Perjés János régi álmát váltotta valóra, amikor 2011-ben megalapította a Spirit Színházat. Azóta persze sok víz lefolyt a teátrumtól egyébként karnyújtásnyira lévő Dunán, de amihez nem fér kétség: a Spirit mostanra az egyik legdinamikusabban fejlődő fővárosi teátrummá nőtte ki magát. Erről és még sok minden másról is beszélgettem az elhivatott igazgatóval, aki a direktori teendői mellett színészként is bőven vállal feladatot…

Egy színházi produkció mindig különleges élménnyel szolgál: akár egy hatalmas nézőterén ülve adja át magát valaki a színház varázsának, akár egy szobaszínház meghitt légkörében élvezi az előadást. Ez utóbbi helyzet eleve ad egy plusz érzelmi többletet az aznap estének (délutánnak): ezt már akkor megállapítottam, amikor bő két évvel ezelőtt először jártam az idén már a hetedik születésnapját ünneplő Spirit Színházban. Persze, egy fantasztikus produkció eleve magával ragadja az embert, úgyhogy mondhatni, könnyű helyzetben voltam, hiszen Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatát láttam, kiváló szereposztással: Hegyi Barbarával, Nagy Enikővel, Nagyváradi Erzsébettel és Perjés Jánossal. Megjegyzem, a Czeizel Gábor által rendezett spirites verzió azóta a színház egyik sikerdarabja.

Perjés_János, Lili2

Perjés János és Lili Fotó: Spirit Színház

Túl azon, hogy az előadás nagy hatással volt rám, egyből beleszerettem a környezetbe és a „körülményekbe”. Mert van annak egy varázsa, amikor egy száz főt befogadni képes, sajátos hangulatú játszóhelyen karnyújtásnyira ülök a színészektől, és szó szerint testközelből figyelem a mozdulataikat, az arcuk rezdüléseit, a tekintetüket… Közelről látom a tétova mosolyt az arcukon, és a könnycseppet a szemükben…

Akkor és ott, 2016 januárjában felfedeztem magamnak a Spirit Színházat, és a szerelem azóta is tart. Tetszik, hogy változatos és évadról évadra egyre színesebb a repertoárjuk, hogy sok ősbemutatót tartanak, hogy színvonalas produkciókat állítanak színpadra, és sosem engednek a minőségből, hogy nagyszerű és népszerű színészekkel, no meg jó nevű színházi alkotókkal dolgoznak együtt. Az elmúlt két évben a Spirit kétségkívül Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő teátruma lett, ahol a nézők estéről estére megbizonyosodhatnak arról, hogy kis színházban is születhetnek nagy csodák… Úgyhogy bőven volt miről beszélgetnünk a fenti sikertörténet abszolút főszereplőjével, Perjés János igazgató úrral, aki készségesen és derűsen válaszolt a kérdéseimre.

A Spirit anno négy évig utazószínházként működött, az idő alatt különböző befogadó helyszíneken léptetek fel szerte az országban.

Valóban, Budapesten játszottunk a Belvárosi Színházban, az Átriumban, és a Tháliában is. Mígnem a többéves vándorélet után 2015-ben úgy éreztem, eljött az a pillanat, amikor állandó otthont, vagyis saját játszóhelyet kell keresnünk maguknak. A sors úgy hozta, hogy egy hirdetés alapján jutottam el a jelenlegi bázisukhoz. A színházunk 2015 októberében nyitotta meg kapuit a mai állandó játszóhelyén, a Margit híd budai hídfőjének közelében, a II. kerület Árpád fejedelem útja 3-4. szám alatti épületben. Ezt követően a belső terek átalakítása után 2016 márciusára nyertük el a végleges formánkat (mosolyog).

Bár a Spirit Színháznak nincs hagyományos értelemben vett társulata, a teátrumhoz kötődő művészek és alkotók köre folyamatosan bővül.

A színészek egy része csak nálunk szerepel, ahogy mondani szoktam, ők az állandó színésztársaim. Többen viszont vendégművészek, részben szabadúszók, részben olyan kollégák, akik az anyaszínházi feladataik mellett folyamatosan szerepelnek a Spiritben. Kezdettől fogva törekszem arra, hogy mindenki a karakterének/a személyiségének és a korának megfelelően kapjon szerepeket, és hogy a színészeim időről időre más-más típusú feladatokban mutatkozhassanak meg. A színészi munkáimban a saját bőrömön tapasztalom, hogy milyen inspiráló – és esetenként milyen felemelő – tud lenni, amikor egy adott szerep kapcsán a határaimat feszegethetem.

Perjés_Jövőre, veled, ugyanitt 2

Jövőre veled ugyanitt 2. Fotó: Spirit Színház

A Spiritben a teátrum lakás-/szobaszínház jellegéből adódóan, a nézőtér elrendezésétől függően a nézők nemegyszer szó szerint karnyújtásnyira ülnek a színészektől. Vagyis a színház belsőépítészeti adottságai, illetve a játéktér mérete technikai szempontból mindenképpen meghatározzák a darabválasztást. A tartalom szempontjából milyen alapelvekre építesz?

Az előadásaink mindig az emberi kapcsolatokra, az emberek közötti viszonyok sokféleségére fókuszálnak, és olyan problémákat, konfliktushelyzeteket állítanak a középpontba, amik bármelyikünk életében felmerülhetnek, kialakulhatnak, és napi szinten megérinthetik az embereket.

Azt is tudom, hogy kezdettől fogva szem tartod a műfaji sokszínűséget…

A repertoárunkból nem hiányozhatnak a klasszikus magyar darabok: a magyar irodalom kiemelkedő szerzőinek műveiből készült adaptációk. Emellett mintegy a küldetésünknek tekintjük, hogy fiatal magyar kortárs szerzők alkotásait is műsorra tűzzük.

A Spirit Színház egyik sajátossága, hogy rendszeresen mutat be égető családi és szociális, párkapcsolati problémákat feszegető darabokat.

Nagyon fontosnak tartom a „kényes” témákat boncolgató előadásainkat: ezekben foglalkoztunk már a kirekesztettséggel, a női alkoholizmussal, a drogproblémával, a mássággal, a családok széthullásával, az elmagányosodás és a kiúttalanság kérdésével. Úgyhogy, vállaltan és tudatosan döntögetünk tabutémákat, és a visszajelzések azt mutatják, hogy a közönségnek igénye van az efféle színpadi „kibeszélésre” és szókimondásra.

Nálatok idén sem ér véget az évad június közepén, mi több, egy két és fél hónapos extra programsorozattal örvendeztetitek meg a hivatalos szezonon kívül is színházi élményekre vágyókat.

A nyári előadások iránt különösen a vidéken élő nézők részéről megmutatkozó, egyre növekvő igényeket figyelembe véve indítottuk el 2017-ben a Spirit Nyári Fesztivált. Az idén második alkalommal megrendezésre kerülő programsorozatban a tavalyinál sokkal több kulturális élménnyel szolgálunk: június 11. és augusztus 30. között több mint ötven előadással, köztük a legsikeresebb-legnépszerűbb produkcióinkkal, valamint a következő évad öt elő bemutatójával várjuk a nézőket.

Perjés_Mengele bőröndje

Mengele bőröndje Fotó: Spirit Színház

Hozzáteszem, hogy még az évadban is szolgáltok néhány aktualitással, mivel a Spiritben minden hónapra jut – legalább egy – premier.

Április 25-én mutatjuk be a Papírvirágok című kétfős pszichothrillert: Sztárek Andrea rendezésében Perjési Hilda és Szalay Bence játsszák a szerepeket. Bő hét héttel később, május 10-én újabb premierre készülünk: a Veszedelmes viszonyokat Jantyik Csaba állítja színpadra, Nagy Enikő, Varju Kálmán és Hegyi Barbara főszereplésével. Itt hadd jegyezzem meg, hogy nagy örömünkre mostantól egy újabb színésznőt köszönthetünk a Spirit Színház művészei között, Tornyi Ildikót, akinek a Veszedelmes viszonyok lesz az első bemutatója színházunkban. De visszatérve a terveinkre: a június 20-ai premiert már a Spirit Nyári Játékok keretében tartjuk: A Szilánkok – töredékek egyik különlegessége, hogy az olasz színműíró, Enrico Luttmann darabját a világon először a mi színházunk mutatja be. Az előadást Rozgonyi Ádám rendezi, én magam is játszom benne, Sztárek Andrea, Gombos Krisztián és Varga Ádám társaságában.

Ami azt illeti, egy különösen mozgalmas nyár elé nézel. Merthogy az említettel együtt a fesztivál ideje alatt összesen három bemutatót jegyzel.

Valóban nem fogok unatkozni! (nevet) A Szilánkok után nem sokkal, június 28-án jön Bányai Gábor soron következő rendezése, a Bette Davis látogatása. Ennek az az egyik érdekessége, hogy én játszom a címszerepet, az írót, Elizabeth Fuller-t pedig Hegyi Barbara alakítja.

A színházad júliusban rekordot dönt, hiszen egy hónap alatt három bemutatóval örvendeztetitek meg a közönséget.

Először is nagy örömmel folytatjuk a magyar klasszikusok-sorozatunkat: Örkény világszerte ismert tragikomédiáját, a Tóték-at Szitás Barbara állítja színpadra, remek szereposztással: Orosz Ákos, Jantyik Csaba, Nagyváradi Erzsébet, Gyöngy Zsuzsa, Mészáros Tamás, Széll Attila. A premier június 3-án lesz. Három héttel később, 26-án pedig már a Rémes születésnap című vígjáték magyarországi ősbemutatóját tartjuk. Ezt az előadást Bányai Gábor rendezi, aki rám osztotta Ned Jones szerepét, és mondhatom, nagyszerű partnerekkel, Détár Enikővel, Tornyi Ildikóval és Varju Kálmánnal állok majd egy színpadon. Végül, de nem utolsósorban július 30-án a Megszállottság, avagy a postás mindig kétszer csenget zárja a nyári bemutatók sorát, Gubík Ági és Mészáros András, Telihay Péter rendezésében.

perjés_CLOSER

Closer Fotó: Spirit Színház

Színidirektorként mik a főbb terveid a (közel)jövőre nézve?

Szeretnék minél több ősbemutatót – és adott esetben világbemutatót – műsorra tűzni, és természetesen jó lenne tovább bővíteni a társulatot. Mivel a Spirit utazószínház jellege sem szűnt meg, folyamatosan keressük a kapcsolatokat budapesti és vidéki játszóhelyszínekkel, valamint magyarországi és külföldi fesztiválokkal. Mindeközben folyamatosan fejlesztjük a színházterem felszereltségét, a hang- és fénytechnikát, korszerűsítjük a nézőteret stb, Úgyhogy a színpadon kívül is bőven akad kihívás és tennivaló (mosolyog).

Te viszont láthatóan jól veszed az akadályokat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az utóbbi időben egyértelműen tapasztalható, hogy kezd kialakulni a Spirit törzsközönsége.

Valóban, büszkén mondhatom, hogy egyre több a visszajáró néző, ami talán a legjobb jelzés arra, hogy az előadásaink színvonalasak, tartalmasak, és hogy a darabválasztásainkra is áldását adta a publikum. És ami még külön öröm számunkra: nézőink között egyre több a fiatal színházrajongó.