagyobb a sötétség. A sötétség pedig nem más, mint a lélek, a szeretet és Isten nélküli világ. A remény pedig annak a tudata, hogy az élet nem hiába való, hanem minden tapasztalata segít, hogy felismerjük saját lelkünk birodalmát s haza térhessünk. Itt van 365 napunk arra, hogy az ég és a láthatatlan világ felé forduljunk.
Miért is kellene ezt tennünk?
Mert a testünk csupán ruha, mely otthont ad annak a végtelen hatóerővel bíró esszenciának, mely nem más, mint az egyetemes LÉLEK. Minden anyagi forrása és végső oka. Nem véletlen, hogy a zene nyelve egyetemes, mert mindannyiunk lelkét megérinti és az sem véletlen, hogy a nagy találmányok intuíció hatására születtek meg. Vegyük hát észre, hogy teremtői vagyunk a világnak és formáljuk azt gondolatainkkal, szavainkal és tetteinkkel. A csend köt össze a lélek birodalmával és ha túl sok zaj van bennünk, mert a világ belénk akaszkodott óriás körmeivel, káoszt fogunk teremteni.
Hogyan térhetünk vissza a csendhez, vissza a FORRÁShoz, az egyetemes szeretethez, melyből valók vagyunk?
Ahogy Jézus idejében is felcserélődtek a valódi értékek, úgy napjainkban is észrevehető ez a jelenség. A lehetőség a megváltódásra mindig adott. A lélek újra és újra csendesen kopogtat a lényünk ablakán. Rajtunk áll, hogy csak szimbólumként, legendaként tekintünk a tanító érkezésére vagy most is élő tanításnak fogadjuk e el. Erről szól a tékozló fiú hazatérésének története. A fiú beleragadt az anyag világába és vétett az egyetemes szeretet ellen. Bármit is tett a tékozló fiú, nem taszította el magától az édesapja, tárt karokkal fogadta és új esélyt adott neki, hogy újra megmutathassa, hogy benne is él a szeretet, azaz a JÓ alap elve. Ezt hívják Keleten karmának, azaz visszahatás, folytonos jóvátételi lehetőség. (Remek film: Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz. Ez történik most is, benned és bennem és a Földön élő minden emberrel. Mert a sötét fény nélkül nem létezik és a fény sem létezik az ellenpólusa nélkül.
Rajtunk áll, hogy melyik farkast etetjük
Ha a világnak hiszel, a test és a tested biztonsága lesz a fontos, ezért lesz nagy a kísértés, hogy az anyagi világnak rendeld alá a lelked valóságát. Minél többször teszi ezt a SZEMÉLYES LÉLEK, annál inkább elfelejti, hogy nem a test és az otthona nem az anyagi világ. Az, hogy nem a világ a valódi otthonunk, nem jelenti azt, hogy ne legyenek céljaink, vágyaink, ne küzdjünk és érjük el őket, de tudd, hogy minden érdem Istené, mert az ő ajándéka, ha kaptad. Semmit nem viszel magaddal, mint ahogy nem is hoztál semmit magaddal. Élhetsz bőségben, sőt, de az, hogy nagy bőségben élsz, azt jelenti, hogy nagy a felelősséged is, amit az ég rád ruházott. Azért vagy császár, hogy jobban és többeket szolgálj! Amit még tehetsz, az az, hogy minden fájdalmas tapasztalat mögött csak egy kérdést teszel fel. Mire tanít most engem ez a helyzet? Ezzel máris a csend birodalmában találod magad, ahol a lelkedet megérezve rátalálhatsz az ima és a hála erejére. A szenvedés nem teremt, mert a hiányt erősíti, a hála, a köszönet a teremtésért. Ezzel fejezed ki, hogy jó a teremtés és ezért, akinek van, annak még adatik, akinek nincs és nem találja meg a lelkében a hitet és a hálát, attól még a kevés is elvétetik. Ez nem gonoszság, hanem a teremtés egyetemes működésének törvénye. A szeretet maga a fény, nem ítélkezik, nem átkozza a sötétet, csak teszi a jót, hisz nem is tehet mást, s ez előbb vagy utóbb minden sötétet elkezd megvilágítani.
És ez mindig velünk kezdődik el
Nem tudjuk, hogy bár csak egy emberhez szóltunk egy kedves szót, azzal pont a lelkét nyitottuk meg, előcsaltuk a könnyeket belőle, ami visszahozta az ártatlanságot és a reményt a szívében, s ez a kicsi láng elkezdett nőni és a veszteségei helyett arra kezdett figyelni, hogy mit tehet magáért. Azt hisszük, hogy csak egy csepp a tengerben, hogy lehajoltunk és felvettünk egy szemetet a metró padlójáról. Nem tudjuk, hogy a hátunk mögött figyeltek közben. Figyelt az ég és figyelt egy fiatal szempár is, aki meglepődött, mert eddig eszébe sem jutott, hogy ez is egy lehetőség arra, hogy rend legyen körülötte, a világában, hogy ő is tehet valamit érte. Csak egy szendvics egy éhezőnek, csak egy ölelés egy barátnak, csak egy hátmasszázs a nagyinak, csak egy szál virág csak úgy valakinek vagy egy beszélgetés a padon semmi és mégis a csoda veled kezdődik el! Ezekkel a kis semmikkel váltjuk meg a világot, mert nem ítélkezünk felette, hanem ráébredünk, hogy mindannyian eszközök vagyunk egy magasabb erő kezében, amin keresztül, ha időben felébredünk az anyag álmából egy jobb világot hagyhatunk magunk után. Mert ne felejtsük el, hogy visszatérünk még számtalan alakban és testben ide és nem mindegy, hogy mit hagytunk itt magunk után. Mert a világ sorsa soha nem azokon múlik, akik nem hisznek benne, hanem azokon, akik hisznek és remélnek és tudják, hogy nem magukért élnek, hanem eszközök Isten kezében.
Sas Ági
okl. kineziológus
06 – 20 540 – 8422
info@sasagi.hu
