Az elfojtás a mindannyiunk által alkalmazott elhárító mechanizmus, öntudatlan védekezés, menekülés a kellemetlen érzések elől.
Az életünk során mindannyian részesei voltunk olyan helyzeteknek, amelyek kellemetlen élményként raktározódtak el bennünk rossz emlékeket rögzítve a lelkünkben. Ilyenkor szeretnénk úgy tenni mintha meg sem történt volna, az eset vagy a feledés fátylát borítva rá jó mélyen eltemetjük magunkban, azaz elfojtani azt.
Amikor ezek az emlékek felbukkannak akkor velük együtt a bűntudat vagy a szégyen is megjelenik. Újra átéljük a kudarcot, a gombóccal a torkunkban ezért igyekszünk minél gyorsabban elfojtani ezt sok rossz érzést és elfelejteni a velünk történteket. A lényeg, hogy tudatos elménkben ne kapjon helyet a kellemetlen élmény.
Az elfojtást mindenki ismeri és használja a negatív élmények elfojtására. Minden elhárító mechanizmus ebből fakad, amely az elménk által kínosnak, szégyen teljesnek vagy veszélyesnek ítélt vágyakhoz kapcsolódó gondolatok, érzelmek tudattalanná tétele. A fájdalmas tapasztalatokat száműzzük azt remélve, hogy akkor nem tudnak hatni ránk. Sajnos ez hiú ábránd, mert a mindennapjainkban álruhában visszajárnak hozzánk. Vannak esetek, amikor az egyén, ha nem tudja megoldani pszichológus segítsége nélkül.
Az elfojtásokkal küzdő személyiség feszültség küszöbe nagyon alacsony. Érdeklődési köre nagyon szűk úgy tűnik, mintha saját magán kívül semmi sem érdekelné. Önbecsülése nulla felé tendál és minél inkább törekszik a kínzó emlékek elfojtására annál kevésbé képes szeretni önmagát.
Mire jó az érzések magunkba temetése?
Az elhárító mechanizmusok alkalmazásának sokféle oka lehet. A leggyakrabban azért választjuk, mert sokkal egyszerűbbnek látszik, mint szembenézni az akadállyal és megoldani azt. A tudattalanunk óriási szekrényébe bedobálva őrizgethetjük azokat a kacatokat, amelyeket már nem igazán használunk. A látványuk már nem zavaró, de a szekrényajtót már feszegetik téve ezt mindaddig, amíg ki nem borul belőle minden felhalmozott lom, minden elfojtás. A lelki elakadásaink kacat vásárának hatalmas kupaca.
Lehet, hogy ez csupán a szülői minta másolása és önállóan nem találunk jobbat. Az érzelmek kimutatása, kifejezése is komoly akadályokba ütközhet abból kiindulva, hogy ettől sebezhetőek, kiszolgáltatottak leszünk mások számára, pedig a sebezhetőségben nagy erők rejlenek. Súlyosabb gond, amikor valaki nem képes beazonosítani a saját érzelmeit és elkülöníteni a teste és a lelke jelzéseit. Attól, hogy nem tudja, pontosan mit érez, kiszolgáltatottabbá válik stresszhelyzetben. Az elfojtás egyik sajátos esete, amikor az egyén el sem kezdi, a folyamatot előre tartva a végkifejlettől legyen az pozitív vagy negatív. Ha összeszedi magát és elkezdi, akkor a befejezés előtt megszakítja a konfrontációs félelem miatt.
Az elfojtás tudatos is lehet, amikor szándékosan titkoljuk el a valódi érzelmeinket. Jó példa erre egy munkahelyi konfliktus, amikor a főnökünknek nem olvasunk be bármennyire is azt gondoljuk, igazunk van, hiszen az állásunkat meg szeretnénk tartani. Ilyenkor érdemes elszámolni háromig mielőtt megszólalunk. Ez nem jelenti azt, hogy a véglegesen le kell nyelnünk a békát. Amikor lehetőségünk nyílik rá a megfelelő keretek között dolgozzuk fel a traumát. Ha szükséges, akkor kérjük szakember segítségét aki stresszoldással, életvezetési tanácsadással megoldást nyújt.
Mit tegyünk a negatív érzelmeinkkel?
A negatív érzelmek teljes elfojtása és hogy úgy teszünk, mintha nem léteznének nem megoldás. Azt sem tanácsos, hogy ha eláraszt, a düh törjünk, zúzzunk magunk körül, hogy levezessük a feszültséget vagy duzzogjunk és sértegessünk másokat. Az adott helyzetben kifejezhetjük az érzelmeinket, ott és akkor mit érzünk. Az érzelmi válságok, elfojtások, félelmek kezelésében nagy szerepe van az önszeretetnek a tudatosításnak és az önelfogadásnak. A feszültségek levezetésének egyik remek módja a mozgás a sport a tánc, de a séta a szabadban is hatékony feszültségoldó. Ha a sétához kutyánk is van még jobb, mert a kutya mindig elviszi sétálni a gazdit, nincs kifogás és végtelen mennyiségű szeretetet is kaphatunk tőle.
A megfelelő támogatást nyújtani képes személlyel való beszélgetés is sokat segíthet és hasznos tanácsokat is kaphatunk. Van, akin az írás segít, van, akin a beszéd és vannak, akik kiénekelik magukból a feszültségeket. Mindenki a személyiségének megfelelő módszert választhat, még a sírást sem kell szégyellni, hiszen megkönnyebbülést hozhat.
A meditálás is sok feszültséget oldhat. Az eltemetett fájdalmas emlékek felszínre hozása és elengedése megakadályozza a felhalmozódásukat, és hogy hosszú távon nagyobb kellemetlenséget okozzanak. Ha szükséges keressünk fel pszichológust, aki szaktudásával terápiás beszélgetés keretei között segít rálátni és feloldani a problémákat.
Katona Andrea
