Dobó Kata számára az idei nyár nagy meglepetést tartogatott, hisz egy nagyszabású operabemutatóhoz kérték fel kreatív tanácsadónak, ami számára idáig még ismeretlen terep volt. A színésznő, akit már nagysikerű filmjei miatt rendezőként is ismerhet a közönség, Verdi egyik csodálatos operájában, az Attilában dolgozik nagy erőkkel. A kreatív ötletekre pedig szükség is volt, hisz a grandiózus, mintegy tizenhétszer tizennyolc méteres led díszleten 3D animációval elevenednek majd meg a helyszínt, és a kor hangulatát megidéző képsorok.

“Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház igazgatója kért fel erre a megtisztelő feladatra, mert nagyon tetszett neki a mozifilmjeim ízlés- és látványvilága, és ezt a Verdi operát a megszokottól elrugaszkodva, egy kicsit filmesebb, látványosabb formában szerette volna prezentálni. Ez egy nagy találkozás volt, az egész alkotóstábbal hihetetlenül gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni, félszavakból is értettük egymást, és én úgy gondolom, a végeredmény önmagáért beszél majd. Őrületes érzés lehet ennyi ember elé kiállni, már önmagában is van ennek a színpadnak valami földöntúli ereje, varázsa, és ez a különleges vizualitás talán még tovább tudja fokozni ezt! Reméljük a művészek és a nézők is szeretni fogják, amit megálmodtunk!” – mondta el Dobó Kata.

A Margitszigeti Színház nagymúltú deszkái több száz és ezer történelmi pillanat színhelyéül szolgáltak már az évtizedek során, mégis, minden egyes új szezon tartogat valamilyen meglepetést a közönség számára. Ezúttal, augusztus 12-én és 14-én, pénteken és vasárnap egy egyszerre végtelenül letisztult, mégis hihetetlenül részletgazdag, hatalmas, animált led fal ölelésében láthatjuk majd Giuseppe Verdi korai, méltatlanul elfeledett remekművét, a legendás hun hadvezér történetét bemutató Attilát megelevenedni. “Mindvégig figyeltünk arra, hogy a fontos események, a fő áriák alatt ne vonjuk el a figyelmet az énekesekről, hiszen itt mégiscsak a zenéjé a főszerep, a zeneiség a legerősebb lenyomat, ami köré mi a látványvilágot megteremtettük” – tette hozzá a produkció kreatív tanácsadója, Dobó Kata.

Az opera műfajának alappilléreit megkérdőjelező, és újragondoló világszínvonalú produkció alkotói között olyan nevek találhatók még, mint Kentaur, Feledi János „Feledi Projekt”, Madár és a rendező Aczél András.

Előadás: https://margitszigetiszinhaz.jegy.hu/program/giuseppe-verdi-attila-opera-129220