Bizonyára Önök is küszködtek már azzal, hogy mit adjanak szeretteiknek ajándékba, ami személyes és kedves. Valami olyat, aminek biztosan örülni fognak, aminek számukra jelentése van. Tarnavölgyiné Jeney Ágnes ebben segít nekünk. Ági szebbnél szebb ajándéktárgyakat készít. Elsődleges terméke az egyedi üveglencsés medálok, és az abból készült autós őrangyalok, kulcstartók, karkötők. A gyöngyfűzés a medálok kiegészítője, vásárlói medált választanak először és utána döntik el a „körítést”, hogy miből készüljön a karkötő. Ágival most arról beszélgetünk, miért választotta magának ezt a hivatást és mit tervez a jövőre?

Ági, úgy tudjuk eredetileg nem ékszer készítőnek indultál…

Már kisiskolás koromban, tudtam, hogy felnőttként olyan, munkát szeretnék, ahol napi szinten idegen nyelveket használhatok, sokáig tolmács szerettem volna lenni. A Külkereskedelmi Főiskola végeztem el, reklám szakirányon, majd egyetemi diplomát marketing szakon kaptam, közben pedig három idegen nyelvet sajátítottam el. Az olasz a kedvencem, egyedül ez hiányzik a korábbi munkáimból.

Agi_be_2

Hogyan lett ebből gyöngyékszerek készítése és innen hogyan jutottál el az egyedi tervezésű feliratos, fotós kulcstartók, táskadíszek, apró személyes ajándékok széles skálájáig?

Évekig dolgoztam külkereskedelmi területen. Imádtam minden percét, a nyüzsgést, a kihívásokat, a sikerélményt.  Majd született két kislányom, akik mellett ez a típusú munka már nem végezhető teljes odaadással, legalábbis, ha elegendő időt szeretnél szentelni a gyermekeidnek is.  Amikor a kicsi is elkezdte a bölcsődét, akkor tértem vissza a munka világába. A kis cég, ahol korábban dolgoztam nagy szomorúságomra megszűnt és hasonló munkakörben, de egy multinál helyezkedtem el. Pár hét alatt biztossá vált számomra, hogy ez nem az az élet, amit élni szeretnék. Miután felmondtam, azonnal beadtam a más helyre a jelentkezésem. Ám egyik nap betértem egy helyi hobbiboltba, ahol megláttam egy nyakláncot, amihez megvettem minden alapanyagot és otthon elkészítettem. Készítettem pár darabot, de csak a barátaimnak. A következő hónapban készítettem egy egyszerű, de szép angyalkás gyöngy karkötőt. Ezt viszont már eladásra szántam, meghirdettem, és két nap alatt olyan sokan rendeltek, hogy el kellett döntenem, komolyan belevágok a kézműves vállalkozásomba, vagy utolsó körre készülök az állásinterjúmon. A saját vállalkozás nyert, hiszen azt örökké bántam volna, ha nem próbálom meg. Ennél jobb döntést nem is hozhattam. Éppen egy éve kértek meg, hogy készítsek egy angol feliratos „autós őrangyalt”, ez azóta a fő termékem, és ezeket is készítem a legszívesebben. A felirat magyar lett: Ne vezess gyorsabban, mint az őrangyalod vezet. Bármilyen más feliratot és fotót, medált is kérhetnek még mellé, és választhatnak rengeteg pici függő közül, amivel nagyon személyessé tehetik az ajándékot.

Agi_be

Nem volt benned félelem az elején, hogy egy jól fizető, biztos állást hagysz el egy olyanért, ami bármennyire is szép, mégis több bizonytalanságot hordoz magában?

A már említettek mellett azt is elmondanám, hogy nem csinálnám vissza, sőt ha egyszer valamiért az Ágilánc nem lesz, nagyon nehéz lesz visszatérni alkalmazotti munkakörbe. Rengeteg pozitívum szól a saját vállalkozás mellett: senki nem szól bele a döntéseimbe, az időmet én osztom be, annyi munkát vállalok, amennyit bírok. Persze a felelősség is csak az enyém, ha hibáztam, másra nem lehet mutogatni.

Mi volt a legfurcsább kérés, amivel meg kellett birkóznod?

Nem volt eddig semmi furcsa, a megrendelőknek semmire nem mondtam még nemet, ha teljesen új típusú ékszert kell készítenem, abba is lelkesen vágok bele. Egyedül arra mondok nemet, ha azt kérik, hogy én találjak ki idézetet a medálba. A termékeim éppen azért különlegesek, mert a megrendelőknek időt kell szánni a tervezésre. Ők szerzik meg a fotókat, találnak rá a leginkább szívhez szóló üzenetre. Sokszor kapok rajzokat, ahol minden gyöngyöt, díszt a vásárlók rajzolnak oda, ahová nekem tennem kell. Két egyforma nem születik. Minden karkötőben, kulcstartóban… stb. benne van az ajándékozó szeretete és az enyém is. (Olyan kérésekkel nehéz megbirkózni, ha egy édesanya elvesztett gyermeke emlékére készíttet ékszert magának, ahol fotó van és egy pár szó. „Minden életedben ott leszek én” Ez egy olyan mondat volt a medálba, amin hosszan sírtam én is. )

Mit kérnek a legtöbben tőled? Van úgynevezett „favorit” termék?

Az „autós őrangyal”, amire nagyon büszke vagyok, mert ezt a terméket előtte senki sem készítette itthon, legalábbis bizonyosan nem kereskedelmi célra. Az egyik vevőm egyszer azt írta, hogy én vagyok az „őrangyalok anyukája.”

Agi_be_1

Van két gyönyörű kislányod, vajon ők tovább viszik majd ezt a mesterséget?

A kislányaimnak nagyon jó a kézügyessége, szeretnek leülni mellém fűzni, vágni, ragasztani. Gyerekként én is rengeteget kézművesedtem, de ha kikérik majd a tanácsom, biztosan azt fogom javasolni, hogy előbb diplomát szerzünk és nyelvvizsgákat, utána is lesz idejük magukat próbálgatni.

Hogyan látod magad, mondjuk tíz év múlva? 

Reményeim szerint minden második autóvezetőre vigyázni fog az őrangyalom az országban. Nem egyedül dolgozom majd, hanem egy egész csapat várja majd ugyanolyan lelkesen a hétfő reggeli munkakezdést, mint most én.

üzletasszonyok

Üzletasszonyainkról ITT olvashat többet!

 

Köszönöm a beszélgetést.

 

Kövess bennünket a FACEBOOKON is!