AZ ELŰZÖTT ÁLOM – LUKÁCS SÁNDOR ÖNÁLLÓ ESTJE LAJOSMIZSÉN

Nőnap alkalmából csodálatos ajándékot kaptunk a Lajosmizsei Város Művelődési Házától és Könyvtárától, amit ezúton is köszönünk szépen! (Isten tartsa meg jó szokásukat!)

 

Meghívták nekünk Lukács Sándort, a Kossuth-díjas színészt, kiváló és érdemes művészt (fel sem tudom sorolni a díjait és elismeréseit), aki „Az Elűzött Álom” című önálló estjével örvendeztetett meg bennünket. Bevallom, én nem tudtam, hogy versírással is foglalkozik, pedig immár a hetedik kötete jelent meg „A kezdetek utcája” címmel.  Eddig nekem mindig a színész jutott eszembe, ha a nevét hallottam.

Természetesen a terem zsúfolásig megtelt és biztos vagyok benne, hogy aki eljött, nem csalódott. Ízelítőt kaptunk a kortárs költő verseiből úgy, hogy közben azt is megtudhattuk milyen esemény/emlék hatására íródtak. Az est második felében pedig Szűcs Anikó újságíró beszélgetett a művész úrral. Megtudtuk, hogy első versét kilenc évesen írta „Zászlók” címmel egy kockás füzetbe (1956.), azt is, hogy életében három férfi játszott igen jelentős szerepet (ebből kettőről verset is írt). Jó volt hallani, hogy édesapja végtelen türelemmel töltötte vele a szabadidejét. Kiderült az is, hogy hűséges típus, mind a feleségéhez, mind a színházához, ahova anno még Várkonyi Zoltán szerződtette és olyan „nagyágyúk” közé került, mint Páger Antal, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, stb.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Szűcs Anikó régi kedves kolléganőm és jó barátom. Ennek köszönhetően engem ért az a megtiszteltetés, hogy mindkettőjükkel megismertethettem Lajosmizse egyik nevezetességét, a Családi Kiss Cukrászatot. Sőt, együtt kávézhattam és sütizhettem Lukács Sándorral még az előadás előtt. Elnézést kérek a kedves olvasótól, hogy most már nem a versekről írok. Nekem ez a személyes találkozás és az a röpke fél óra legalább olyan jelentőséggel bír, mint a versei. Örömmel és meglepve tapasztaltam, hogy egy méltán nagyra tartott művész, a kortárs költő, a máig sármos és jóképű férfi mennyire ember tudott maradni. A legnagyobb természetességgel ült be a kissé rumlis és öreg autómba, nyitott nekem/nekünk ajtót és beszélgetett velem úgy, mintha sok-sok éve ismernénk egymást.