Vannak események, napok, évek mindenki életében, amelyekre sok-sok idő elteltével is szívesen emlékszik vissza. Így történt ez Siroki Pálné magyarszéki védőnő esetében is, aki 2019. július 5-én átvehette a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Vas díszoklevelét abból az alkalomból, hogy 65 éve szerezte meg oklevelét az Állami Védőnőképző Intézetben. Vele beszélgettem életéről, pályájáról, tapasztalatairól.
Mindenki Kató nénije a mai napig szeretettel és lelkesen mesél hivatásáról. Mert hivatás ez, nem munka, ami a mai napig tart. Nem lehet ez másképpen, hiszen most éppen iker dédunokái nevelésében segédkezik, sok éves tapasztalatait megosztva a szülőkkel.
Kató néni története 1935 augusztusában kezdődik. Ekkor született egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban Pátyodon, a Nagy család második leánygyermekeként. Édesapja a vasútnál dolgozott, édesanyja bábaasszony volt. Dolgos, szerény emberek, akik nővérét tanítónak, Kató nénit védőnőnek taníttatták.
Miért pont a védőnőség kedves Kató néni – teszem fel az első kérdést, megszakítva az elbeszélést.
Ápolónő akartam lenni, mert keresztanyám is az egészségügyben dolgozott és tetszett ez a szakma. De anyu nem engedte a három műszak miatt. Nagy örömömre a gimnázium 2. évében Szegedről jött egy értesítő az iskolába, hogy indul védőnő képzés. 1952-ben jelentkeztem, fel is vettek 111 társammal együtt, amelyből 71-en végeztünk.
Szegeden akkor már 5 éve folyt oktatás az újjáépített Védőnőképző Intézetben Németh Mária oktató-védőnő vezetésével. (forrás: Kahlichné Prof. Dr. Simon Márta: 100 éves a Védőnői Szolgálat c. összeállítása)
Kató néni! Pátyodtól Szeged meglehetősen messze van. Volt-e akkoriban kollégium?
Bentlakásos volt a képzés, negyed évente mehettünk haza pár napra, ill. ünnepekor. Szigorú volt az oktatás, kiváló tanárok, szakoktatók készítettek fel minket a szakmára. Negyed évente kollokvium (vizsga) is volt.
Az első év után nyáron klinikai gyakorlatra kellett menni, sebészetre, bőrgyógyászatra. Második év után falusi, városi, műtős gyakorlaton kellett részt venni.
Kató néni! A családot akkoriban nem viselte meg anyagilag az Ön és testvére taníttatása?
Én is és a nővérem is ösztöndíjat (90 Ft) kaptunk, és mivel a szüleinknek volt rendszeres havi fizetése, így nem volt megterhelő. Jutott mindig mindenre pénz, amire kellett.
1954 -ben a vizsgák után hol kezdett dolgozni?
Szegeden szerettem volna, de nem volt üres állás, így Nagyecseden (Szabolcs megye) kezdtem a pályafutásom. Nehéz volt a munka, mert távol volt a körzet a vasúttól a buszközlekedés is rossz volt. 2 évet dolgoztam itt, aztán megüresedett egy körzet a Szegedhez közeli Pusztamérgesen. Akkor tört ki a forradalom, mikor édesapám segítségével éppen odaköltöztem. Itt 5 évet dolgoztam. 60-70 gondozottam volt, csecsemők, kisgyerekek, terhesek. Itt a munka szintén nem volt egyszerű, a tanyavilágban a gondozottak nagyon nagy területen szétszórtan helyezkedtek el, mindenhova gyalog vagy szekéren lehetett eljutni, erdőn, homokos területeken át.
Úgy tudom itt más fontos esemény is történt Kató néni életében.
Igen! Itt ismertem meg – kalandos körülmények között – a férjemet, akivel 62 éve boldog házasságba élünk. Ő katonatiszt volt, dús hajú, jóképű fiatalember. 1957-ben összeházasodtunk, két évre rá megszületett Évi lányunk.
Hogy kerültek Kató néniék Magyarszékre?
Gyakran jöttünk erre a vidékre látogatóba a sógornőmhöz. Nekem nagyon megtetszett ez a táj, a dombok, hegyek. Pali -a férjem – hallani sem akart róla, hogy valaha is ide költözzünk, azt mondta, erre akkor kerülhet sor, ha elsimulnak a hegyek. 1961-ben aztán mégis csak eljöttünk, itt kezdtünk dolgozni. Kezdetben szolgálati lakásban laktunk, nagyon nehéz körülmények között, még távolabb a szülőktől. Viszont 1963-ban mikor Pali fiúnk született, rövid időre „hazamentem” Pátyodra. A sásdi járáshoz tartozó Magyarszéken akkoriban 4-5 községen terült el a körzetem és voltak cigány telepek is. 130-140 gondozott tartozott hozzám. Itt Könnyebb volt a közlekedés, az utakon kerékpárral vagy a bányászjáratokkal hamarabb eljutottam a csecsemőkhöz, kismamákhoz. Ezáltal többet tudtam látogatni szorosabb volt a kapcsolat köztünk. Bármi gondjuk volt mindig megkereshettek, a rendelkezésükre álltam.
Miből állt a védőnői munka?
A védőnői munka a terhesgondozással kezdődik, majd a csecsemőt, a kisgyereket 3 éves korig gondoztuk. Majd folytattuk az óvodában, iskolában is, a tisztasági és szűrővizsgálatokkal, védőoltással. Nyilvántartást kellett vezetni a tbc-s betegekről, a nemi betegekről. A védőoltásokról a KÖJÁL (ANTSZ elődje) fele jelentést kellett tenni. A körzeti orvossal közösen -és önállóan is- tartottunk tanácsadást. Az újszülötteket együtt látogattuk meg.
Milyen volt a viszony a kollégákkal, szülőkkel?
Pusztamérgesen is és itt is összetartó közösség volt, segítettük egymást, mert mindenki tudta, nehéz a körzeti munka. Mindig kiváló, segítőkész orvosokkal dolgoztam, akikkel egy célunk volt, hogy pontosan végezzük a munkánkat a szülők és feletteseink megelégedésére. A szülők – ahogy én láttam – elfogadtak, szerettek. Még a cigány asszonyok is, – akikkel pedig sokszor összevesztem, mert a sok ruha közt alig találtam meg a csecsemőt a putriban – szót fogadtak nekem. Bementem, megmutattam, hogy kell a gyereket tisztába tenni, elmondtam mindent, mit, hogy kell csinálni…mire kijöttem puszipajtások voltunk. Szerettem őket, mert másfél éves korig szoptatták a gyereküket, hidegben, melegben hóban, sárban, mindegy volt. Sajnos ennek ellenére volt olyan, aki nem törődött a gyermekkel, akkor el kellett helyezni állami gondozásba, amivel a gyerek életét mentettük meg.
Több volt-e a munka a hatvanas években, mint pl. a nyolcvanas években?
A hatvanas évekhez képest annyival lett kevesebb a munka, hogy a tbc-s gondozást és az iskolai teendőket levették a vállunkról. A tüdőbetegek gondozása a szakgondozó, az iskolamunka pedig, – mivel beindult az iskolavédőnő képzés -, ezen kolléganők feladata lett. A terhesgondozásban történtek változások. A kismamákat beutalták rendszeresen szakvizsgálatokra, így a minőségi ellátásuk javult. Ide kísérni kellett őket.
Kató néni családja hogyan tolerálta a munkáját?
A férjem, ha szükséges volt, elkísért, vagy ha távolabbi településre kellett menni helyettesíteni, el is vitt autóval. A gyerekek ebbe születtek, a munkát 8 órában elvégeztem, sosem érezték hiányomat. Mikor nekik lett gyermekük örültek, hogy szakképzett a nagymama, és mindenben tud segíteni, ami egy kisgyermek gondozását illeti. Négy unokám van, kettő fiú, kettő lány. Egy fiú és egy lány már meg is házasodott, a fiú unokámnál születtek iker dédunokák.
Amikor egy védőnő tisztességesen, pontosan végzi munkáját megkérik, hogy adja át tapasztalatait a jövő nemzedéknek. Úgy tudom, Kató néninél is voltak gyakorlós védőnők.
Igen. Ha jól emlékszem, talán 1984-től kezdve 4 védőnő hallgató töltötte nálam a falusi gyakorlatát. Szerettem őket nagyon, ügyesek, lelkesek voltak, eleinte együtt, aztán ha már úgy láttam, jól megy minden, egyedül is engedtem őket dolgozni. Célzott látogatást kértem tőlük. Mindig családot látogassanak, ne csak gyereket vagy terhest!
Van-e olyan esemény, amire szívesen emlékszik vissza? Vagy olyan, ami szívfájdító?
40 évig dolgoztam, szerettem a munkámat! Történet sok lenne, holnap estig itt ülnénk. Büszke vagyok arra, és örömmel tölt el, hogy sok kisgyereket megmentettem a haláltól, mert vagy sikerült a szülőt megtanítani hogyan gondozza a gyerekét, vagy ha muszáj volt állami gondozásba adtuk. Elismerték a munkámat mind szakmailag, mind erkölcsileg. Nem voltam haragban a családokkal, a gondozottakkal. Ha valaki nem hozta tanácsadásra a gyermeket vagy oltásra, kimentem, beadtam, mert a gyerek egészsége volt a legfontosabb. Volt olyan eset, hogy éjjel a faluban a szülőnőhöz engem hívtak, – mert az akkori orvos azt mondta a védőnőt keressék -, de mire odaértem, már megszületett a baba. Nagy örömmel elláttam, míg oda nem ért a mentő.
Kató néni! Engedje meg, hogy egyik tanuló védőnője szavaival zárjam a beszélgetést!
Megkértem Herbertné Sipos Csillát, mondja el, hogy emlékszik vissza a Magyarszéken töltött falusi gyakorlatára. Csilla egy idézettel kezdte: „Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat a szavaidtól.” 31éve már, hogy Kató néninél a második gyakorlatomat töltöttem. Ő, szinte kész védőnőként kezelt, egyenrangú félként, óriási bizalommal bánt velem. Bemutatott a családoknak, majd rám bízta őket. Önállóságot adott és közben folyamatosan figyelt, biztatott és tanácsokkal látott el. Talán egy nagymama bánik így az unokáival: szeretettel figyeli és vigyázza próbálkozásait. Lenyűgözött, ahogy a körzetét és a körzetben lakókat ismerte. Miközben végig sétáltunk a falun, ő mesélt. Nem a házakat láttam, hanem a bennük lakó családokat, gyerekeket. Nemzedékekre visszamenőleg gondozta őket. Az életük részévé vált. Nem csak a tanultakat, hanem óriási tapasztalatát is átadta nekik. Egész személyiségéből áradt az emberek szeretete. Még most is érzem.
Kató néni a beszélgetés végén egy szép gondolattal búcsúzott: Olyan ez a hivatás, mint egy fészek, ahol a védőnő irányítja, terelgeti, szép szóval biztatja a fészeklakókat.
Siroki Edit
Magyarszék, 2019. aug. 9.
