Pattantyusné Csilla vagyok, önfejlesztő lélekterapeuta.  A téma, amit társammal – Pusker Anikóval – közösen hoztunk nektek, az a lelkünk felemelkedése.

Igazából magát a témát Anikó választotta, én pedig engedve a hozott inspirációnak, hagytam, hogy a gondolat vezessen. Sokat beszélgetünk és gondolkodtunk közösen; mit és hogyan is kellene leírni erről a témáról, hiszen olyan sokrétű. Aztán külön-külön is hasonló gondolatra jutottunk. Hogyan lép be az életébe egy embernek az a gondolat, hogy szeretné a lelkét felemelni? Beszélünk-e egyáltalán ilyenről a hétköznapokban? Honnan ered? Mihez párosítható? Mert, hogy nem mindenkinek nyilvánvaló maga a fogalom sem. Mi az, hogy lélek?

Lélek_1

A tanultak alapján is legalább háromféle képpen meg tudtuk fogalmazni pl: ember belső világaként, vagy kitartást biztosító erőként, és még legbelsőbb igazságérzetnek is nevezhetjük. Emelet persze még találtunk más megfogalmazást is, de azt hiszem a lényeget szemléltettük a fent említettekben. Egy olyan megfoghatatlan tényező, ami elengedhetetlen az életünkben. Általában akkor tudatosodik bennünk ezen életi érzelem, mikor nagy változásokra vágyunk, vagy már éppen el is indultunk ennek az útján. Mivel a magyar nyelvben is oly szépen megfogalmazhatóvá válik, felemelni azt lehet, ami lent van. Így lehetséges az is, hogy az úton járó ember megtapasztalja a végbemenő változásokat és ez által emelkedni kezd. Gyönyörű nyelvünk van, és általa csodálatosan lehet mindent megfogalmazni, miközben játsszunk a szavakkal; adva ezzel más-más jelentést szavainknak. Emelet pedig figyelmet is érdemel, mert a gondolat, – melyből érzelem születik – váltja valósággá belső világunkban megszületett vágyainkat. Ezen túl pedig, kimondott szavaink is épp úgy erővel bírnak, mint a leírt szavak. Hiszen minden mindennel összefügg, és hatással van egymásra.

Azért megijedni nem kell, hiszen az ember úgy van kitalálva, hogy sok mindenre képes legyen. Amennyiben tanulni tud az életében megélt és átélt eseményeiből, képes fejlődni is. Így el is érkeztünk ahhoz a szakaszhoz, ahol az igazán lényeges dolgok kezdődnek. A fejlődés szakaszához! Mert a születésünk egyik alap oka az, hogy fejlődjünk. Az egyik és elődleges feladata minden embernek, aki ide születik erre a bolygóra.  A fejlődésünk a születéssel veszi kezdetét és egészen a halálunkig szól. Na, de nem a lélek számára. Ezt részletesen az előadásunkban fejtjük ki. Az első lépéseket simán vesszük, hiszen gyermekként érkezve az életbe, kapunk segítséget, segítőket különféle formában. Majd elérkezünk, az értelem első szintjére, amikor már kinyílik a világ, s mi egyre nagyobb részt kapunk belőle. Ahogy felcseperedünk és kezdjük próbálgatni saját szárnyainkat úgy, tanulunk meg mindent. Valami olyasmihez hasonlítanám, mint egy utazás.  Az úti cél maga az élet. Feladataink egyénenként eltérnek. S mégis fontos szerepe a közös, a közösség, a valahova tartozás.

Lélek_Pattantyúsné Csilla

Pattantyúsné Csilla

Megismerni mind azt, ami az élettel együtt jár. Hiszen ezt sehogy másként nem tudnánk meg tapasztalni. Itt van a lényeg. A tapasztaláson! Aki elindult ezen az úton, amit önfejlődésnek is hívhatunk, az óhatatlanul része lesz ennek a különös utazásnak. Velünk sem volt ez másként. Sok esetben tapasztaltuk meg, mennyivel érzékenyebbek vagyunk a minket körül vevő világra. Valamint érzelmeink élesen és erősen váltakoznak, és valamivel mélyebben éljük meg őket. Ez amolyan első jel is lehet. Másodiknak említenénk, hogy megváltozik a természettel a kapcsolatunk, sokkal közelibbé, egyértelműbbé és gyönyörűbbé válik. Igényünk is van arra, hogy benne legyünk kicsit több időre, mint előtte. Harmadik lépésként észlelhető változás, hogy érzékelhetően nagy különbségek tapasztalhatók az energia szintjeinkben. Amíg ezt meg nem értettük, hogyan is lehet elfogadni és bánni vele, sok időnek kellet eltelnie. Egyik nap kicsattanó erő töltött el minket, a másik nap pedig alig bírtunk az ágyból is felkelni. Mert a szélsőségek is ennyire benne rejlenek ebben az amúgy csodálatos folyamatban.

Szakértők

Még több cikk szakértőinktől ITT!

Negyedik lépésnek a kapcsolatokat soroltuk be. Megváltozott lelki állapotunk már nem igazán szereti a neki nem működő dolgokat megtartani. Ilyenkor az ember a letisztultabb kapcsolatok felé törekszik, mert már fontosabbá válik önmaga számára. Ötödikként a belső változás érzése születik meg benned. Tudod, hogy a régi megszokások, szokások már nem működnek tovább, és érzed, hogy megváltozik benned valami. Hatodik lépésként megváltozik az étkezési szokásod, mind ételek típusát, mind az elfogyasztott mennyiséget tekintve. Ez amennyire furcsa lehet annál természetesebb a folyamat alatt. Elkezdsz figyelni a szervezetedre mit, kíván és mire is van igazán szüksége. A hetedik az a furcsa érzés, vagy inkább vágy, hogy megtaláld önmagad. Egyre nyilvánvalóbb számodra, hogy a változás külső életedben is egyre nagyobb teret foglal el. Gondolunk itt a pénzhez vagy a munkához való viszonyra. Fontos dolgok ezek és még is egyre inkább átértékelődnek benned a fontossági sorrendek éppen úgy, ahogy az eddig hozzájuk párosítható értékrended.  A nyolcadik lépésként érzékelhető azok a bizonyos véletlenek, amikről tudjuk, hogy nem is léteznek. Olyan mértékben lesznek jelen a megújuló élethelyzetedben, ami nagyban hozzásegíthet a fejlődéshez. Találkozások és segítők személyében jelenek meg.

Lélek_Pusker Anikó

Pusker Anikó

Kilencedik lépés, a gyorsabb reakció időt. Amolyan spirituális ébredés. Emelkedett rezgésszinted lehetővé teszi a régi beidegződések feloldását. Egy felszabadultabb állapot létrejöttét. Tízedik lépésként a megváltozott énünk új szokásait említjük meg. A változás hozza magával a megújulás folyamatát is. Új hobbik, avagy cselekvések sorozatát. Mert mire mi is ide értünk, ahol ma vagyunk, szinte mondhatnám, hogy teljesen meg is újultunk. Gyönyörű utunk volt külön-külön is, és az is nagyon sokat jelent számunkra, amit már együtt tettünk meg. S bár bőven akad még feladatunk immáron az összeadódott tudásunk segítségével haladhatunk az úton úgy, hogy most már másoknak is tudunk segíteni és útmutatást adni.

Pattantyusné Csilla és Pusker Anikó

Önfejlesztő lélekterapeuták és alkotónők.