Szinte mindannyiunkkal előfordult már, hogy stresszhelyzetben lefagytunk. Ilyenkor a hüllőagyunk lép működésbe, és ez egy ösztönös reakció a testünk részéről. A stressz kezelésére azonban vannak ennél sokkal hatékonyabb módszerek is, amiket már gyerekkorban is meg lehet tanulni.

Ezeket az eszközöket mutatják be a gyerekeknek a már több mint tíz éve sikeresen működő Sulinyugi program iskolai foglalkozásain. A programot egy lelkes, elkötelezett egészség-pszichológusokból álló csapat működteti, akik nemrég írott-rajzolt formában is közkinccsé tették a gyerekek számára kidolgozott stresszkezelő gyakorlatokat. Sokan azt gondolják, hogy a stressz a felnőtt lét velejárója, pedig már a gyerekek életében is erősen jelen van. Nemrég egy foglalkozáson az egyik kislány azt mondta, hogy azért stresszes, mert olyan sok dolga van – meséli Szigeti Réka, a Sulinyugi program szakmai vezetője.

Szakemberként azt látjuk, hogy a gyerekek mentális állapota erősen romlik. Minden harmadik gyerek tapasztal stresszt például az iskolai környezet vagy az elvárások miatt. Erre jött rá a Covid járvány, felerősítve a szorongás intenzitását. Most pedig az Ukrajnában zajló háború jelent újabb krízist, egy olyan időszakban, amikor a megküzdő képességünk már amúgy is erősen igénybe volt véve. Az online és felgyorsult világ miatt a háborús hírek minden gyerekhez eljutnak, és traumatizálhatják őket, még ha közvetlenül nem is érintettek. Ezért tartjuk most különösen fontosnak, hogy minél több gyerekkel, szülővel, pedagógussal megismertessük a stresszkezelés alapjait. Régóta terveztük ennek a foglalkoztató mesének az elkészítését, és reméljük, sokakhoz eljut majd. A gyakorlatok köré kerekített történetet Sárvári Györgyi, meseíró pszichológus írta, a rajzokat László Zsuzsi, grafikus készítette, mindketten évek óta önkéntesként is támogatják a munkánkat.

A Sulinyugi módszeren alapuló nyugi mese főhőse Guido, a gyík, akinek abban segítünk, hogy ne csak a hüllőagyát használja. A különböző játékos gyakorlatok elvégzésével őt szabadítjuk ki a dermedtségből, miközben megtanuljuk, mit tehetünk, hogy enyhítsük a feszültségünket. A mesén keresztül a gyerekek megélhetik azt, hogy újra visszakapják a kontrollt a kezükbe – részletezte Szigeti Réka.

A 4-12 éveseknek szóló foglalkoztatót úgy állították össze, hogy a gyakorlatok egy felnőtt segítségével, szakember bevonása nélkül elvégezhetőek legyenek, egyéni vagy akár csoportos formában.

A foglalkoztató lapok az instrukciókkal együtt ingyenesen letölthetőek a Sulinyugi honlapjáról: https://sulinyugi.hu/letoltheto-anyagok