Gyakorold az öngondoskodást, és fogadj örökbe egy pedagógust!

Október 10. a lelki egészség világnapja. Idén talán minden eddiginél fontosabb, hogy beszéljünk arról, mennyire fontos a lelki egészség megőrzése, megerősítése. A nem túl szívderítő statisztikai adatok szerint a dolgozók több mint 70%-a annyira stresszes és túlterhelt, hogy azt érzi, nem tud ezzel megbirkózni. A járvány, a háború és a gazdasági válság miatt a helyzet még tovább romlott, a kiégés kockázata jelentősen megnőtt, ráadásul úgy kell megküzdeni vele, hogy az elmúlt időszak felemésztette az energia-tartalékainkat.

Ebben a helyzetben rendkívül fontos, hogy kiégésmegelőző szokásokat alakítsunk ki, megtanuljuk, és rendszeresen gyakoroljuk az öngondoskodást, tudatosan odafigyelve arra, mit teszünk magunkért. Az érem másik oldala, hogy a munkáltató is tegyen a dolgozókért, például az új helyzetnek megfelelő munkakörülmények biztosításával, a folyamatok átalakításával, választási lehetőségek felkínálásával. Fontos az is, hogy támogassa a munkatársakat abban, hogy az öngondoskodás megvalósulhasson. A stresszkezelés és az önmagunkkal való törődés készsége, bármely más készséghez hasonlóan, fejleszthető. Mi abban tudunk segíteni, hogy megtanítjuk a stresszkezelés alapjait, gyakorlatokat és mintákat adunk a kiégés megelőzéséhez, kezeléséhez – mondja dr. Bikfalvi Réka, a Nyugizóna vezetője. – A munkahelyi programok mellett a tevékenységünk másik fókusza az iskolán van. Nap mint nap szembesülünk azzal, hogy a helyzet egyre rosszabb, a tanárok egyre inkább kizsigereltek, egyre többen sodródnak a kiégés felé. Az iskolai beszélgetésekből riasztó tendenciák rajzolódnak ki. A megbecsülés hiánya és az alulfizetettség általános tapasztalat. Különösen keserű szájízt okoz, ha a pedagógusok keresetét a befektetett energiához viszonyítjuk.

Általános jelenség, hogy a tanárok nagyon sokat készülnek az órákra.

A pályakezdőkön különösen nagy a nyomás, a megfelelési kényszer, hogy maximálisan felkészültek legyenek, de a rutinosabb pedagógusok is rengeteg időt töltenek azzal, hogy a gyerekekre szabják, befogadhatóvá tegyék a tananyagot. A túlterheltség miatt az amúgy élvezetes kreatív készülés is plusz teherré tud válni. Sok az adminisztráció, és a tanításon kívül számos félig-meddig kötelező plusz feladatot is el kell látni. Gyakoriak a helyettesítések, a sok betegség és a felmondások miatt sokszor olyan olyan szaktanárok helyett kell beugrani, akiknek a tárgyához nem értenek, ez további frusztrációt okozhat – részletezte a szakember.

Sok tanár az iskolán kívül sem kapcsol ki. A gyerekek és a szülők gyakran még este vagy hétvégén is megkeresik őket, így egyfajta „állandó ügyeletben” találják magukat. Sokan kénytelenek másodállást vállalni, hogy meg tudjanak élni, így viszont egyáltalán nem marad idejük saját magukra és a családjukra.

Többen arról számoltak be, hogy nehéz kapcsolódni a többiekhez a tantestületben, nem támogató a közeg, vagy éppen riasztó látni az idősebb kollégák kiégett állapotát. Ennek az ellenkezője is előfordul, az összetartó közösség, a támogató kollégák nem egyszer ellensúlyozni tudják a negatívumokat. A fő megtartó erő gyakorlatilag mindenki számára a diákoktól érkező visszajelzés, a gyerekek szeretete. Az a missziónk, hogy a gyerekek nyugodt körülmények között tanulhassanak, és élhessék meg a gyerekkorukat, ehhez pedig kiegyensúlyozott, a gyerekek feszültségét és a saját stresszüket is kezelni képes pedagógusokra van szükség – folytatja dr. Bikfalvi Réka. –  Eddig is sokat tettünk ezért, de most ebben a rendkívüli helyzetben, úgy éreztük, valami több kell. Így született meg az ötlet, hogy bevonjuk a felelősen gondolkodó cégeket a munkahelyi és az iskolai programok megvalósításába.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A Nyugizóna nyílt munkahelyi kiégésmegelőző tréningeket hirdet meg cégek, szervezetek számára. A munkáltatók ide küldhetik el két-két munkatársukat, emellett pedig a támogatói jegy magában foglalja egy tanár részvételi díját is a pedagógusoknak szervezett külön képzésre. Így tehát egy cég nem csak a saját munkatársainak lelki egészségéről gondoskodik, de egy pedagógus kiégésmegelőző tréningen való részvételéhez is hozzájárul.

A jelenlegi gazdasági, társadalmi helyzetet nem fogjuk tudni ezzel a kezdeményezéssel megoldani. A célunk az, hogy a pedagógusok számára egyéni szinten nyújtsunk támogatást a lelki egészségük megőrzéséhez, megerősítéséhez. Mi a szakmai tudásunkkal járulunk hozzá ehhez, a társadalmi felelősséget és a fenntarthatóságot komolyan gondoló cégek pedig a támogatásukkal a pedagógusok iránti megbecsülésüket fejezhetik ki, miközben a saját munkatársaikért és a jövő generációjáért is tesznek.

További információ: https://nyugizona.hu/