Az időben megkezdett újraélesztés a mentő kiérkezéséig életmentő lehet. Nagyon lényeges az azonnali mellkasnyomás megfelelő ritmusban, ugyanis 4-5 perc oxigén nélkül az agy visszafordíthatatlanul károsodik. Mostanság már a technika csodákat tesz. Számos defibrillátor áll rendelkezésre, ám az emberek többnyire nem tudják ezeket használni. Október 16. az Újraélesztés világnapja, amely azt emeli ki, hogy az életmentés folyamata bárki számára elsajátítható.Kortól, nemtől, fizikai állapottól függetlenül sok esetben előjel nélkül bármikor bekövetkezhet egy hirtelen szívleállás. Ilyen esetben négy perc elteltével az agy olyan oxigénhiányos állapotba kerülhet, melynek következtében visszafordíthatatlan és maradandó idegrendszeri károsodások alakulhatnak ki. Létfontosságú, hogy a mentő kiérkezéséig tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, mert valakinek az élete a mi segítségünkön múlhat.  Adott esetben pedig nélkülözhetetlen az életmentéshez a nem szakképzett emberek által is használható defibrillátor és a használatához kapcsolódó oktatás.

Varga Erika, a Defibrillátor Plusz Kft. ügyvezetője, vezető oktatója elmondta, miért nélkülözhetetlen, hogy időben tegyük meg a szükséges lépéseket.

Szívleállás esetén az újraélesztést és a defibrillátor használatát haladéktalanul meg kell kezdeni. A mentők kiérkezéséig – ami ma Magyarországon, átlagosan tíz-tizenöt perc – a bajba jutott személy élete a helyszínen tartózkodó emberek hozzáállásán, azonnali segítségnyújtásán múlhat. Nemcsak ott indokolt ilyen életmentő készülék kihelyezése, ahol sokan megfordulnak, hanem bárhol, ahol a mentő megérkezése négy-öt percen túl várható. Egyes országokban már a családok is bebiztosítják magukat egy ilyen eszközzel. Cégünk defibrillátor kihelyezésével, forgalmazásával foglalkozik, és célunk minél több intézménybe, szállodába, iskolába, munkahelyre, szórakozóhelyre, magánházakba, minél több emberhez eljuttatni a készüléket, hogy legyen esélyünk, ismeretünk és bátorságunk életet menteni. Van a témában belső motivációm, felelősség-tudatom, és minden egyes nap tisztában vagyok az oktatások alkalmával, hogy ”Valakinek az élete a mi segítségünkön múlhat!” Én pedig azért vagyok, hogy megtanítsam, vészhelyzet esetén hogyan fog cselekedni az adott személy a mentők kiérkezéséig, miért legyen bátor, akkor is, ha eddig félt.Napjainkban az egészségtudatos magatartást tanúsító cégek és intézmények egyre inkább felismerik, megteszik a szükséges lépéseket a megelőzés érdekében. Az elsősegélynyújtás ismerete nem csupán műveltség és főleg nem kor kérdése. Előnyt jelenthet az élet minden területén, a szabadidő eltöltésénél, otthon, a családban és a munkahelyen is.

Az általunk forgalmazott készülék (rövid betanítás után) külön szakképzettség nélkül is bevethető, automata külső defibrillátor (AED). Egyedi sajátossága, hogy nem csak elektromos sokkot tud leadni (ha az egyáltalán szükséges, hiszen az esetek felében ez nem is javasolt), de végigvezet a teljes újraélesztési folyamaton. Egyedülálló grafikus felülettel rendelkezik: jelzőfények, ábrák, feliratok, hangutasítások és visszajelzések kombinációja segíti az életmentő minden mozdulatát. Egyetlen, összeépített elektródapárral működik. Megfelelő elektródával gyermekek újraélesztésére is alkalmas, újszülött kortól. Az egyetlen AED, amely figyeli, és segít létrehozni a megfelelő mellkas-kompressziót. Az életmentő tehát folyamatos visszajelzést, útmutatást kap, hogy képes legyen valódi újraélesztési segítséget nyújtani – részletezte Varga Erika.

További információ:

https://defibrillatorplusz.eu/

https://www.facebook.com/defibrillatorplusz