A 2019-es év végét egy érdekes kiadvánnyal zárta az E-Book Könyvház és Kiadó. Ahogy tőlük már megszokhattuk nem szokványos kiadványaikkal elkápráztatták már az embereket. Ez most sem történt másként. A szerkesztő Döbrössi Adrienn már több kortárs művészeti album megálmodója. Az ő nevéhez fűződik a Kiállítóterem sorozat vagy az Új világ ódon keretben című kötet is, mely igazán formabontó 1920-as évek béli fotóalbum formát kapott. A legújabb művészeti album sem lett kevésbé különleges. Vintage külseje visszarepít minket a viktoriánus korba. A könyv lapozgatása közben úgy érezzük mintha egy száz évvel ezelőtti bálterem falain nézegetnénk a nehéz mahagóni keretbe öltöztetett festményeket és rajzokat. Az albumban 17 művész kapott helyet. A naiv művészettől a steampunkon át sétálhatunk a szürrealizmus álomvilágába. A borítót Kun István nívódíjas művész Tó részlet című képe díszíti.

Képeslap könyv

A könyv első lapjain István képein át barangolhatunk hűs erdőkben, kereshetjük a napfényt és érhetünk ki a tisztásra melyről kis ösvény vezet a csillogó fényű tóhoz. Gyarmati Károly pasztell portréi elrepítenek minket Saint Tropez-ba, ahol találkozhatunk szerettet csendőreinkkel Lütyővel és Gaballyal és képzeletben együtt üldözhetjük velük a gonosztevőket. Bödők Vrábel Tünde madárkái elhozzák ebben a hideg időben a tavaszt majd gondolázhatunk vele Velence hullámzó vizein. Horváth Melinda a szürrealizmus világába az álmok mezejére sodor minket. Képein elfolynak a színek, cseppennek álomképek. Kavalecz Ildikó megmutatja a nő és a zene szépségét. A hangszerek és évszakok harmóniáját. Savanyóné Szalai Emma Juditot már jól ismerhetjük Encaustic képeiről, de ebben a kötetben megmutatja újabb tehetségét. Olajfestményei elhozzák a nyár hangulatát, a víz édes illatát. Nagy- Kóré Mária sokoldalú tehetség. Festményein ringó hajók viszik a távolba a felkelő nap reménysugarait. Dévai Alex erős tónusú sokatmondó portréi megmutatják az idős kor szépségét ugyan úgy ahogy a női test finomságát. Aczél Ferencné Róza naiv festészete, virágcsokrai gyermekkorunk konyhaasztalát, a család szerető közelségét hozza vissza hozzánk. Salamonné Helter Erika diópáccal készült alkotásai nem csak szemet gyönyörködtetők, de szinte érezzük a dió finom illatát ahogy képeire nézünk. Havasi Irma fotó realista festőművész. Képein megörökíti az állatvilágot és messzi kultúrák szépséges szokásaiba utazhatunk alkotásain át. Hamari Tímea szintén fotó realista. Képein simogatni való édes állatok néznek ránk. Dédelgetni és cirógatni vágyjuk őket. Lovas Magda Afrika művészetébe kalauzol el bennünket. Simonné Zsuzsa és Bősi Éve egy több százéves rég elfeledett művészeti ág képviselője.

Képeslap könyv

Textil szobrászok és textil művészek mindketten. Szobraikon és képeiken érződik a régmúlt nemesi esszenciája. A könyvet meglepetésként Hoffmann Katalin mély érzésű, sokat mondó versei zárják. Hogy a könyv ilyen széles palettáját mutatja be a kortárs művészetnek már magában is különlegesség. De ez még mindig nem minden. Hiszen a Képeslap című album nem véletlenül kapta ezt a címet. Mellékletként extra két kötetet kapott. A könyvben szereplő összes művész összes alkotásából képeslapok készültek, amelyek ténylegesen feladhatók a postahivatalokban. A kérdés már csak az kinek lenne szíve szétszedi ezt a csodálatos kiadványt? Az E-Book Könyvház és Kiadó idén sem tétlenkedik. Hamarosan megjelenő Antológiájukkal, ami A világ művész szemeken át címet kapta nyitják az évet melyhez júliusban egy ajándék kiállítást is kapnak a benne szereplő művészek. Valamint Kikelet című művészeti albumuk szintén meglepetés extrával jelenik meg. A szerkesztőtől Döbrössi Adrienntől megtudtam, hogy idén ezen kívül még két könyvvel kívánnak lehetőséget nyújtani a művészeknek. Bár sokat nem mondott el leendő kiadványaikról annyit mégis elárult, hogy a karácsonyi pályázatuk olyan különleges mellékletet kap amilyet Magyarországon még egyetlen könyv sem kapott.