Előfordulhat, sőt biztosan állítom, elő is fordul, hogy az otthonunkban tartott szülinapi zsúr után nettó két órán át hordjuk a játékokat, székeket, asztalokat, egyéb kellékeket. Pakolunk, törlünk, söprünk, mosogatunk, rendszerezünk, rendezkedünk. Persze az előkészületekről még nem is szóltam. Emellett egy lakásban mindig akadnak olyan tárgyak, helyiségek, amelyeket még véletlenül sem szeretnénk megnyitni a nagyközönség előtt. Nem csoda hát, ha egyre többen döntenek úgy, hogy a szülinapi zsúrokat, baráti összejöveteleket nem odahaza tartják. Ehhez (is) kínál nagyszerű helyszínt és alkalmat a tíz éves tapasztalattal rendelkező budapesti Kalandpark Játszóház.

A szülinapok egyik fontos attrakciója a torta. Egy óvodás számára mindennél többet jelent, ha azt esetleg pókemberes tányérból ehet, avagy elzás pohárral koccinthat. A Kalandpark Játszóházban a zsúrok különböző témák köré csoportosíthatóak, így nem kell megvárni a farsangot sem, már nyáron kalóznak, vagy hercegnőnek öltözhet gyermekünk. Ha ez még mindig nem lenne elegendő, akkor csemetéink legnagyobb boldogságára a tortát maguk a Mesehősök szervírozzák.

Trambulinja szinte már mindenkinek van, így lássuk be, ennél több kell egy őrült, ám annál mozgalmasabb kikapcsolódáshoz. A XVII. kerületben található Kalandpark Játszóház nem is elégszik meg ennyivel. Rossz idő esetén is kiváló programot nyújthat az ország egyik legnagyobb fedett játszótere, amely akár 50 fő befogadására is képes, és a TÜV által bevizsgált játszóeszközök sokaságával várja az idelátogatókat. Ezt a lehetőséget leginkább óvodai és iskolai csoportoknak ajánlják. Kiválóan összeköthető tehát egy osztálykirándulással is, ha nem akarjuk annak sikerét az időjárás szeszélyeire bízni.

Aki mégis a hazai parti mellett dönt, igénybe veheti a Kalandpark Játszóház otthoni szolgáltatásait. Ebben az esetben profizmussal találjuk szembe magunkat: választás szerint rendelhetünk bohóc- és bűvészshow-t, arcfestést, lufihajtogatást, és nem utolsósorban népi játékokat is kipróbálhatunk.

Kamasz buli: menő, de mégis felügyelet alatt… Minden tinit nevelő álma, hiszen a szülő nyugodtan pihenhet, míg a gyerek „bulizik”. Ilyenkor a kicsiket elkülönítik, így nem kell velük osztozni a játékokon.

Ezeken túl felnőttek részére is lehetséges a Kalandpark Játszóház igénybevétele. Ha a játszótéren lecsúsznál a kanyargóson, de már nem férsz bele, vagy egyszerűen csak ciki, mert a többi anyuka nem teszi, akkor hajrá! Itt a nagy lehetőség, erre a napra plusz edzést sem kell beiktatnod, hiszen az eredmény garantált. Ugyanakkor szeretettel várják a lányságuktól/legénységüktől búcsút vevőket, az osztálytalálkozó keretében nosztalgiázókat is.

Az egészen piciket (és persze szüleiket, nagyszüleiket) keddenként Ringató foglalkozással ismertetik meg a ritmusos mondókákkal, dalokkal. A foglalkozásokat az egyik legismertebb és sokak által szeretett ringatós, Hazay Ancsa vezeti. A rengeteg mondóka, ének, népdal, játék megtanulása után a Ringatós szülők, nagyszülők olyan félórákkal lehetnek gazdagabbak, aminek jótékony hatása otthon is érzékelhető.

Amíg a gyerekek tombolnak, addig „énidő” keretében egy finom kávé mellett akár újságot is olvashatunk, mindezt úgy, hogy csemetéinket biztonságban tudjuk, azzal együtt, hogy akár feszegethetik is fizikai határaikat. Mindezek mellett pozitív hatásként számíthatunk – ha csak nem pörögnek túl – egy nyugodt, hosszan alvós éjszakára.

Akinek tehát kedve van és teheti, látogasson el a Kalandpark Játszóházba.

Cím: 1173-Budapest, Kaszáló u. 47.

Nyitva tartás: minden nap 10:00-20:00 óráig

Telefon: 06-1/253-56-22

E-mail: jatszohaz@jatszohaz.hu

És ne feledje kedves olvasó, hamarosan ellátogathat a kalandparkba! Ehhez csak annyit kell tennie, hogy NYEREMÉNY oldalunkon lévő kérdéseket megválaszolja!