A férfiakról kevés szó esik egy női magazin oldalain. Most mégis róluk is szólunk, mert Horváth Szilvia arra tette fel az életét, hogy elegáns öltönyökbe bújtassa a fiúkat. Férjével 2000 óta foglalkoznak konfekció árukkal Siófokon. Vőlegényektől számos iskola diákjáig széles a vevőkörük. Bátran fordulhatunk hozzájuk akkor is, ha „csak” egy egyszerűbb öltönyt keresünk, de akkor is, ha valami exkluzívabbra vágyunk. Szilvi és férje nem ismernek lehetetlen.

Szilvi, hogyan, miért pont az öltönyökkel kezdett foglalkozni? Hiszen a nők általában a saját ruhatárukat részesítik előnybe…

Én és férjem is kereskedelmet tanultunk. Mikor végeztünk az iskolával vállalkozni kezdtük, piaci árusítással hosszú éveken keresztül akkor még teljesen más profillal. Mivel a Balaton partján lakunk akkor még sok német turista volt a nyári szezonban nekik árusítottunk mindenféle ruházati cikkeket nagyjából tíz éven keresztül. Aztán a piaci árusítás becsődölt, ekkor kezdtünk el egy Siófoki üzletben gondolkozni. Először egy csöppnyi boltot béreltünk, ahol női divatárut, kosztümöket kezdtünk árusítani. Egy idő után rájöttünk, hogy sokan foglalkoznak ilyen fajta profillal, de férfi konfekcióval kevesen. Valójában arra jöttünk rá, hogy ugyan a hölgyek szeretnek vásárolni maguknak, de jobban szeretnek vásárolni a párjuknak. Mert az az igazság, hogy mi a mai napig hölgyeknek árusítunk. – mosolyog. A hölgyek jönnek be körül nézni, ők hozzák be a párjukat.

Horvath_be_2

Szóval elkezdtünk magyar szabókat keresgélni, akik minőségi és akár méretre szabott öltönyöket inget készítenek. Kicsiben kezdtük egy húsz négyzetméteres boltban és egyre bővítettük árukészletünket. Ezek után kibéreltünk egy nagyobb boltot, ahol már férfi kabátok, férfi zakók sokféle ing övek stb. elfértek itt már tudtunk méretre igazítást méretre szabást is vállalni. Ez fontos volt, mert olyan nem nagyon létezik a férfiaknál, hogy ráadjuk az öltönyt és passzol, hosszú, vagy szűk a nadrág a zakó nagy stb. A mi magyar szabóink ebben társak voltak egyénre szabottan elkészítik szín méret alapján a kívánt öltönyt. Tudjuk vállalni osztályok méretre szabott öltönyök ingek készítését Jött egy még nagyobb üzlethelyiség itt már nem, mint bérlők hanem tulajdonosok lehettünk. Nagyon sok álmatlan éjszaka után mert ennyi pénzünk nem volt család és a barátok segítségével álmunk megvalósulhatott és egy 70m2 -es üzletbe költöztünk. Itt még tovább tudtuk bővíteni kínálatunkat nagyon fontos volt, hogy legyen igazi jó minőségű alkalmi cipő mert a cipő nagyon fontos kelléke a jó megjelenésnek. A sima hagyományos öltönyöktől a mostani szlim-fitt öltönyökig vőlegényeknek a teljes öltözékükig szmokingok magyar menték széles választékát tartjuk

Hogyan változott a férfidivat a nyitás óta eltelt majd’ húsz évben?

Sokat változott férfidivat az elmúlt 20 év folyamán A régi bő szabású hosszú fazonok már a múlté most a karcsú zakó szűk nadrág, karcsúsított ingek a divatok. Véleményem szerint sokat javult a férfiak öltözködése szeretnek egyre csinosabban öltözködni pl. egy farmerhez pólóhoz felvesz egy sport zakót mindjárt más az összkép.

Melyik terméket keresik a leggyakrabban? Létezik olyan, hogy „favorit”?

Erre nehéz a válasz igazából az öltöny mert abban vagyunk a legjobbak most már 70-80 fajta anyagból varratunk bármilyen méretet elérhető áron.

Horvath_be_1

Szilvi mit mondana a ma tizen-huszon-harmincas éveikben járó férfiaknak, mit viseljenek és mikor?

Természetesen azt, hogy alkalomhoz illőt, de itt is nagyon nagy szerepe van a hölgyeknek mert elsősorban az ö ruhájuk színéhez kell harmonizálni egy ing nyakkendő színének, Nagyon fontos, hogy örömapáról, vőlegényről, tanúról van szó, ahol igen is fontos az elegáns megjelenés vagy egy esti vacsora, ahol egy vászonnadrág egy könnyű zakóval inggel teljesen jó.

Mondana pár szót a jövőbeni terveikről?

További terveink az, ami eddig is sikerre vitt bennünket, hogy minden vásárlók elégedetten jó szívvel távozzon tőlünk nálunk olyan nem lehet, hogy nincs vagy lehetetlen, ha kell 15 perc alatt tetőtől talpig helyszínen méretre igazítással (mert van ilyen pl., hogy szegeden marad a teljes öltözet és 1 óra múlva az esküvőn ő a tanú) felöltöztetünk bárkit. Terveinkben szerepelt egy helyszínen dolgozó varrónő, ami meg is valósult, mert nem kell visszajönni napokat várni egy varrásra mert van aki 50-100 km-ről utazik hozzánk 10-20 perc és kész az igazítás, vagy pl., valaki 1 vagy akár több éve vásárolt öltönyét mert kicsit ki kellene engedni vagy bevenni mert fogyott hízott azt is megvarrjuk 20 éves korom óta ezt csinálom és nagyon szeretem, szeretném addig folytatni amíg csak lehet, szeretek az emberekkel beszélgetni milyen alkalomra mennek színház vacsora esküvő milyen a lesz hölgy ruhája hogy így is segítsünk a választásban.

Köszönöm a beszélgetést.