Az origamiról már mindenki hallott, de a 3d origamiról már kevesebben. Ahol megfordulok egyre többször hallom, hogy Ők még ilyet nem is láttak. Ezért arra gondoltam bemutatom egy kicsit bővebben azt az origami technikát, amibe én beleszerettem. Ez a technika ad egy alkotói szabadságot, mondhatni bármi elkészíthető belőle. Egy egyszerű hajtogatás, amit bárki megtanulhat, gyerek, felnőtt egyaránt. Kézműves foglalkozásokon is meg szoktam tanítani a gyerekeknek a 3d origami alapelem hajtását. Nyáron vigyáztam az Unokáimra és a nagyobbik, aki 6 éves, szeret velem kreatívkodni és megtanítottam neki ezt a technikát. Nagyon tetszett neki és meghajtott kb. 70 darabot, amiből közösen összeállítottunk egy kis hattyút.

Origami_be_1

Azért közösen, mert az összeállításhoz még kicsit kicsi volt. Ugyanis az elemeket egymásba kell dugdosni és Ő még koránál fogva erővel szerette volna. Tehát Ő mondta a színt én raktam. A legóhoz tudnám hasonlítani, mert azt alkothatsz belőle, amit akarsz csak a legó elemeit nem kapod készen, hanem azt is Neked kell meghajtogatni. Ez a része kicsit unalmas, de amikor ezekből az alkotórészekből aztán elkészül egy mű, az kárpótol mindenért.

Origami_be_2

Milyen is az az alapelem és hogyan készül? Egy egyszerű hajtogatás. amit bárki megtanulhat, gyerek, felnőtt egyaránt. Aki szeretné itt a linkre kattintva megtalálhatja a pontos lépéseket:

3d origami alapelem hajtogatása

A technika lényege az, hogy ilyen elemeket kell nagyon sokat hajtogatni, aztán az egyforma elemekből építjük fel azt, amit szeretnénk.  Ez lehet sík vagy térbeli forma. Sík amit falra akaszthatunk pl. egy logó. Térbeli pedig pl.egy kamion, macska… A lehetőségek száma végtelen. Az elemeken van két kiálló rész ezt szoktam fülnek nevezni és alul pedig két kis rés ezek a zsebek. Két elemet egymás mellé teszek, hogy fölül legyen a fül és a 3. elem zsebét beledugom a fülekbe és akkor már nem is esik szét és aztán megint mellé egy elem és így tovább.

Origami_Be_3

Ezzel a technikával készítek én egyedi ajándékokat. Amikor valami olyat kérnek tőlem, amit még nem csináltam nem hagy nyugodni a dolog izgatja a fantáziámat, hogy hogyan fogom megoldani.  Így sokszor azonnal nekiállok a tervezésnek.

  • Először is képeket keresek róla, hogy minél hitelesebb legyen a végeredmény.
  • Aztán kiválasztom a színeket
  • Felvágom méretre
  • Elkezdem hajtogatni az alapokat
  • Közben pedig papíron megtervezem
  • Aztán ha már van valamennyi alapom, nem bírok magammal és elkezdem elkészíteni.
  • Ilyenkor derül ki, hogy a tervezés jó vagy javítani kell rajta.
  • Gyermekeink

    Olvass még többet GYERMEKEINKRŐL

Az a legizgalmasabb rész amikor készítem. Hányszor de hányszor visszaszedtem, mert nem tetszett, de aztán elkészül amilyenre elképzeltem. Ezután lelakkozom és száradás után már kész is a mű. Minden alkotásom így készül, tehát nyugodtam mondhatom, hogy a saját kitalációm.

 

Az oldalamon megnézheted az eddig elkészülteket:

http://www.csillaorigamidekoracio.com/ajandekok/

Remélem kedvet kaptál a hajtogatáshoz!

Az Alkotónőket pedig kövesd a FACEBOOKON!

 

Mészáros Csilla