Boeing Boeing! Újratervezés után, a járványügyi rendelkezéseket figyelembe véve a Vörösmarty Színház társulata újabb fába vágta fejszéjét. Némi átszervezés után az évad egyik bemutatóját előrébb hozta a teátrum, így az olvasópróbával elkezdődött a Boeing, Boeing – leszállás Párizsban című légies vígjáték feszített tempójú próbafolyamata. Marc Camoletti Guinness-rekorder művét a tervek szerint október 10-én mutatják be a nagyszínpadon Bagó Bertalan rendezésében.

Boeing, Boeing – leszállás Párizsban

A nagyszínpad nézőterén a járványügyi előírásoknak megfelelően kezdődött el az olvasópróba, és a műfajnak megfelelően igen vidám hangulatban telt. Bagó Bertalan rendező azt mondta, hogy azért is került előrébb ez a bemutató, mert a színház szeretné, ha a közönség nem maradna előadás nélkül. A Boeing, Boeing kisszereplős darab, ezért remélhetőleg kisebb az esély, hogy megbetegedjenek az emberek. Egy tragikusnak is nevezhető szituációban – a jelen helyzetben – ráfér az emberekre egy kis nevetés, erre pedig igen alkalmas a világon legtöbbet játszott francia színdarab: „Ez a darab a beleillik a nagy francia vígjátékíró, Feydeau darabjainak sorába. Rettentően mozgalmas, és van egy pici kritikai éle is a mai kor felületességét középpontba helyezve. Reményeim szerint felhőtlen kacagás lesz az egész.”

Boeing, Boeing – leszállás Párizsban

Az előadást a tervek szerint október 10-én 19 órakor mutatják be a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.

Szereposztás: Bernard – Sághy Tamás, Bertha – Varga Mária, Robert – Egyed Attila, Judith – Varga Lili, Janet – Kiss Diána Magdolna, Jacqueline – Ladányi Júlia

Bővebb információ a darabról: www.vorosmartyszinhaz.hu/repertoar/185-boeing-boeing-leszallas-parizsban