… akkor bizony férfi! Egy élő, hús-vér férfi! Méghozzá egy ügyes kezű, sármos fiatalember, Német Ádám, aki számunkra kicsit furcsa foglalkozást űz. Ádám ugyanis sminktetováló. A döntés, hogy sminktetováló lesz – ahogy mondja -, még őt magát is meglepte. De akkor vajon miért? És hogyan érzi magát ebben a szerepben? Erről és még sok másról is faggattuk őt.

Ádám, ha még önmagát is meglepte ezzel a döntéssel, akkor mégis miért vállalta be ezt a kissé szokatlan foglalkozást? Mit szólt a pályaválasztásához a család? Nem akarták lebeszélni, eltántorítani?

Az első két kérdésre egyben válaszolnék, ugyanis miután 8 évet lehúztam a vendéglátásban eljött a pont, amikor már nagyon szerettem volna valami mást csinálni Fogalmam sem volt, hogy mit csak ne vendéglátást. És akkor az édesanyám, (aki Magyarországon elsők között volt, aki sminktetoválással foglalkozott és foglalkozik a mai napig, valamint a nővéremmel közösen létrehoztak egy céget, ami sminktetováló termékeket forgalmaz) felvette, hogy megtanítja nekem a sminktetoválást. Elsőre mindjárt egy határozott nemmel indítottam, egyrészt, hogy mégis, hogy néznék én ki, férfiként a szépségiparban, másrészt meg ez a dolog azért elégé távol volt az érdeklődési körömtől (ami talán nem annyira meglepő). Aztán ahogy teltek a hetek, ebből a nemből szép lassan igen lett. Nem, tudom pontosan mi változott, de gondoltam, miért ne. Aztán elkezdtem élvezni és itt ragadtam. Ebből adódóan a családom nem, hogy lebeszélni nem akart, hanem ők „rángattak” bele. Bár az tény, hogy a környezetemben azért nem pici meglepetést okozott a pályaválasztásom.

Nemet_1

Hogyan élte meg a legelső vendégét? Izgult?

Természetesen, nem elég, hogy az egész szituáció és környezet az, hogy egy emberen dolgozunk nekem teljesen új volt, ráadásul mindjárt egy elég maradandó dolgot kellett csinálni, és mindezt valaki arcán…, hát azok izgalmas pillanatok voltak.

És hogyan reagált a vendége?

Az ember egy ilyen szakmát úgy kezd, hogy előszőr is modelleken dolgozik és nyilván nem egyedül, hanem egy oktató társaságában. Aztán jönnek az ismerősök vagy ismerősök ismerőseinek toborzás. És hát ezek az emberek azért nyilván fel lettek készítve, hogy mi is fog történni és ki által.

Vannak furcsa kérések? Mi volt a legfurcsább és teljesítette?

Mint említettem, 8 évig dolgoztam az éjszakában, úgyhogy azért engem nehéz zavarba hozni, de olyan említésre méltó, extrém esetem nem is volt. Arra, hogy egyre több férfi szánja rá magát a szemöldök tetoválásra itthon is, számítani lehet abból, amit az ember külföldön lát. És véleményem szerint ilyen lesz a szeplő tetoválás is. Egyszer egy vendégem megkért, hogy tetováljak neki szépség pöttyöt az ajka fölé, amin azért meglepődtem (bár, mint kiderült számomra ez egy időben elég nagy divat volt, gondolom a Baywatch alatt), de erre végül is nem került sor.

Nemet_3

Kik, milyen korosztály keresi a legtöbbször?

Legtöbbször talán a 25 és 40 év közöttiek, de amúgy 16 volt a legfiatalabb vendégem (természetesen szülői beleegyezéssel) és talán 70 éves a legidősebb, és nagyon sokan jönnek hozzám vidékről, ami nem meglepő számomra.

Hogyan látja magát tíz év múlva?

Ha valaki 4 évvel ezelőtt azt mondja, hogy én ma ezt fogom csinálni, ott erős szerhasználatra gyanakodtam volna, így nem merek jóslatokba bocsátkozni…

Aki pedig Ádám ügyes kezét szeretné, az ITT mindent megtalál!

Köszönöm a beszélgetést.

Ferfi_szakasz_kicsi

Férfiszakasz rovatunk cikkei ITT!

Kövess bennünket a FACEBOOKON is!